Kedves Böjte Csaba!
Köszönöm a Duna TV nevében is az interjút!
A Vörösmarty téren történtek néhány epizódját publicisztikában is megörökítettem. Mondanivalóját az embereket megosztó, minõsítgetõ szemlélet ellen fogalmaztam. Címe: Na most akkor mondjátok meg
A gondola online-ban ma jelent meg.
Üdv: Nyakas Szilárd
Na most akkor mondjátok meg!
Ugyanolyan emberek állják e sort, mint korábban Esterházy esetében, ha nem is ugyanazok. Révült arc sehol.
2012. június 10.
A Teret elõbb Esterházy dominálja. A volt Luxus áruház elõtt (ma Bershka) a Magvetõ könyvsátránál dedikál. Várakozók sora kígyózik a Váci utca felé. Aki innen vagy a Madách tér felõl igyekszik a térre, rajtuk kell átküzdenie magát.
A Vörösmarty téri színpad elõtt egy másik tábor gyülekezik. A fellépõt már az emelvény elõtt feltartják. Könyveket nyújtanak dedikálásra. Néhányat mívesen „megmunkál”, aztán fellép az emelvényre. A dedikálásra a Helikon sátra elõtt eztán kerít majd sort.
A pódiumon asztal s három szék. A barna kámzsás férfi jobb s bal oldalán a kérdezõ, illetve legújabb kötetének összeállítója, Karikó Éva foglal helyet.
A szeretet bölcsõjé-bõl címû könyv heti kötetbõl a kérdezõ Keresztes Ilona felkészült. Idézi a szerzõt: „A mesében olyan egyszerû minden: megházasodtak és boldogan éltek, míg meg nem haltak. A valóságban azt tapasztaljuk, hogy sok kísértés próbálja ellopni a hûséget, az õszinte egymásra figyelést, kioltani a házastársi szerelmet. Az oltár elõtt a keresztre tett eskü könnyen elkopik a mindennapi terhelés alatt.”
A napsütötte arcú ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója nem „direkbe” válaszol. Legtöbbször példákkal kezdi. Van honnan merítenie. Az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengõdõ gyermekek felkarolása során családi sorsok százaiba nyer betekintést.
- Létezik, létezhet még a házasság szentsége? – teszi fel Ilona a kérdést vendégének.
- „Ha azt látom, hogy valaki a sípályán hatalmasat esik, akkor nem arra gondolok, hogy a síelés ostoba sport, hanem arra, hogy az illetõ nem tanult meg jól síelni. Ha azt látom, hogy sok házasság felbomlik, hogy nem élnek szépen, szeretetben együtt, akkor nem a házasság intézményét kell elvetnem, hanem azt kell megállapítanom, hogy sajnos sokan naivan, vakon, túl gyorsan rámentek a feketepályára, és emiatt összetörték magukat.”
A hasonlatot történetekkel egészíti ki. Az egyik egy általa összeadott párról szól, akiknek elsõ házassági évfordulójukra érkezve már válsággal kellett szembesülnie. A másik történet hõse a gyermekmenhely fiatal munkatársa. Õt felesége az elhatalmasodó iszákossága miatt hagyta ott. Az elsõnél rövidebb, a másodiknál hosszabb s gyötrõbb folyamat vezetett a házasság megmentéséhez. Ez utóbbi „mentésébe” a menhelybeli gyerekek, az alkoholizáló tanár tanítványai is bekapcsolódtak. Tucat számra küldték elvonóba a sokszor ákombákomos írású biztató leveliket:
- Mi bízunk a tanár bácsiban. Meg tudja csinálni. Visszavárjuk!
A férfiú megharcolta harcát. Már tizenöt éve „tiszta”. Azóta munkatársa Csaba testvérnek, s egyik gyermekotthonának vezetõje. Az ízesen elõadott részletes történetek tanulsága: a jó házasságért meg kell küzdeni. Szentségét a bizalom s a szeretet adja.
Ilona a begyûjtött levelekbõl idéz: – Homoszexuális orientációjú vagyok s hívõ. Mi az Egyház s Csaba testvér véleménye helyzetemrõl?
A Téren az idõközben tömeggé duzzadt közönség érdeklõdve várja a választ. Néhány kaján mosolyt is felfedezni vélek. Õk amonnan csapódtak ide át.
A kérdezettnek ehhez is van története. Fiatalember állít be hozzá s igazolást kér, hogy az ottani katolikus hívõk sorába tartozik. A sajátos kérésre kérdés a válasz:
- Mi a csodának kell neked ilyen igazolás?
- Házasodni akarok.
- Hol s kivel?
- Zambiába megyek. Ott vár a menyasszony.
- Az messze van. S mért éppen onnan nõsülsz?
A fiatalember elmondta Csaba testvérnek, hogy õ HIV-fertõzött. Az AIDS betegek nemzetközi honlapjának közvetítésével ismerkedett meg a zambiai leányzóval, aki szintén HIV-es. Sokáig leveleztek. Megismerték, megszerették egymást. Összekötik az életüket. - Ez a fiú – jegyzi meg a beszélõ – nem titkolta el betegségét. Egyetlen gyanútlan embert sem kívánt megfertõzni. Isten különbözõknek teremtette az embereket. Kit ilyennek, kit olyannak, mint azt a levélben kérdezõ fiatalt. Én például – teszi hozzá– úgy születtem, hogy nem érzékelem a szagokat. Ezzel élek együtt. De akármilyennek teremtett – foglalja össze a példázat üzenetét - arra ügyeljünk, hogy ne tegyünk másokkal rosszat!
A pódiumbeszélgetés a végéhez ér. A helikon könyvsátra elõtt már kígyózó sor várja a dedikáló Böjte Csabát. Ugyanolyan emberek állják e sort, mint korábban Esterházy esetében, ha nem is ugyanazok. Révült arc sehol.
Erdõs Virág „révületes” poémájának néhány sora jut eszembe. Május közepén tette közzé a NOL-ban (Népszabadság Oline-ban): - „Kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, / kinek kelljen beszerezni tüdõszûrõ leletet; / Ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, / ki kelljen ki önmagából utastársa tesztszagától; / na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, / ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen…?!”
Na most akkor ezzel a „révülettel” kinek van igaza?
Mondjátok meg!
- szil -
Forrás: http://www.gondola.hu/cikkek/81354-Na_most_akkor_mondjatok_meg_.html