Böjte Csaba és munkatársa Szilvai Livia 2005 október 21-én délután kettõkor érkeztek a Newark repülõtérre. Innen azonnal az elsõ találkozó színhelyére, a szintén New Jerseyben lévõ, New Brunswickba indultak. Az este 7 órakor kezdõdõ esemény elõtt még sor került a helyi katolikus Szent László templom megtekintésére, illetve a parókián történt rövid látogatásra és beszélgetésre a helyi egyházi képviselõkkel. A New Brunswick-i Egyházak és Szervezetek Bizottsága rendezésében elõször a helyi 56-os emlékmû megkoszorúzására került sor a Summerset es Plum utca sarkán, ahol Csaba testvér mondott imát. Ezt követõen a Magyar Atlétikai Klub dísztermében az "Utazások egy szerzetessel" cimû film vetítésével vette kezdetét az esti program, melyet Sohar István a helyi szervezõ bevezetõ sorai elõztek meg. A film után az atya kérdésekre válaszolva elevenítette fel gyermekvédõ munkasságának ünnep- és hétköznapjait nagy sikertõl övezve, majd az adományok átvételére és személyes beszélgetésekre került sor.
Október 22-én útban a Connecticut-i rendezvényre, Csaba testvér eleget tett a New Yorkban mûködõ Hagyaték Õrzõ Egyesület meghivásának. Fiatalok nagy csoportja várta az atyát aki a tõle megszokott nyitottsággal osztotta meg élményeit és gondolatait s hallgatta a fiatalok segitõ és sok ízben a jövõbeni közös együttmûködés ügyében tervezett elképzeléseit.
A Fairfeld-i Kálvin Hallban délután 4 órakor kezdõdött szintén filmvetitéssel a Cunnecticut-i rendezvény, melyet az est szervezõje, Dr.Somogyi Balázs vezetett be. A filmet követõen szintén beszélgetésre s az adományok átvételére került sor.
Október 23-án délelõtt Csaba testvér misét celebrált a Manhattan-i 82-ik utcai Szent István templomban. Ezt követõen a délután 3 órakor kezdõdõ a New York Polgári Kör és a New York és környéki Egyházak és Egyesületek Nagybizottsága által szervezett központi 56-os rendezvényen vett részt, ahol nagy sikerû ünnepi szónoklata koronázta meg a megemlékezést. A mûsor befejeztével New Jersey-be, a New York Polgári Kör egyik tagjának otthonába volt hivatalos Böjte atya, ahol a vacsora után a megjelentek körében több órás magánbeszélgetésre kerül sor.
Október 24-e rövid szabadprogrammal kezdõdött, melynek keretében New York fõbb nevezetességeinek meglátogatása mellett, természetesen nem maradhatott ki az Empire State Building által kinált páratlan kilátás megtekintése sem. Este 7:30-kor kezdõdött a New York-i Magyar házban a Széchenyi István Társaság, a Külfödi Magyar Cserkész Szövetség, Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társaság, és a Magyar Ház támogatásával az utolsó new yorki programja. Az elõzõ programokhoz hasonlóan lezajló eseményt Szilágyi Ákos a New York Polgari Kör alapitója nyitotta meg. Filmvetítés után a rendkívül aktív közönséggel hosszas beszélgetés vette kezdetét, mely egy közös imával fejezõdött be.
Böjte Csaba atya és munkatársa, Szilvai Livia október 25-én hajnalban repültek tovább Chicagoba.
Szilágyi Ákos
New Yorki Polgári Kör
Fényképes beszámoló az '56-os ünnepségrõl:
http://www.gimagine.com/gimagine/Polgari_Kor_NY/2005-10-23-Unnepseg-1956/default.htm