A
gyöngyösi ferences könyvtár, kolostor és templom egy éve
kezdõdött felújítási munkálatai során a gótikus sekrestye
barokk bútorzatát is restaurálják. Mikor a hatalmas szekrényt
elmozdították, egy dossziéra bukkantak. Az 1951-ben elrejtett
mappa különbözõ feljegyzéseket, a kommunizmus veszélyeire
rámutató püspökkari és pápai körleveleket tartalmaz, továbbá
Oberten Odiló
atya kézzel írt naplóját, melyet 1950 júniusától 1951.
november 24-ig vezetett, amíg utolsóként neki is el nem kellett
hagynia az õsi kolostort.
A
páratlan kortörténeti dokumentumot Kárpáti
Kázmér gyöngyösi
ferences gvardián november 24-én, az utolsó bejegyzés hatvanadik
évfordulóján mutatta be a sajtónak. Odiló atya 1950. június
11-tõl drámai tömörséggel jegyezte fel a szerzetesrendek
feloszlatásának eseményeit, attól a pillanattól kezdve, hogy a
gyöngyösi barátok hírül vették: az ország déli határvidékérõl
az ávósok megkezdték a kolostorok kiürítését és a szerzetesek
elhurcolását.
Az
elsõ bejegyzésbõl: „Ötven ávó-rendõr érkezett a városba. A
hívek közt óriási izgalom terjedt el. Már vasárnap éjjel
nyugtalanul jártak-keltek a közeli utcákon.”
Gyöngyösön, ahol a rendi
növendékek teológiai fõiskolája is mûködött, a lakosság a
ferencesek kérése ellenére tömegtüntetést szervezett a
szerzetesek megvédésére. Ugyanez történt akkoriban a közeli
Hatvanban is, ahol az ÁVO véresen megtorolta a tüntetést.
Gyöngyösön tudtak errõl, ezért aggodalommal figyelték a
kolostor körüli eseményeket. A gyöngyösi rendházból azonban
egyelõre nem vitték el a szerzeteseket, hanem ide hozták az
éjszaka leple alatt a más kolostorokból kitelepítetteket. Ez
azonban csak átmeneti állapot volt. A kolostor kiürítése néhány
hónappal késõbb itt is megvalósult, mindössze a templom
ellátására maradhatott 1951. november 24-ig Odiló atya és három
társa.
A
nép utolsó pillanatig a szerzetesek mellett állt. A piacon a kofák
nem fogadtak el tõlük pénzt élelemért, a misézés és a
gyóntatás nagyüzemben folyt, és közben ment a találgatás, hogy
vajon városháza, iskola vagy kollégium céljára veszik-e el a
szerzetesektõl a sok százéves épületet.
Fekete
napnak nevezi a naplóíró 1950. szeptember 7-ét. Ekkor a
kolostorban megjelent egy négy férfibõl és egy nõbõl álló
bizottság Egerbõl, és kijelentették, hogy a kormány feloszlató
rendelete értelmében „önök e perctõl kezdve megszûntek papok
lenni”. Követelték, hogy egy órán belül mindenki civilben
legyen. Megtiltották a gyóntatást, misézést. A házfõnök
hivatkozott a püspöki kar és az állam megegyezésére, amely
szerint két hetet adnak a civil ruha beszerzésére. Nem használt.
Fölényeskedve kijelentették, hogy ezennel az egész kolostor és
minden, ami benne van, az állam tulajdonát képezi, és
leltározáshoz kezdtek. Mindent felírtak, még a lavort és a
szeneskannát is. Aztán lepecsételték a könyvtárat,
levéltárakat, sõt az udvari két kaput is, nehogy valamit
elszállíthassunk.
A
legmegdöbbentõbb a kommunista hivatalnokok tudatlansága és
bornírtsága. A naplóból kiderül, hogyan gondolkodtak a helyi
kommunisták abban az idõben az egyházról. Odiló atya 1950.
szeptember 17-én jegyezte fel: „Hallottuk,
hogy a helyi párttitkár, Kékkõ
elvtárs megelégedetten nyilatkozott arról, hogy végre megszûnt
Gyöngyösön a kultúra szégyene, egy középkori intézmény,
amire semmi szükség nem volt, mert a szerzetesség csak kelevény
volt a társadalom testén.”
Szerdahelyi
Csongor, Ferences Sajtóközpont
Budapest,
2011. november 25.
)
