Székely János püspököt Európai Polgár Díjjal tünteti ki az EP

2012-06-30 09:23
Európai Polgár Díjjal tünteti ki az Európai Parlament Székely János püspököt az idén – tudatta hétfõi közleményében Gál Kinga fideszes EP-képviselõ, aki a püspököt romapasztorációs tevékenysége miatt jelölte a kitüntetésre.

 

A közlemény szerint az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz vezette elnökségi bizottság pénteken tette közzé a díj nyerteseinek névsorát.

Székely János közel húsz éve fordít kiemelt figyelmet a romapasztorációra. Folyamatos gyakorlati és kutatói tevékenysége révén vált a magyar püspöki kar romapasztorációs felelõsévé. Észak-magyarországi szolgálata során felismerte, hogy az egyház nem eléggé nyitott a cigányság felé. Ezért mottójának megfelelõen (Csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk) maga nyitott a közösség felé, hogy megismerhesse kultúrájukat" – áll az EP-képviselõ közleményében.

Gál Kinga tudatta: Székely János „Zenével és játékkal közelített feléjük, megtanulta himnuszukat, otthonukban látogatta meg a mélyszegénységben élõ cigány családokat, számos adományozó gyûjtést kezdeményezett. A roma közösség örömmel fogadta közeledését, azóta is tisztelet és szeretet veszi körül."

MTI/Magyar Kurír
Fotó: Thaler Tamás

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu