Levélváltás a csángó iskoláról

Tisztelt Csaba Testvér!

Miskolc, 2005. november 13.

A Gondviselés úgy akarta, hogy ebben az évben már negyedik alkalommal járhattam Csángóföldön. Márciusban Bogdán Tiborral falujában, Magyarfaluban voltam, amikor - bár hívatlanul – részt vehettem barátaimmal együtt a rekecseni tervek ismertetésében, majd májusban az alapkőletételre vittük Miskolc 22 kg-os szikladarabját. Ekkor is Magyarfaluba vittük olvasókönyveket, amit korábban kért a két kedves tanító, Sára és Júlia. Mint magánemberek tettük ezt, majd a máltai Vízántát jelölte ki feladatul.

A Máltai Szeretetszolgálat osztotta szét Csángóföldön szeptember 15-én a magyar gazdák 140 tonnányi búzaadományát azoknak, akiknek augusztusban  rontott a víz. Kozma Imre a Szeretetszolgálat és Jakab István a Magyar Gazdakörök elnöke bákói sajtótájékoztatón együttesen fogalmazták meg azt a kívánságukat, hogy a szeretet is úgy áradjon, ahogy a víz.Húsz tonna kenyérnek való akkor Vízántára jutott, most, november 10-én a magyar gazdák jóvoltából ismét 20 tonna gabonával és egyéb adománnyal segítettük a falu lakosságát. A fuvarköltséget mi fizettük. Vízánta túl a Kárpátokon olyan csángómagyar település, ahol előttünk még soha nem jártak magyarok, adományt még soha nem kaptak. Ezt ők mondták.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi régiója ezen a vidéken élőket szeretné támogatni hosszabb távon is.

Előző látogatásunkkor Ciobotaru N. Fanich polgármester úr játszóteret kért, ezért velünk jött Szabó Ferenc építési vállalkozó, hogy szakember szemével nézze meg a lehetőségeket, tervezze meg a gyerekeknek szánt adományt. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régiója most erre gyűjt pénzadományt. Azt tervezzük, hogy a helyben élő szakemberek a környező erdőkből származó fákat munkálnák meg. Mind az alapanyagot, mind a munkát megfizetjük tisztességes áron, az anyaországi gyűjtésből. Így a mi terveink alapján és segítségünkkel megépülne egy "Máltai játszótér” a gyermekek és szüleik, nagyszüleik örömére. Hazafelé az autóban azon gondolkoztunk, mi egyebet tudnánk még adni a falu közösségének? Valami olyanra kell gondolnunk, amit sokan használhatnak – vitattuk a tokaji dr. Kis Imre régióvezetővel -, amit Erdélyben is meg lehet vásárolni, és nem kell sok pénzt a drága fuvarra költeni. Van már elképzelésünk, ám ez még maradjon a mi titkunk, de szívesen vesszük mások javaslatait, tanácsait és segítségét is.

Az átadást Húsvét utánra, április végére tervezzük, amire tisztelettel meghívjuk Csaba tetvért. Ekkor már nem hárman-négyen mennénk, hanem egy egész busszal, vagy negyvenen. Mind azok, akik jelentős segítséget nyújtottak fent említett terveink megvalósításában, hogy lássák, hova került adományuk, együtt örüljünk mások örömének, és együtt töltsünk egy felejthetetlen napot. Mert az lesz, mint nekünk is az minden alkalom, amikor tőlünk távol élő testvéreinknél járunk. Terveink között szerepel, hogy a jövő évben is részt veszünk a csíksomlyói búcsún. Nagy busszal mennénk negyvenen. Ezt a buszt előző este elküldenénk Vízántára, hogy másnap reggel 40 hívőt hozzon a faluból. Megkérdeztük a Plébános atyát, azt mondta eljön, ugyanúgy, mint azok az emberek, akikkel beszélgettünk.

Mostani alkalommal nagy megtiszteltetés is ért. A kis küldöttségünket vendégül látó Pr. Beres Claudiu plébános úr a mise végén felkért, hogy szóljak a hívekhez.

A templom előtt az idősek mind, mind mondták, hogy ők értették, amit én mondtam. Nagyon örültem ennek.

Levelem végére hagyom kérésünket: ha lehetséges, Vizántán is induljon be magyariskola, hogy ne csak az idősek értsék nyelvünket, hanem a fiatalok is.

Tisztelettel: Szekeres Gábor régiótitkár

Kedves Gábor!

Nagyszerű! Ha mi jobban szeretjük a csángó magyar testvéreinket, mint mások, akkor ők is, akárcsak a rózsák a fény felé fordítják a szívüket. A nyár folyamán Nisztor Ilonával Keszthelyen és annak környékén voltunk 50 Pusztinai gyerekkel. Döbbenetes volt látni azt az átalakulást, amin a gyermekek keresztül mentek. Az elején féltek, még egymással sem erőst mertek beszélni, de ahogy a szép előadásuk után bejött a megérdemelt taps, meg a vendéglátó családok szeretetében ahogy megmártóztak, hihetetlenül felszabadultak.

A magyar beszéd iránti nyitottság szinte szemlátomást nőtt. És ők maguk kérdezgették egymástól, hogy ugye Bukarestbe nem "híttak" soha ilyen szeretettel, tapssal? Nem hívtak, mert mi ide tartozunk. Hiszem, hogy akárcsak a gyerekek, a népek is a szeretetből, önzetlen jóságból értenek, és oda hajlanak, honnan a fény, élet árad.

Úgy érzem, hogy méltók a csángó testvéreink a mi szeretetünkre, figyelmességünkre. Biztos vagyok benne, hogy mi magunk is adva nagyon sokat kaphatunk a velük való találkozásból. Nagyon fontos lenne, hogy minden kárpátmedencei régiónak legyen egy "Vizanta"-ja.

Nagyon bölcs dolognak tartom, hogy meglátogattátok a polgármestert, és figyeltek arra mire nekük szükségük van. Úgy gondolom, hogy minden Magyarországról jött szeretet a helyi tanács, a plébánia felé is ki kell áradjon. Nagyon szép lenne, ha egymás egyházi, világi ünnepein is részt tudnánk venni. Ha a testvér települések meghívnák egymást, és igy elindulna a rég szétszakadt szálak, kapcsolatok újrafelvétele.

Szeretettel, Csaba t.