A Forma-1-es pilóták is adakoznak a csángóföldi magyar iskola építésre

2005-08-07 22:37
 A Forma-1-es pilóták is adakoznak a csángóföldi magyar iskola építésre

 Továbbra is várják az adományokat a Csángóföldön épülõ iskolához. A tervek szerint gimnázium, kollégium, tornaterem és étterem épül majd. A legkülönbözõbb módon igyekeznek gyûjteni a szükséges pénzt a szervezõk. Vásárhelyi Tamást, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökét Mályi-Kovács Kriszta kérdezte.

- Elkezdtek építeni Csángóföldön egy magyar tannyelvû iskolát. Hogy áll a gyûjtés ezzel kapcsolatban?

- Eddig körülbelül 30 millió forint jött össze a számlánkra és több cég meg önkormányzat is elõzetes ígérvényt adott, hogy támogatni fog bennünket, de ennek a pontos összege jelenleg még nem áll rendelkezésünkre, hogy mennyi lesz ez.

- Milyen formában gyûjtenek?

- Többféle módon lehet támogatni ezt az ügyet, hogy egy-egy közösség, önkormányzat elvállal egy-egy osztályt vagy egy-egy kollégiumi szobának a felépítését. Magánszemélyek szoktak adni alapkõ letételre és nagyon sokan támogattak akik ott voltak vagy amikor hazajöttek akkor is. Csaba testvér is körülbelül havonta egyszer átjön Magyarországra és különbözõ helyeken misét tart, elõadást tart és ott is gyûjtés folyik az iskoláért.

- Nagyobb rendezvényük lesz-e?

- Voltak rendezvényeink is, például örökségbõl kaptunk szép képeket, ennek az árverésébõl befolyt pénz kerül erre az iskolaépítésre. Vagy például ma este nyolc órakor a Puskás Stadionban lesz egy jótékonysági futballmeccs, ahol a Forma-1-es válogatott fog játszani magyar hírességekkel és ennek a bevételnek a körülbelül egyharmadát fogja kapni az alapítvány, ami szintén az iskolára fog fordulni.

-Ez a forrás a beruházás mekkora részét fedezi?

- Azt kell tudni, hogy azért ez egy nagy komplexum lesz, tehát lesz egy gimnázium, diákotthon, étterem, tehát ennek a bekerülési költsége több száz millió forint, és ez több lépcsõben fog megépülni, attól függ, hogy mennyi pénz jön össze. Körülbelül 200 millió forint kell minimum, hogy el tudjuk kezdeni az építkezést. Mire megkapjuk az engedélyeket, tavasszal tud indulni, addigra össze fog jönni ez a pénz.

Krónika Hírszolgálat

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu