Ha nincs Böjte Csaba alapítványa, talán meg sem tudjuk, kicsoda és hol
is él a "székely Messi". Az is lehet, hogy többtucatnyi ígéretes
focistácska a "levesbe" menne a dévai rendszer nélkül.----
Nálunk idõzik a székely Messi + Képriport
Bucsy Levente
Ha nincs Böjte Csaba alapítványa, talán meg sem
tudjuk, kicsoda és hol is él a "székely Messi". Az is lehet, hogy
többtucatnyi ígéretes focistácska a "levesbe" menne a dévai rendszer
nélkül. Európai edzõtáborban a Böjte-kölykök, a Fradi-pályán értük õket
utol.
„Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Nékünk adtál,
hála Isten, annak is adj, kinek nincsen. A mindenható Isten dicsõségére
és a boldogságos Szûz Mária tiszteletére, ámen. Isten fizesse!” – zengte
egy bõ tucat frissen nyírt hajú kölyök a Ferencváros Üllõi úti
klubházának kis ebédlõjében, ahol Böjte Csaba „ifiválogatottja”
uzsonnázott Kubatov Gábor klubelnök meghívására. A csapat tudniillik
európai edzõtáborát tölti, Szovátától Telkin át Brüsszelig, és már egy
tornán is megmérette magát az elmúlt héten. A 11-12 éves lurkókkal – még
ha talán fel sem fogják – másfél hónapja történik ez az új csoda; a
Dévai Szent Ferenc Alapítvány lakói közül Jakab Zoltán, Székelyföld
labdarúgásának meghatározó szakvezetõje 1200 fiúcska legügyesebbjeibõl
összerakott egy focicsapatra valót, és Böjte Csaba ferences szerzetes,
egy Fradi-öregfiú és a labdarúgó-válogatott belgiumi légiósai
összefogásával beindult az álomgyár.
A 11 éves Jakucs Szilárd –
ahogy az edzõ mondja: a „székely Messi” – például lehet, hogy sosem
kerül felfestett futballpálya közelébe, ha nincs Tusnádon is
gyermekotthona Csaba testvérnek. Most pedig társai között már az egyik
legnépszerûbb a halk szavú, de nagyon ügyes és szívós legény. Mint
rendes székely, minden kérdésre egyetlen szóval válaszol, így nagy
nehezen kiderül róla, hogy elõször jár Magyarországon, és igen-igen
tetszik neki. Van a csapatban egy leányzó is, Claudiának hívják és
labdaszerzésben jeleskedik – idegeli is az ellenfelet, hogy egy lány így
elbánik velük. De hát az élet az kegyetlen.
„Hajrá!” „Szent Ferenc!” – a csatakiáltás már a fõkolompos
Dávid szájából indul el, de gyorsan csendes vigyorra vált, amint jön az
ukáz, hogy átminõsítik vezérszurkolónak, ha nem embereli meg magát.
Jakab Zoltán egyébként is híve a viccelõdésnek, amire ez a korosztály
még nagyon jól reagál: hurkának, virslinek, kolbásznak vagy éppen
fasírtnak nevezi, aki nem dolgozik rendesen, és a srácok már általában
maguktól tudják, hogy nem szeretnének semmiféle feldolgozott
hústermékhez hasonlíttatni, senki által.
Szeretetbõl kapták
Egy kopasz, Attila nevû
srác annyira zavarban volt attól, hogy egy újságírónak bemutatott
magyarországi ember kérdezi, mivel töltötték az edzõtábor idejét, hogy
annyit vágott rá: „pizzáztunk”. Aztán azért csak elpöttyintették, hogy
az elmúlt napokban milyen sikerük volt, nemcsak a tele tányér, de a
focipályák környékén is; mindennap volt edzés, még úgy is, hogy a
vendéglátó családok gyermekeivel és egy telki nemzetközi torna
résztvevõivel is megmérkõztek. Az egyik elsõ mérkõzésükön 9-3-ra úgy
elpáholták a korosztályos szinten erõs csapatnak számító Szovátát, hogy
az ottani „mercedeses” szülõk csak néztek, ha mertek egyáltalán. (Itt
kell elmondani, hogy Szovátáról focis egyenmelegítõt kaptak a
Székelyföldrõl érkezett fiúcskák, pusztán szeretetbõl.)
A
magyarországi táborban hét meccset játszottak, ebbõl kétszer gyõztek,
három alkalommal döntetlen született, és kétszer kellett szomorkodni,
bár az 50 százalékot produkáló új egylet csöppet sem kell, hogy
szégyenkezzen, a telki minitornán ikszeltek a késõbbi német gyõztessel.
Igazságtalan az élet
Sajnos
a kis tehetségek közül nem mindenkinek jut az álomból: egy Ötvös
Barnika nevû ügyes focistapalánta például azért maradt ki az
utazókeretbõl, mert édesapja nem volt hajlandó aláírni számára egy
papírt, amely az útlevélhez kellett volna. Akadt olyan is, akinek a
története már nagyságrendileg nem ennyire szomorú: egy alkalommal azzal
állt az „edzõ bácsi” elé, hogy van neki egy nagyszerû gólöröme, csak az a
baj, hogy nem tud gólt lõni, hogy megmutathassa.
|
|
| Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet |
Az uzsonna végi élménybeszámolót a Fradi BL-csapatának védõje, a
csapat szerelését csaknem háromszázszor magára öltõ Szûcs Mihály
érkezése szakította félbe, aki áthívta a pöttöm focistákat a
zöld-fehérek öltözõjébe. A székely fiúk itt sem voltak szívbajosak,
gyorsan hozzászoktak a korábbi ászok – Keller József, Telek András, ifj.
Albert Flórián, Szekeres Tamás vagy éppen Szeiler József –
közelségéhez, és mintha csak meccsre mennének, felhúzták magukra az
Erzsébet elleni meccsükre készülõ öregfiúk-csapat tagjainak mezét.
Izgatottan
várták azt a pillanatot is, amikor egyesével kaptak a kezükbe egy-egy
fradista BL-szereplõt, és velük vonulhattak fel a gyakorlópályára a
Fradi Öregfiúk–Erzsébet Öregfiúk alkalmából.
Játszani legközelebb
szerdán és csütörtökön mennek a székely srácok; a brüsszeli Anderlecht
korosztályos csapatának otthonában, illetve a kisebbségi sorban élõ
németekkel csatáznak kék színû, rovásírásos szerelésükben, de mint a
túra egyik szervezõje, a Fradi-öregfiúkban focizó, jelenleg a Hun in EU
brüsszeli ötpárti nemzetpolitikai irodát vezetõ Kiss Antal rávilágít,
talán nem is baj, hogy még nem fogják fel, milyen nagy dolog is történik
velük. A szerdai vendégeskedés egyébként kétszeresen is jótékony
célokat szolgál; egyrészt ajándék a gyerekeknek, hogy a székely
válogatott mezében, a székely himnuszt is elénekelve Európa egyik
nagyvárosában focizhatnak lenyûgözõ körülmények között, másrészt emléket
állítanak vele a belgiumi buszkatasztrófa megannyi gyermekáldozatának
is.
