„Az egyház nem kioktatni akar”

Székely János: krisztus tanításával, például az ellenség szeretetére vonatkozó paranccsal igen magasra tette a lécet

„Nem attól leszünk szabadabbak, minél többször akarjuk a rosszat” – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Székely János, az esztergom-budapesti fõegyházmegye segédpüspöke, akit pünkösd kapcsán kérdeztünk az ünnep eredetérõl és üzenetérõl, az egyház küldetésérõl, valamint a cigánypasztorációról, amelynek õ a felelõse a püspöki karban. Azt mondta, a hit átadásának alapvetõ feltétele a hitelesség.



– Talán a húsvétnál és a karácsonynál is nehezebb megfogni pünkösd lényegét, különösen a templomba nem járók számára. Honnan származik az ünnep?

– Õsi hagyományról van szó, a kereszténységet jóval megelõzi az eredete. A mezõgazdaságból élõ ókori népek az aratás megkezdése kapcsán kora tavasszal tartották a kovásztalan kenyér ünnepét, majd a betakarításkor közösen adtak hálát a termésért. Késõbb a zsidóság történelmi jelentést adott ennek, amikor – a Biblia szerint – ötven nappal a Egyiptomból való kivonulás után a Sínai-hegynél az Úristen megjelent nekik, s átnyújtotta a tízparancsolatot. Számukra a pünkösd tehát a törvényadás és a szövetség ünnepe. Már itt is megjelennek a lángnyelvek, ugyanis egy rabbinikus legenda szerint a Teremtõ a lángnyelveken keresztül hetven nyelven közölte parancsait minden néppel, ám csak a választott nép fogadta be azokat. Ezért a lángnyelvek visszatértek a mennybe.

– Az Apostolok cselekedeteinek leírása szerint Krisztus tanítványai felett is lángnyelvek jelennek meg, jelezve a harmadik isteni személy, a Szentlélek kiáradását.

– Valóban, az Újszövetség viszi tovább ezt a „fonalat”. Az apostolok csodálatos módon kezdik hirdetni Isten szavát a sokféle nemzet képviselõjének. A Szentírás szerint a jelenlévõk úgy hallották az örömhírt, mintha a saját nyelvükön szólnának hozzájuk. A keresztény pünkösd azt fejezi ki, hogy beteljesedett az, ami az Ószövetségben még csak ígéret volt, Isten új szövetséget kötött most már a világ minden nemzetébõl születõ új néppel. Krisztus által új közösség született, a Szentlélek egy új közös nyelvre, a szeretet nyelvére tanítja a világot. A Szentlélek azóta is Isten felé vezet, emel minket.

– Napjaink igazságtalanságai, olykor érthetetlen eseményei láttán sokaknak nehéz meglátni ezt a felemelõ erõt.

– Mind az ember egyéni életében, mind a történelemben folyamatosan jelen van egy – mondjuk úgy – lehúzó erõ is. Olvastam egy elbeszélést, amelyben a kisgyermek meséli az apjának, álmában gyakorta küzd egymással egy jó szándékú, szelíd és egy vérszomjas, gonosz farkas benne. Miután az apa megnyugtatta, neki is szoktak hasonló gondolatai lenni, a gyermek visszakérdezett, melyik gyõz végül. Az apa így válaszolt: amelyiket jobban eteted. A világban mûködik a zavarkeltés, a széthúzás ereje, a Biblia ezért is használja a Gonosz megnevezésére a diabolosz szót, amely azt jelenti: szétszakító, szétdobáló. A Gonosz fordítja egymás ellen a közösségeket, a nemzeteket, bomlasztja fel a családokat, ver éket férj és feleség közé. Elszakít Istentõl és a természet harmóniájától. Ezzel szemben áll a Szentlélek egyesítõ ereje. Míg a lehúzó, a szétdobáló az állatias természetünk felé lök vissza, a Lélek ereje az önzetlenség, az irgalom és az alkotás irányába vezet.

– Ma inkább azt halljuk, a legfontosabb, hogy az ember szabad legyen, azt tegye, amit csak akar. Mi ezzel a gond?

– A szabadságot az ember mostanában kissé rosszul fogja meg. Azt érti ugyanis alatta, hogy korlátlanul választhat a lehetõségek közül. A szabadság lényege azonban nem ez. Az emberi értelem célja az igazság megtalálása. Akkor értelmes egy ember, ha mindig csakis a helyeset ismeri fel igaznak. Hasonlóképpen: az akarat célja a jót meglátni, arra vágyakozni. Nem attól leszünk szabadabbak, hogy minél többször akarjuk a rosszat. A jót úgy tudja „akarni” az ember, ha megszabadul a kötöttségeitõl, a szenvedélyeitõl. Ebben a Szentlélek tud segíteni, ha hagyjuk. Megvilágítja az élet értelmét, egy imádság szavai szerint „lángra lobbantja az ember szívét”.

– A pünkösd az egyház születésének is az ünnepe. Miben kell ma esetleg változnia, hogy úgymond hatékonyabban teljesítse be elsõdleges feladatát, az evangélium hirdetését?

– Bár sokan vélik az ellenkezõjét, a mai emberben is él a vágy, hogy felfedezze az élet értelmet. Keresi a válaszokat, ezt személyesen is gyakran tapasztalom. A hit átadásának alapvetõ feltétele a hitelesség, a Szentírás szerint ugyanis a „szív bõségébõl szól a száj”. Aki valóban rátalált az isteni szeretet titkára, aszerint is él, õ tudja hatásosan hirdetni az evangéliumot. Az egyház jelenleg is küzd azzal, hogy a papjai, a családok, illetve a hívek minél hitelesebben tudják közvetíteni a jó hírt, s nem csak a szavak által. Már az üldözések idején a szegények felé fordultak az elsõ keresztények, Rómában több ezer rászorulónak adtak enni. Amikor Szent Lõrincet elfogták, a prefektus követelte tõle, adja át az egyház kincseit. Erre õ elévezetett egy seregnyi koldust. Azt mondta, õk az egyház kincsei. Ki is végezték. A szegényekért ma is tennünk kell, hogy ezáltal is hitelesebb legyen az, amit hirdetünk.

– De néha úgy tûnik, az egyház mintha más nyelven beszélne, mint a hétköznapi emberek.

– Az elvont igazságokat, a filozófiát vagy a teológiát valóban nehezen érti meg a mai ember. Úgy vélem, ma inkább a mûvészetek, a szépség által lehet hatni. Nem véletlen, hogy a pápa által meghirdetett, Nagyvárosok missziója elnevezésû program szimbóluma a Gaudí által tervezett barcelonai Sagrada Família-templom lett, amely egyszerre képviseli a hagyományos értékeket a modern, újszerû megoldásokkal. Igazi remekmû, a kereszténység kultúrateremtõ erejének a megjelenítõje. Az Isten a szépnek és a jónak a forrása. Jelentõs közvetítõszerep juthat a médiának is, amelynek használata kapcsán még sokat kell tanulnunk.

– Sokan úgy tekintenek az egyházra, hogy az megmondja, miként kell élni, s aki nem fogad szót, azt elítéli.

– Jézus azt mondja, ne ítélkezzetek senki fölött, s akkor titeket sem ítélnek el! A katolikus egyház meggyõzõdése, hogy az emberi személy végtelen tiszteletet érdemel, csak Isten ítélkezhet felette. Az embert soha nem szabad elítélnünk, csak az egyes cselekedeteit minõsíthetjük. A helyes életvitellel kapcsolatban az egyház valóban meghatároz bizonyos dolgokat, de ezzel nem kioktatni akar. Ehhez hozzátartozik, hogy Jézus Krisztus tanításával, például az ellenség szeretetére vagy a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó paranccsal igen magasra tette a lécet. Ember számára elérni szinte lehetetlen. De akkor is igaz, hogy – képletesen szólva – a léc értünk van, nem arra kell tehát haragudni. Fontos, hogy ne sértõ vagy bántó módon mutassunk utat, de akkor is hirdetni kell az igazságot, ha a társadalomban a valóság és az eszmény között a legtöbbször igen nagy a távolság.

– A cselekvõ szeretetre példa lehet a cigánypasztoráció, amelyért ön a püspöki karban felel. Könyvet is írt a témában. Valóban iskolai tananyag lehet belõle?

– Már elindítottuk a pedagógusok képzését, az osztályfõnöki óra részévé tettük a témát az egyházi iskolákban. Érkeztek jelzések, igények az állam irányából is, ám konkrétumról egyelõre nem tudok beszámolni. A kötet egyébként személyes élményen alapul. A fõvárosból fiatal papként Érsekvadkertre kerültem, ott találkoztam elõször ténylegesen cigányokkal. Az iskolában jóban lettem a roma fiatalokkal, akik meghívtak a családjukhoz, énekeltek, táncoltak, együtt ünnepeltünk. Óriási élmény volt. A kötet egy ilyen látogatásra hívja azokat, akik alig tudnak valamit a legnagyobb hazai kisebbségrõl. Úgy lehet valakit megszeretni, ha ismerjük a kultúráját, a történetét és a fájdalmait. A legtöbben sajnos csak a média által is felkapott sztereotípiákról tudnak.

– A kormány miniszteri szintre emelte a társadalmi felzárkózást, programokat alkot. Jelent ez elõremozdulást?

– A jó szándék egyértelmû. Büszkék lehetünk rá, hogy hazánk uniós elnökségének egyik vezetõ témája lett a gondolat. Kiemelném továbbá az egyházi fenntartású roma szakkollégiumok hálózatát, amely a felsõoktatásban segíti az oda járókat, illetõleg a kettõs identitásukban erõsíti õket, hiszen a hazai romák számára nagyon értékes a magyar azonosságtudatuk is. Vannak tehát jó kezdeményezések, nyilván többre lenne szükség. Mindezt nehezíti a jelenlegi gazdasági válság is, amely sok családot hozott kilátástalan helyzetbe, és folyamatosan társadalmi feszültségeket gerjeszt. Persze a nehéz sorúaknak nem csak az állam vagy mások segítségére kell számítaniuk, fontos, hogy maguk is tegyenek a felemelkedésükért. A segély önmagában nem megoldás.

– Közben folyik bûnbakképzés is.

- Sok honfitársunk nincs tisztában alapvetõ tényekkel. A rendszerváltásig a magyarországi cigányság teljes munkaképes rétege dolgozott, 1993-ban már kevesebb mint a harminc százaléka. Korábban rendkívül nehéz munkákat is végeztek például az építõiparban vagy a nehéziparban. Nagyon sok az olyan cigány ember, aki szeretne dolgozni. Az államnak ebben segítenie kell õket.

– Európai szinten vállalt konfliktusokat a kabinet a keresztény értékek védelmében, s ennek kapcsán – több püspöktársa mellett – ön is megnyilvánult. Azt írta, ha feltûnik a világosság, megjelenik vele szemben a sötétség hatalma is. Miért érezte ennek szükségét?

– A katolikus papság konkrét politikai kérdésekben nem nyilvánulhat meg, nem is teszi, a kereszténység üzenete ugyanis mindenkié, tartozzon bármelyik párthoz. Alapvetõ emberi, vallási értékek védelmében azonban az egyház gyakran megszólal. Úgy éreztem, sok olyan támadás érte az országot, amely félretájékozottságból fakadt. Pedig az új alaptörvény nagyon sok pozitív értéket rögzít, pél­dául a családok védelmét. Erre akartam felhívni a figyelmet.