Szeretetnapok tizedszer Gyõrben az erdélyi gyermekekért

2012-04-17 16:56

Szegény sorsú erdélyi gyermekek megsegítésére szeretetnapokat rendez az idén tizedik alkalommal a Gyõri Püspökség a hét végén Gyõrött.

Tóth András karitászreferens a programot ismertetõ hétfõi sajtótájékoztatón azt mondta, a szombati jótékonysági bált vasárnap a Káptalandombon szabadtéri fesztivál követi, amelynek keretében az erdélyi Szovátáról érkezõ gyerekek is elõadják mûsorukat.
A jótékonysági akciósorozattal az erdélyi gyermekmentõ ferences missziót támogatják a gyõriek. Az elmúlt kilenc évben összesen mintegy 39 millió forinttal segítették az ügyet a szeretetnapok résztvevõi – ismertette a rendezvénysorozat eddigi hozadékát Tóth András.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, az erdélyi gyermekmentõ misszió fõszervezõjével is találkozhatnak vasárnap a püspöki szentmise után az egybegyûltek. A missziót a szerzetes indította el Erdélyben. A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége nyomán ma már 65 helyszínen, köztük Gyulafehérváron, Torockón, Szovátán, Kolozsváron, Tusnádfürdõn és Déván 2300 nehéz sorsú gyermeket nevelnek. Ehhez a tevékenységhez járulnak hozzá szponzorálással, tombolafelajánlással és a szeretetnapok egyéb programjain való részvétellel a gyõriek. A vasárnapi szabadtéri rendezvényt koncertek színesítik, a sztárvendég Palya Bea lesz.
Éttermek, vendéglõsök és magánszemélyek is támogatják a rendezvényt – mondta Tóth András, hozzátéve, hogy a szovátai gyerekeket gyõri családok látják vendégül otthonukban.
MTI

 

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu