Böjte Csaba: olyan könnyen elengedjük egymást

2012-05-13 20:27

Családról, a szülõi örömökrõl beszélt Böjte Csaba testvér Alfaluban, ahol a Nõk a Nõkért Szövetség szervezésében anyáknapi elõadást tartottak kedden. Ugyanakkor a ferences szerzetes példaként hozta fel Boldog Apor Vilmos, az egyetlen boldoggá avatott székely vértanú életét. A székely szent ereklyéjéhez járulhattak a jelenlevõk, segítségét kérve problémáikhoz.

bojte1_b
Az alfalvi római katolikus templom padjai megteltek érdeklõdõkkel, akik kíváncsian szívták magukba Böjte atya buzdító szavait. Az elõadást Böjte Csaba Alfaluban mûködõ csoportjának rövid énekes-verses összeállítása indította, majd a 94 éves Antal atya Apor Vilmosról írt, 900 soros versébõl adott ízelítõt a jelenlevõknek.

„A durva, erõszakos világban nem tért le a szeretet útjáról”

Böjte Csaba ismertette a nõk és gyermekek védelmezõjének, Apor Vilmosnak az életét. „Székely legény volt, Háromszékrõl származott, az édesapja Segesváron volt fõispán” – kezdte a székely vértanú bemutatását a ferences szervezetes. Édesapjuk korán meghalt, három testvérével árvák maradtak – folytatta. Késõbb teológiát végzett, le is doktorált. 1915-ben, a világháború idején szentelték pappá, rögtön egy vonatra került, hogy vigasztalja a sebesülteket, engedje utolsó útjukra a haldoklókat. 1918-ban Gyulán lett plébános, ahol az õ közbenjárására 40 férfit hazaengedtek a fogságból. Hadiárváknak gyûjtött, rendszeresen támogatta a magukra hagyottakat. 1941-ben nevezték ki püspöknek. Azokban az idõkben veszélyes volt ilyen tisztséget betölteni, de vállalta, egyetlen kérése volt: saját plébániáján szenteljék fel. „A durva, erõszakos világban nem tért le a szeretet útjáról”– hangsúlyozta Csaba testvér. A katonák elõl több száz emberrel a pincébe menekülõ püspököt 1945-ben lelõtték. Több helyen is megsebesült, mert nem hagyta, hogy a katonák elvigyék a rejtõzködõ asszonyokat. „Szembement a katonákkal, tette, amit egy igazi férfinak tennie kell” – emelte ki Böjte Csaba. Megjegyezte: sokan nem tudnak róla, mert a kommunista rendszerben megtettek mindent, hogy még az emlékét is föld alá temessék. A háború során a templom kriptájába temették, a hívek értékes vörös márványból sírhelyet alakítottak ki a Gyõri Székesegyház alagsorában. 1986-ban második temetésére is sor került.

bojte2_bKözös imádkozás az együtt maradásért
„Mások családjáért Apor Vilmos az életét áldozta, vajon mi saját családunkért mire vagyunk képesek?”– tette fel a kérdést Csaba testvér. Megemlítette: mostanában egyre többször hangoztatják, hogy az utóbbi 10 év alatt 12 százalékkal lettünk kevesebben Erdélyben. „Olyan könnyen elengedjük egymást”– mondta. Történettel példázta, hogy nem azért kell imádkoznunk, hogy fiataljaink külföldön kapjanak munkát, hanem azért, hogy itthon maradjanak. „A mai világban nem orosz katonák választanak szét, de a gonosz léleknek van más módja rá” – tette hozzá.

A legtöbb ember a test kívánalmából válik szülõvé, Szent Józsefet megkérte a Mennyei Atya, hogy vállalja Jézust. „Józsefi értelemben érzem magam apának, úgy érzem, Isten megkért, hogy árva gyerekeket fogadjak be”– magyarázta. Így õ is szülõ lehetett. Szerinte nagyobb öröm nincs, mint odaülni az asztalfõre, látni növekedni a gyermekeket, gondoskodni róluk. „Jó dolog szülõnek lenni, egymásért kiállni. Apor Vilmos oda tudta adni az életét, tanuljunk tõle, hisz példaképet állított a székelyek elé”– hangsúlyozta. Az ünnepség keretében a jelenlevõk egymás kezét megfogva imádkozták el a Miatyánkot, Böjte Csaba biztatására „fogadjuk meg, nem engedjük el egymás kezét, hisz egy nép, egy család vagyunk”.

bojte3_b
A közös imádkozás után a helyi iskola IV. A osztályos diákjai furulyáztak, miközben mindenki megérinthette Boldog Apor Vilmos ereklyéjét, kérve segítségét kívánságuk, problémájuk megoldásához.

Csata Beáta

Forrás: http://szekelyhon.ro/aktualis/gyergyoszek/bojte-csaba-olyan-konnyen-elengedjuk-egymast
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu