Dévai Ifjak Kölnben

2005-09-08 17:11

Dévai ifjak Kölnben

Rettenetesen fáradtan, de nagyon sok élménynyel érkeztek haza a Dévai Szt. Ferenc Alapítvány ifjai a kölni XX. Ifjúsági Világtalálkozóról. Az út gyötrelmei, a napokig tornateremben való 4-5 órás alvás megviselte õket, ellenben lelkileg minden fáradságot feledtetett a találkozó. A II. János Pál pápa szellemében együtt ünneplõ ifjak 130 országból érkeztek, hogy közösen halleluját énekelve, több mint 100 nyelven mondott imádsággal dicsérjék az Urat.

– A pápai mise és beszéd után több mint 8 órát kellett gyalogolnunk a találkozási helyünkig – mondja Szilvai Lívia, a dévai csoport vezetõje. Megmutat egy képeslapot, melyre Malawiból, Közép-Afrikából a táborozás alkalmával megismert barátnõ a következõt írta: “Aki másokon segít, az élet igazi értelmét hordozza!” Mennyire igaz ez Déván – a Szt. Ferenc Alapítvány e kijelentést igazolja egész létével.

A találkozón életre szóló barátságokat kötöttünk. Egy német lány a másfélmillió összegyûlt közül rosszul lett. Mi segítettünk rajta. Mikor megtudta, hogy kik vagyunk, hálából felajánlotta önkéntes segítségét. Rövidesen Dévára érkezik és munkába áll szakképesítése szerint a szegény gyermekek megsegítésében.

Hatalmas tömeg állt a Rajna partjain. A folyón hajóval érkezett a pápa, mi énekszóval köszöntöttük õt is, egymást is. Híre sem volt a tömegbotrányoknak, türelmetlenkedéseknek, lopásnak, verekedésnek, ami az ilyen tömegek velejárója. Az imádság és a hallelujah hangján szóltunk egymáshoz és másfél millióan éjszakáztunk Marienfeldben, zarándokutunk végállomásán, ahol megértettük, hogy a pápa szereti az ifjakat. “Ti vagytok a jövõ, ha megtehetném, személyesen fognék mindannyiotokkal kezet”, idézte a pápa németül elmondott szövegét Lukács Júlia dévai diák. – Én indonéziaiakat ismertem meg, akikkel együtt dicsértük az Urat. Ugyanezt tette Afrika, Ázsia, Amerika, Ausztrália és Európa ifjúsága is vallástól függetlenül, ökumenikus szellemben Kölnben, ahol a világ legnagyobb miséje zajlott le. Elmagyaráztuk, megmutatgattuk fényképeken országainkat egymásnak, a közös énekek mellett elénekeltünk a sajátjainkból is néhányat. Természetesen mi magyarul, és magyarázattal is kellett szolgálnunk sokaknak, mivel nem igazán értették, miért magyarul imádkozunk, ha Romániából jöttünk. Rögtönzött történelemóráink nyomán mások is megértettek bennünket, mint ahogy mi is megértettünk másokat.

György Horváth László
Nézze meg a fényképgalériát is!
Szerző: György Horváth lászló
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu