
Kolozsvártól 12 kilométerre van Kajántó nevû helység. Itt a helybeli plébániától több hektár földet vásároltak a kolozsvári ferences 2-3 gyerekes fiatal családok. Ezek a fiatalok több mind 20 évvel ezelõtt mind kisiskolások együtt indultak a lelki élet útján. Sok-sok imádságban, kirándulásban, vidám buliban szépen összeszoktak, közben lassan bevégezték a tanulmányaikat, túl vannak a családalapítás gondjain és most szeretnének a nagyvárosból egymáshoz, a természethez, közelebb költözni. Csodálatos szép ferences terv!!! Igen, 14 család összefogott, hogy együtt közösen megálmodjanak egy kis ferences várost, hol ki ki felépítheti magának, családjának a lakóházát. A földvásárlás és a nagy közös telek bekerítése után, sorsolással kiosztották a házhelyeket, és elkezdõdött a gazdálkodás, a házépítés. Van akinek egy kis nyaralóra még volt ereje, mások facsemetéket, zöldséget ültettek. Vannak akik bátran a nagy házuk alapjait kiásták és meg is rendelték a szép új gerenda házukat, de olyan is van aki csak árnyékszéket emeltek fel. Csodálatos állom, csodálatos kísérlet. Én nem csak örömmel imádkozom érettük, hanem szeretettel felszólítom a tehetõs idõsebb testvéreimet, hogy Isten nevében segítsék, támogassák ezt a szép kezdeményezést. Milyen jó lenne, ha valaki vállalná, hogy a telket közmûvesíti, bevezetteti számukra a villanyt, vagy megépítteti a közös utat, melyre csatlakozhatnak a családok, a maguk kis udvaraikkal, otthonaikkal...
Imádságos szeretettel,
Csaba t.
Csatolt képek: