A kübekházi polgármester újraevangelizálná Magyarországot

Megtért államférfiak kontra meszelt sírok

– Az Országgyûlés egyik legfiatalabb jegyzõjeként és Torgyán József egykori elsõ embereként huszonévesen szerzett politikai hírnevet. Aztán kikerült a nagypolitika sodrásából, vissza szülõfalujába, Kübekházára. Harmadik polgármesteri ciklusát kezdte idén õsszel. Most elkészült könyve kapcsán kérdezzük: mi változott az életében?

– Minden! Megtértem Jézushoz, aki átformálta az életemet. Azóta vallom azt is: minden hívõ embernek tanítvánnyá kell válnia, amely több, mint a megtérés. Taníthatónak, formálhatónak kell maradni az utolsó leheletig. A hívõ ember élete ugyanis üzenet a környezete, a társadalom felé.

– Milyen események hatására formálódott át  a szemlélete?

–  Nagy magasságból zuhantam le 2002-ben, amikor elveszítettem parlamenti mandátumomat. Vádoltam Istent. Nem sokkal azután a feleségem elhagyott, teljesen padlóra kerültem. Leporoltam a Bibliát, utolsó szalmaszálként kapaszkodtam bele. Egy éjszaka, miközben kisírt szemekkel mentem lefeküdni, azt hallottam: „egy, Mózes, tizenhat, kilenc”. Fogalmam sem volt, hogy ez melyik szakasz, döbbenettel olvastam tehát: „Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az õ karjai között...”  Ezután egy evangéliumi konferenciára kerültünk,  ahol „véletlenül” egy leprássá vált nagypolitikusról szólt az ige. A szakasz fõszereplõjében, Naámánban megláttam önmagam, rájöttem, hogy ez a leprás ember én vagyok. Beláttam súlyos hibáimat és mulasztásaimat, amik a hamis vallásos magatartás miatt ma is hiteltelenné teszik a keresztény tanítást. Isten összetört, lerombolt, de még aznap magához is ölelt. Rendezte válságba jutott házasságunkat is: kéz a kézben jöttünk haza. Az addig meddõ feleségem azóta három gyermeknek adott életet. Megtérésem elõtt azt gondoltam, keresztény vagyok. Akkor rájöttem: csak vallásos képmutató voltam.

– Ez azt jelenti, hogy különbséget tesz a keresztények és a vallásos emberek közt?

–  Nem én teszek különbséget, hanem a Biblia. Jézus „meszelt sírokként” említi az olyan embereket, akik kívül tiszták és ragyogó fehérek, belül pedig tele vannak ronda dolgokkal, bûnökkel. Jó, ha az ember még idejében rájön erre, és nem él önámításban.

– Újra divatja van a politikában a vallásos jelszavaknak, érdekes módon nemcsak a jobboldalon.

– Ha a szívükben is megtért keresztények a helyükön állnának, az isteni igazság világítana. Most nincs a lámpatartón a lámpás, pedig Magyarországon is van keresztény társadalom. Csak ma még saját gyülekezeteikben élik meg a hitüket, amivel alapvetõen nincs baj, de azt hiszem, Isten ennél többet akar tõlünk. Vannak vezetõk, akik jelvényként viselik a keresztet, de sok esetben ez csak reklámfogás,  farizeusság. Én is ilyen voltam képviselõként, ezért tudom. Ebben az a veszélyes, hogy a többség, mivel õket látja, tévesen, emellett joggal gondolja: „ilyenek a keresztények”.

– Kedvelt téma a hívõk politikai szerepvállalásának kérdése. Az utóbbi hatvan évben felnövekedett generációk számára egyfajta alapigazság, hogy a vallás magánügy. Ez a gondolat  tetten érhetõ a hívek között is. Megtért politikusként hogy látja ezt a dilemmát?

– Sok keresztény ember is azt gondolja a politikáról:  botrány, amihez semmi köze nem lehet Isten gyermekeinek.  Én épp az ellenkezõjét mondom: a hívõknek kötelességük politizálni, hiszen ez benne van a Bibliában! El kell olvasni az Ószövetséget, tele van bukott politikusokkal és jó politikusi ideálokkal, vagy a jézusi tanításokat, az apostolok cselekedeteit: mennyi iránymutatás, példa van elrejtve bennük, amelyekkel orvosolni lehetne a mai társadalmi bajokat. Tanulmányozni kell például Kálvin genfi modelljét és jó pár keresztény politikus munkásságát, akkor ugyanis egyértelmûvé válik, hogy felelõsen politizálni keresztény kötelesség. Ki kell mondani: az erre elhívott hívõk nem teljesítik Jézus missziói parancsát, ha nem élnek az isteni felhatalmazással.

– Mit kell tehát tennie a hívõ társadalomnak?

–  Itt az idõ, hogy a hívõk magukhoz ragadják a kezdeményezést, és befolyást gyakoroljanak a közéletre. Elsõsorban rendszeres imáik, majd tetteik által. Sok esetben látom, hogy az imáig még  eljutunk, kérve Istent, hogy adjon „tüzet”; csak éppen égni nem akarunk az Úrért. Sokszor hallatszik az ima: „adj Uram ébredést”, csak éppen mi, keresztények nem ébredtünk még fel. Rengeteg helyre hívnak felekezeti hovatartozástól függetlenül, hogy elõadásokat tartsak, és sok fiatal elõtt beszélek. Úgy érzem, hogy lelkileg még õk is elcsigázottak, de látni, hogy szeretnének valamit tenni a hazánkért. Ám a tettekhez hiányoznak azok, akik megértetik a mai hívõkkel, hogy a templom, a gyülekezet nagyon fontos, de a hívõ élet több annál, hogy megragadjunk a templom és a gyülekezetek falai között. Nem falakat, hanem hidakat kell építeni! Valami újra vágynak az emberek.

– És a keresztények a hitükkel rendet tehetnek a szétzilálódott társadalmi intézményekben?

– Ha a politika a hívõ emberek kezében eszköz lesz, és ha alázattal átadják Istennek a vezetést, akkor az életükön, a szolgálatukon keresztül átragyoghat az Õ ereje a társadalom egészére. Sajnos ezt az erõt és alázatot nem látom a mai magyar közéletben. Isten a politikában sem a szájakra, hanem a szívekre kíváncsi. Itt van például az alkotmány ügye. Persze fontos, hogy bekerüljön Isten neve a preambulumba, de ha leírjuk, attól még nem leszünk keresztény állam, nem változik semmi. Csak ha az elvek gyakorlattá lesznek. A hívõ élet sem átszellemült, megfoghatatlan, életidegen szabályrendszer, hanem gyakorlat. Nagyon fontos, hogy aki hívõként felismeri magában az elhívást a politika világába, az mentes maradjon a gõgtõl és a felfuvalkodottságtól, hiszen ezt a két szellemiséget a Biblia szerint Isten egyenesen gyûlöli. Csak az lehet hiteles keresztény politikus, aki a „hatalommal”, amit én inkább csak „lehetõségnek” neveznék, képes élni, de nem visszaélni. Ezen áldás lesz, bármekkora is az ellenszél.

– Ezt könnyû kimondani, ám a szolgálói, alázatos lelkület a politika küzdõterén a gyengeség jele. Ahhoz, hogy az ön állításai konkrétumokra válthatóak legyenek, alapvetõen át kellene írni a keresztények közéleti szerepvállalásainak jelenlegi gyakorlatát.

– Egyenesen azt állítom, hogy a hívõk társadalmi színre lépésének forradalminak kell lennie. Akikre Isten bármilyen üzenetet is bízott, mind forradalmárok voltak. Velük kapcsolatban természetes a világ elemi szembenállása. Ismeretes, hogy Pált közéleti szereplése miatt halállal fenyegették. Nem illúzió: a legsötétebb ellenállás vár mindenkire, aki Isten üzenetét a politikába viszi.

– Új politikustípust vizionál?

–  Itt már nem csupán politikusokra van szükség, hanem olyan személyekre, akik Istennek komolyan odaszánták magukat. Hosszú éveken át testközelbõl láttam, hogy miképpen gondolkodnak a rendszerváltás utáni pártok országgyûlési képviselõi. Legfontosabb motivációjuk mindmáig az, hogy a következõ ciklusban is megmaradjon a mandátumuk. Egy államférfi számára viszont a politika küldetés, misszió, és nem megélhetési forrás. Isten nélkül az van, amit most tapasztalhatunk: káosz és anarchia.  Egyetlen mai politikai ideológia sem hozhat végleges megoldást az egyre súlyosbodó problémákra.

– A társadalom problémáinak fõ okával kapcsolatban minden komoly elemzõ egyetért: a gazdaság válsága. Az összes párt direkt üzenete – más és más köntösben –, hogy a gazdálkodás hatékonnyá és átláthatóvá tételével megoldódnak a legsúlyosabb gondok. Ön szerint tehát a keresztény államférfiaknak ettõl eltérõ megoldást kell képviselniük?

– Szerintem a gazdasági válságnál súlyosabb a lelki-szellemi krízis, amelyben ez az ország hosszú ideje szenved. Ezt a gazdaság felfutása önmagában nem oldja meg.

–  Hogyan lehet ezt az állapotot a politika síkján megvalósítani, a konkrétumoknál maradva?

–  Elõször újra kell evangelizálni az országot. Ez fog gyógyulást hozni. Rengeteg a kisiklott élet, sok a depressziós, az alkoholista, az országból elmenekülõ fiatal. Családok tömkelege esett szét. Tény, hogy ma nincs a gyermekek elõtt igazi férfikép, nincsenek igazi, erõs apák, ritka a pozitív családmodell. A szüntelen pénz után loholó, robotoló személy a pénz rabszolgája, nem példakép. Különösképp, ha az édesanya is részt vesz a halálos hajtásban. Vissza kell állítani a munka becsületét, a férfi-nõ kapcsolat példaértékét, meg kell erõsítenünk a családokat. Ugyanakkor le kell számolnunk a népünket sújtó „ellenség-mítosszal”. Amíg az ország döntéshozói háborúsdit játszanak, miért vegyék õket komolyan a szavazók? A keresztényeknek példát kell adniuk majd ebben is.

– Van realitása egy ilyen szellemiséget képviselõ politikai erõ színre lépésének?

– Húszas éveimben többször és huzamosabb idõt töltöttem az USA-ban. Egy esti kerti partin egyszer nekidõltem székemmel egy bokornak, mire az ott megbúvó szentjánosbogarak ezrei röppentek fel, fénybe borítva az addig teljesen sötét cserjét. Ez a kép mélyen belém ivódott, és szerintem jól szimbolizálja a hit által újjászületett emberek társadalmát Magyarországon. Ma még a templomi közösségekben szolgálnak, sokszor teljesen elkülönülve a világtól, de tudom jól, hogy sokan vannak közöttük, akik szeretnének végre valami igazán nagy tettet végrehajtani Magyarországért. Világítani fognak, csak arra várnak, hogy valaki végre riadót fújjon.

Illyés Szabolcs