Szent
Johanna kora meghatározó személyiségei közé tartozik; laikusként, de
szüzességi fogadalmat téve sokat tett az egyházért és népéért. Félelem
nélkül hirdette az evangéliumot az egyház válságos idõszakában mondta
XVI. Benedek 2011 januárjában.
Jeanne d’Arc egyszerû családban született, komoly vallási neveltetésben részesült; és már fiatalon megnyilvánult a szegények és szenvedõk iránti jószívûsége, szeretete, együttérzése. A fiatal lány Szent Mihály arkangyal közbenjárására hallotta meg az Úr hívását keresztény életének elmélyítésére és a francia nép felszabadítására. Igent mondva Isten hívására, szüzességi fogadalmat tett. Minden nap járt szentmisére, gyónt és áldozott, a keresztre feszített Jézushoz és édesanyjához, Máriához imádkozott. Jeanne d’Arc 1429-ben kezdte meg a népe felszabadítására irányuló tevékenységét. Békejavaslattal állt elõ az Orléans-ban állomásozó angol katonák és királyuk felé; ám visszautasították. Elkötelezte magát a város felszabadításáért, amely hamarosan megvalósult. Johanna a katonáknak hirdette az evangéliumot, jóságról és bátorságról téve tanúságot. 1430-ban a szent inkvizíció nevében máglyahalálra ítélték olyan teológusok, akikbõl hiányzott a szeretet és az alázat ahhoz, hogy meglássák a fiatal lányban Isten mûködését. Johanna élete utolsó perceiben is Jézus nevét kiáltotta, aki mindig elsõ helyen szerepelt életében – hangzott el a Szentatya tavalyi homíliájában. „Jeanne d’Arc a keresztény életvitelre hív mindenkit: az imára, az Istenbe vetett bizalomra, a szeretetrõl való tanúságtételre.”
A francia katolikus egyház Szent Johanna születése 600. évfordulójának méltó megünneplésére készül: január 6-án Vosges megyében – ahol Domrémy is található – Saint-Dié fõpásztora, Jean-Paul Mathieu ünnepi szentmisét celebrált, majd bemutattak egy, az orléans-i szûzrõl készült filmet. Orléans székesegyházában Jacques Blaquart püspök mutatott be szentmisét.
A nagyböjti idõszakban Jeanne d’Arc életét érintõ témákat mélyítenek el a hívek közremûködésével, így például a béke, Isten szavának meghallgatása és az önfeláldozás kérdését. Február 11-én zarándoklatot szerveznek Domrémy és Vaucouleurs között. Május 13-án Domrémy székesegyházában André Vingt-Trois bíboros, párizsi érsek mutat be ünnepi szentmisét, amelyet a gyermekek és megszentelt életet élõ fiatalok imavirrasztása elõz meg. Rouen városában, ahol Szent Johanna máglyahalált halt, június 28. és 29. között egyházmegyei fesztivált rendeznek, amelyen Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke mutat be szentmisét.
Jeanne d’Arc szabad, határozott, bátor fiatal lány volt. Meggyõzõdését Isten szavának meghallgatása táplálta – mondta francia szentrõl megemlékezve Jean-Paul Mathieu, Saint-Dié püspöke. Kiemelte: Szent Johanna személyisége példa lehet, különösen egy olyan idõszakban, amikor sokak számára nehézzé vált mások meghallgatása, és amikor olyan emberekre, fiatalokra van szükség, akik hisznek a jövõben és képesek feladatuk teljesítésére.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír





