Annak, aki soha nem éli át, elképzelhetetlen lehet, mennyire átértelmezõdik a haza, az otthon fogalma, mikor valaki felhagy addigi életével, egyszer csak elveszti mindazt, ami fontos volt számára. Aki nyomorba születik, talán soha nem tudja meg, mit jelent a család, az igazi otthon: mi a szeretet. Az Amerikába szakadt magyarság a Böjte atyával való találkozás után másként gondol haza, mostantól életeket menthet meg. Úgy, ahogy Böjte Csaba testvér teszi azt immár tizenhárom esztendeje, otthon, Erdélyben. E Déván élõ ferences szerzetes nem másból, mint szeretetbõl építkezik. Tudja és vallja, a tárgyak, a hajszolt javak múlandó értékek, ám szeretetbõl örökre szóló otthonokat lehet emelni.
A szegény családokból kikerülõ, árva gyermekeket felkaroló, akaratlanul is Néri Szent Fülöpre emlékeztetõ Csaba testvér Kolozsváron született, 1959-ben. Csíkszeredában nõtt fel és tanult, ötéves korától egészen érettségiig. 1982-ben jelentkezett titokban a ferences rendbe. A gyulafehérvári, majd esztergomi teológiai évek után 1989-ben pappá szentelték, 1992-ben pedig Dévára került. Akkor szembesült a `89-es romániai forduló után bekövetkezõ országos munkanélküliséggel. A fémipar összeomlása folytán a hunyadi vasgyárban, a Zsil-völgyében dolgozó dél-erdélyi munkások – más sorstársaikhoz hasonlóan – tömegesen kerültek utcára. Sétái során kolduló gyerekekkel találkozva, Csaba testvér eleinte ebédet, tiszta ruhát kínált fel nekik, majd kirándulni vitte, tábort szervezett az utcagyerekeknek. Akkor még nem gondolta, intézményhálózattá növi ki magát a mozgalom. A gyermekmentõ missziójáról egyre híresebbé váló szerzetes elõször a dévai kolostor épületében létesített gyermekotthont, (melyet egy rozsdás lakat leverésével õ maga személyesen foglalt vissza az államtól) létrehozva a Dévai Gyermekvédelmi Központot. Évek teltével, Erdély különbözõ városaiban egymás után jelentek meg – mentõcsónakként – a létperifériákon tengõdõ gyermekek számára kiépített központok. A 2005-ös esztendõre számuk már elérte a tízet...
- „Az ember, ha folyton csak a fõutakon jár, nem tudja elképzelni, milyen mélységei vannak a nyomornak…” – mesélt az erdélyi állapotokról az atya a San Fernando Völgyi Magyar Református egyháznál nagy érdeklõdés melett zajlott fórumon. – „Én is árván nõttem fel, apámat 1959-ben hét év börtönre ítélte a román állam, rendszerellenes magatartás címén.” – folytatta, könnyeivel küszködve az emlékezést Csaba testvér. – „A börtönben elszenvedett kínzások következtében szabadulása után nemsokára meghalt. Az emberi butaság, a vak agresszió vitte el… Hiszem azt, hogy ha minél több gyereket karolunk fel és taníttatunk, annál kevesebb buta ember kerül ki a társadalomból. A sötétség ellen szállok szembe, a rászoruló gyerekeket támogatva apám halálán állok egyfajta bosszút.”
Böjte Csaba a Magyarok Világszövetségének Amerikai Országos Tanácsa, valamint az õt fogadó városok támogatásával október 19 - november 4 utazta be az Észak Amerikai kontinenst. Útja során több amerikai államba látogatott el, majd Kanadát érintve utazott haza.
Los Angeles-i látogatását az Erdélyért Alapítvány és a San Fernando Völgyi Református Egyház meghívására sikerült beiktatni. Csaba testvér ez alkalommal személyesen is felvette a kapcsolatot a nemrég bejegyzett Erdélyért Alapítvánnyal, melyet – amint neve is mutatja – az erdélyi gyermekekért, Erdély következõ nemzedékéért hozott létre egy fiatalokból álló lelkes, helyi csapat.
Az október 27-28-i Los Angeles-i találkozók során az Erdélyért Alapítvány alapítója Csorba Gábor megállapodást kötött Böjte atyával, arra nézve, hogy a dévai gyermekmentõ misszió Egyesült Államok-beli támogatását, mint a magyarországi Dévai Szent Ferenc Alapítvány meghosszabított karja, az Erdélyért Alapítvány szervezi és koordinálja, illetve a missziót kontinensünkön képviseli.
– „Azért jöttem, hogy megismerjem az amerikai magyar egyházközösségeket” – mondta a szerzetes a San Fernando Völgyi templomban tartott ökumenikus istentisztelet gyülekezetének. – „Több, Erdélybõl és Magyarországról kikerült ferences szerzetes él itt, az óceánon túlon. Elsõsorban New Yorkból, Detroitból kaptam meghívást, de ellátogattam Floridába, Clevelandbe, Chicagóba, Los Angeles után pedig Kanada következik. Megdöbbenve tapasztalom, hogy az elmúlt évszázad során a történelmi magyarhon területén összesen nem épült annyi templom, mint a nyugati kontinensen. Nem gondoltam, hogy Amerikában ennyire életerõs közösségek voltak és vannak még mindig. Ez örömmel tölt el!”
A dél-kaliforniai magyar egyházak vezetõivel illetve másnap, a helyi kulturális szervezetek vezetõivel tartott kerekasztal-megbeszélések ünnepi meghívottja Bösenbacher Ferenc, a Magyar Köztársaság Los Angeles-i fõkonzulja volt. Résztvett a Cserkész Barátok Közössége, az `56-os Szabadságharcosok Szövetsége, a Magyar Ház elnöke, valamint a Szent István Római Katolikus Egyháztól Nt. Smith Theodore plébános, a Los Angeles-i Elsõ Magyar Református Egyháztól Nt. Kacsó István, a San Francisco-i bencés kolostortól Németh Maurusz atya, továbbá Nagy Bálint (Hollywoodi Magyar Református Egyház), Ft. Szabó Sándor (Ontarioi Független Magyar Református Egyház), Nt. Hunter Vadász János (Magyar Bibliai Gyülekezet). Nt. Jakabffy Zsolt (San Fernando Völgyi Református Egyház), és Csorba Gábor, mint házigazdák az Amerikában élõ magyarság összefogásáról, az eddigi támogatás rendszerérõl beszéltek, illetve e munkatalálkozók során arról kérdezték az atyát, hogy a nyugati part szervezetei, egyházai és magánszemélyei miként nyújthatnak összehangoltabb és szervezettebb segítséget a romániai magyar rászoruló családok megmentésében.
A Cserkész Barátok Közössége részérõl Tóth Attila beszámolt a CSBK által szervezett, mostanra már hetven erdélyi gyermeket felkaroló keresztapa-programról.
A vetítéssel egybekötött október 28-i fórumon Böjte atya részletes tájékoztatást adott a résztvevõknek a Dévai Gyermekvédelmi Központról; munkáját bemutatandó vetítésre került Fekete Ibolya (Magyarország) dokumentumfilmje, az Utazások egy szerzetessel.
Az est során Csaba testvér az öregcserkészek részérõl Kossuth- és Rákóczi-zászlót, az `56-os szervezetektõl emlékérmét kapott jelképes ajándékul.
A találkozót képaukció követte, helyi neves és amatõr mûvészek – Balogh Irénke, Bodolai Frank, Dobay Zsuzsa, Kékessy Gertrúd, Egeghy Péter – alkotásai kerültek kalapács alá. Az erdélyi gyermekvédelmi hálózat továbbfejlesztése céljából szervezett árverés során több mint 12 ezer dollár gyûlt össze. Böjte Csaba elmondása szerint a bevételbõl származó pénzösszeg segítségével egy újabb központot hozna létre a gyerekek számára, ezúttal Székelyföldön…
Jelenleg kilenc gyermekmentõ központ mûködik Erdélyben illetve egy Petrozsényben, az otthonokban összesen hétszáz gyermeket gondoznak ma. – „Nagyon sokan csonka vagy vegyes házasságból származnak” – mondta Csaba testvér a védelme alá vett gyerekekrõl az újságíróknak szervezett sajtótájékoztatón –, „de mindegyikük beszél vagy legalább ért magyarul. Az úgynevezett nyomornegyedekben a szülõk legkevésbé a vérvonalra fektetik a hangsúlyt. Olyan nyolcgyermekes anyáról is tudunk, akinek gyermekei mind más-más apától származnak. Plébániák, rokonok által jut tudomásunkra, ha valakinek szüksége van ránk. Felkeressük a családokat, megnézzük, milyen körülmények között élnek, a befogadás kérvény alapján történik. Aki be szeretne kapcsolódni a munkánkba, megteheti – teszi hozzá –, bárkitõl szívesen várunk bármilyen támogatást.”
A dévai központban óvoda, I-IV. osztályos iskola, valamint szakiskola is mûködik, másutt állami intézményben folyik az oktatás. Az otthonokban „családonként” egy-egy felnõtt vagy házaspár neveli a gyerekeket. Csaba testvérnek száz munkatársa – köztük tíznél több magyarországi önkéntes – van, legtöbbjük fõállású nevelõszülõ. Nem egy példa van arra, hogy az érettségi vagy az egyetem elvégzése után a fiatalok visszatérnek az otthonokba és nevelõkké válnak. Mint például Szászvároson, ahol a ház mostani igazgatója szintén ott nõtt fel, és a gyermekotthonból választott feleséget.
Csaba testvér immár „nagytata”, többszörösen is, hiszen hétszáz gyermek „apjának” tekinti magát. Büszkén számol be, hogy „gyermekei” milyen jó tanulók: az idén 29-en érettségiztek, közülük 19-en fõiskolára, illetve egyetemre jutottak be, a többi ifjú pedig munkát vállalt.
Csaba testvér és társai munkáját az állam 1998-tól ismeri el, a juttatás nem sok, havonta 640 ezer lejt (kb. 23 dollárt) kap az intézményhálózat gyerekenként. Az igazi segítség azonban más úton érkezik. Élelmet, ruhát, tanszert Székelyföldrõl, Kárpátaljáról, Magyarországról, Felvidékrõl, Vajdaságból kapnak, és a tengerentúli magyarok sem feledkeznek meg róluk. Magyarországi támogatással ez év õszén egy új, 1500 négyzetméteres házat építettek Szovátán, kilenc lakrésszel, jövõre, ha sikerül, a csángóföldi Rekecsinben talán felépül az elsõ magyar iskola. Böjte atya tervei azonban itt nem érnek véget. Amint mondja, a magyar nemzetnek valójában többé nem múzeumokat, hanem minél több óvodát kellene létrehoznia. Sok még a tennivaló, teszi hozzá, hiszen – „jó volna minden egyes gyermeket ölbe venni...”
Bokor Katalin
