– interjú Salvatore Fisichella érsekkel

Az
Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Fisichella érsek rádiónk
munkatársával folytatott beszélgetése alkalmával a hit válságát nevezte
meg a leginkább aggodalomra okot adó, jelenlegi problémák között.
Benedek pápa szavait idézve „drámai válságnak” nevezte a kialakult
helyzetet. A krízis ugyanis az emberbe vetett mély bizalmatlanságot
idézett elõ, amely elõsegítette a társadalomban meglévõ közömbösség és
individualizmus, vagy éppen a cinizmus megerõsödését. Az ezzel járó
erkölcsi és etikai szabályok figyelmen kívül hagyása okozta a jelenlegi
gazdasági és pénzügyi válságot, amely már az egész világot szorongatja –
magyarázta az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke.
Ebben a
kontextusban veszi majd kezdetét idén októberben a Szentatya által
meghirdetett Hit Éve és az új evangelizációnak szentelt püspöki
szinódus. Mely kihívásokkal kell szembe nézni? – tette fel a kérdést
rádiónk munkatársa Fisichella érseknek.
Elsõsorban nekünk,
keresztényeknek figyelmünket arra kell irányítanunk, hogy újból
megértsük azt a felelõsséget, amelyet mint hívõ emberek kaptunk. Meg
kell erõsítenünk hitünket, és ezzel egyidõben evangelizáló
küldetésünket. A másik fontos feladat az a közömbössé vált, vagy magát
kereszténynek valló, de vallását nem gyakorló embertársainkra irányul:
újból meg kell õket szólítanunk – hangsúlyozta a fõpásztor. A keresztény
ember, természetébõl fakadóan olyan ember, aki részt vesz a közösség és
az egyház életében. A harmadik fontos kihívás, hogy olyan embereket
találjunk, akik képesek hirdetni Isten szeretetének üzenetét mindenki
számára.
Mit jelent pontosan az a megállapítása, miszerint „nem
véletlen, ha keresztények vagyunk”? – hangzott a kérdés Fisichella
érseknek.
Elsõsorban azt, hogy Isten kegyelme mûködik bennünk. Ne
feledjük el, hogy ha keresztények vagyunk, az az egyháznak és
szüleinknek is köszönhetõ, akik átadták nekünk a hitet. A „nem véletlen”
kifejezés egyrészt arra irányul, hogy hálásnak kell lennünk Isten
kegyelméért, Aki kiválasztott bennünket erre a nagy küldetésre; másrészt
pedig azért, hogy megadta nekünk a hitet. Ez figyelmeztetés is egyben
számunkra, amit a következõ kérdéssel lehet jól kifejezni és megérteni: a
mi nemzedékünk vajon képes lesz-e átadni a hitet a következõ
generációknak?
Salvatore Fisichella érsek, az Új Evangelizáció
Pápai Tanácsának elnöke szentmisét mutatott be május 14-én a Fatimai
Szûzanya kegyszobra és Boldog Ferenc és Jácinta ereklyéje Rómába
érkezésének alkalmából. A májusi Mária-hónapra utalva a fõpásztor
kiemelte, hogy Fatima a bûnbánatra és a megtérésre hívja az embereket.
Jézus mondja: „Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban!”. A Fatimai
Szûzanya keresztény hitünk jelentõségére emlékeztet minket, amely az
Evangélium hirdetésére irányuló felelõsségvállalással jár. Ez a feladat
nem mindig könnyû, különösen a világ egyes részein, ahol a keresztények
még ma is vértanúhalált szenvednek, mégis a remény és a szeretet
üzenetének hirdetésére buzdít – magyarázta Salvatore Fisichella érsek,
az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke.
(hh)