MEGJELENT C.S.W „Sacerdos” címû könnyûzenei CD-je Böjte Csaba gondolataival

2005-12-07 16:41

SACERDOS – „Hogy mindenkihez eljusson az üzenet…”

- szavak és dallamok harmóniája -
 
Különleges vállalkozás megtalálni a harmóniát a mai fiatalok zenei hangzásvilága és Böjte Csaba gyermekmentõ ferences szerzetes örök érvényû gondolatai között – erre tett merész kísérletet C.S.W ezzel a könnyûzenei albummal. A Sacerdos hallgatása közben elgondolkozhatunk az élet olyan alapkérdésein, amelyekre valójában mindannyian tudjuk a választ…
 
A 12 számot tartalmazó zenei alkotás azok felé a fiatalok felé is közvetíti Csaba testvér örök érvényû gondolatait, akik eddig másfajta üzeneteket kaptak.
 
Böjte Csaba atya, több mint 700 erdélyi elesett gyermek gyámolítója, megdönthetetlen értékrendjével méltán vívott ki magának rendkívüli népszerûséget határon innen és túl. Kevés ember van, aki ne hallott volna róla és a dévai gyerekekrõl. Nem véletlenül lett „Magyar Örökség” díjas, és 2005-ben „Az év embere.” 
 
C.S.W egy olyan fiatalember, aki többek között zeneszerzéssel is foglalkozik. Megismerve Böjte Csaba tevékenységét és gondolatait, úgy döntött, a maga módján próbálja megismertetni Csaba testvér üzeneteit a hozzá hasonló fiatalokkal és mindenkivel, aki keresi a helyét a világban. C.S.W vallja: Böjte Csaba, aki szüntelen járja Erdélyt, s felkarol minden elesettet, mindenkihez nem juthat el személyesen, de egy könnyûzenei CD segítségével gondolatai szárnyra kelhetnek a magyarországi fiatalok körében is.
 
A kiadó, a Dextramedia évek óta kapcsolatban áll Csaba testvérrel és a dévai gyermekekkel, többek között a Csillagösvény c. filmet is stúdiójuk készítette. Céljuk, hogy minél több emberrel megismertessék nem csak Böjte Csaba tevékenységét, de azt a szellemi-lelki alapot is, amely vezeti munkásságát. Ez a gondolatvilág az album segítségével olyan rétegekhez is eljuthat, akikhez egyébként, a hagyományos csatornákon keresztül nem. Ha a Sacerdos segítségével – a kikapcsolódáson túl – akár csak egy embernek is sikerül lelki támaszt, reményt, hitet, szeretetet adni, vagy sikerül elgondolkoztatni az élet alapvetõ kérdéseirõl, akkor már volt értelme megjelentetni az albumot.
 
A ”sacerdos” latin szó, jelentése „szent ajándék”. Reméljük, hogy Böjte Csaba szavainak és C.S.W zenéjének harmóniája minden hallgató számára olyan ajándék, amely gazdagabbá teszi életét.

A CD-rõl további információ: www.dextramedia.hu/aktualis

Forrás: http://www.agglomeracio.hu
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu