Újabb egyeztetésre került sor 2012. május 11-én a budavári Magyarság Házában, ahol a Magyar Kormány részérõl Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelõs
helyettes államtitkár, a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. képviseletében
Mihály Erzsébet támogatásfinanszírozási igazgató, a Romániai Magyar
Pedagógusok Szövetségének elnöke, Burus-Siklódi Botond, a moldvai magyar
oktatási program megbízott koordinátora, Márton Attila, A Moldvai
Magyar Oktatásért Alapítvány alapítójaként Petrás Róbert, valamint a
Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László folytattak
eszmecserét.
A résztvevõk értékelték annak az elmúlt három hónapnak a tapasztalatait, amióta az
RMPSZ mûködteti az oktatási programot. A felek megállapították, hogy a moldvai magyar oktatási program színvonala javult, hiszen megjelent a rendszerben a
szakfelügyelet, azaz a minõségbiztosítás, a technikai nehézségeket pedig
az eltelt idõ alatt sikerült minimalizálni. Az is örvendetes változás,
hogy a tanárok minden hónapban idõben megkapják járandóságukat, ráadásul
a pénzeszközök felhasználása is sokkal hatékonyabb a korábbi évekhez
hasonlítva. Moldvában tehát gördülékenyen folytatódik a csángó gyerekek
magyar nyelvû oktatása. Az RMPSZ április 28-án minden, a moldvai magyar
oktatásban résztvevõ pedagógussal meghosszabbította munkaszerzõdését,
amely immár határozatlan idõre szól.
A felek megállapították, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok
Szövetségének szerepvállalása a moldvai magyar oktatási programban
egyaránt jelenti a magas szakmai színvonal biztosítását a programban résztvevõ gyermekek és szüleik számára, továbbá a szükséges szakmai felügyeletet és támogatást, és nem utolsó sorban az
anyagi biztonságot az oktatóknak. A támogatók, így a Magyar Kormány és a
keresztszülõk szempontjából az RMPSZ közremûködése az egyre magasabb
színvonalon történõ oktatást, továbbá a rendelkezésre álló pénzeszközök
hatékony és átlátható felhasználásának garanciáját jelenti.
A találkozó keretében A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége vezetõi között szerzõdéskötésre is sor került annak érdekében, hogy az oktatási program javára érkezõ keresztszülõi
támogatásokat befogadja és továbbítsa az RMPSZ a moldvai magyar
gyermekek és tanáraik részére.
Budapest, 2012. május 15.
Aláírók:
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárság,
Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége,
a moldvai magyar oktatási program megbízott koordinátora,
A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány,
Teleki László Alapítvány