BÖJTE CSABA AZ ADVENTRÕL ÉS A „SACERDOS” C. ALBUMRÓL
2005. december 9. - interjú
Hogy õszinte legyek, elõször engem is meglepett a Sacerdos címû CD ötlete. Szívesen elmélkedek, prédikálok, tartok lelkigyakorlatokat, aztán egy fiatalember egyszer megkérdezte tõlem, hogy mit szólnék, hogyha írna az elmélkedéseimhez valamiféle zenét. Hogy mi a mûfaja, azt én sem tudom pontosan. Általában nagyon nehezen mondok nemet, erre is igent mondtam. És érdeklõdve hallgattam ezt a szöveggel fûszerezett zenét, hisz számomra ez egy újszerû dolog. Hogy õszinte legyek, véleményt, kritikát én nem tudnék errõl a zenérõl mondani, de azt gondolom, hogy ha egyetlenegy ember is ez által közelebb kerül az Istenhez, akkor megérte a fáradozásunkat, mert én azt hiszem, hogy amit mondtam a szeretetrõl, az emberségrõl, a hitrõl, a reményrõl, azt nagyon komolyan mondtam. És hogy ha mellette bármilyen zene szól, én azt gondolom, az nem változtat azoknak a szavaknak az igazságán, hitelességén.
A puding próbája az evés. Ha ízlik a kedves hallgatóknak, szívesen hallgatják, és a benne lévõ gondolatok visszhangot váltanak ki a szívükben, akkor azt gondolom, hogy eredményes evangelizálás ez az album. Akkor ez egy jó út, amin lehet, hogy mások is el fognak gondolkozni.
Mindenki abból ad ajándékokat, amilye van. Ezeket a gondolatokat, amik ezen a CD-n vannak, s a zenét, vegyék úgy, hogy ez a mi karácsonyi ajándékunk, amit szeretettel, jósággal, hittel próbálunk felkínálni.
Ennek az albumnak a címe is nagyon passzol a karácsony üzenetéhez, mert, végül is a Sacerdos, vagyis Sacra – Dos jelentése: Szent Ajándék. Ez az album – s a gondolatok, amik benne vannak – remélem, hogy „szent” is, és „ajándék” is, mert tényleg Isten iránti szeretetbõl szánnánk mindazoknak, akik talán ezen keresztül is megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz, és a Jóistenhez.
Én hiszem azt, hogy Isten a világot nem a pusztulásra teremtette. Most karácsonyra készülünk, s az Adventnek a lényege az, hogy az Egyház elismeri, hogy nem minden tökéletes. Fáj az, ha rosszul mennek dolgaink, de mivel karácsonyra készülünk, hinnünk kell abban, hogy beteljesedik, hogy kibontakozik, hogy kiteljesedik a mi világunk. Én meg vagyok gyõzõdve, hogy az Alfától az Omegáig, a semmibõl a végtelen felé tart úgy az emberiség élete, mint az én személyes fizikai életem is, de én meg merem kockáztatni, hogy a magyar nemzeté is, a Kárpát-medencei magyar közösségé is. Akár csak, mint a többi más nemzeté. Mert Isten nagy-nagy szeretettel, türelemmel és jósággal vezet bennünket.
Ha egy gyermekünk épít egy kis homokvárat, azt megvédi a nagyobb társától, ha az szét akarja rúgni. Miért? Mert azt õ alkotta. Ugyanúgy, amikor Isten ezt a világot megteremtette, azóta folyamatosan formálja, alakítja, szépítgeti a mi földgolyónkat, s biztos, hogy tovább is fogja vinni. Egész biztos, hogy Isten azt szeretné, hogy ez a világ kiteljesedjen, kibontakozzon, és szeretetben elmélyüljön.
Amikor virágvasárnap Jézus bevonult Jeruzsálembe, a gyermekek és az apostolok mellett ott lehettek volna a fõtanács tagjai is, Pilátus is, Heródes is, és együtt, tiszta szívvel kiálthatták volna, hogy „Jézus, hozsánna néked”! Sajnos nem így volt. Közbejött egy Nagycsütörtök, egy Nagypéntek, de azt gondolom, hogy Jézus Krisztus egy cseppet nem hátrált meg, hanem azon az úton, amelyiken Õ elindult, továbbment, továbbmegy. Mert semmi kecmec, a világ megváltása, a világ kiteljesítése, megszentelésének nagy mûve folyik tovább!
És én azt hiszem, hogy bármi is történjék, pl. egy december 5., vagy '56 Budapesten, s megtorpanunk, Isten ezeket a rövid nagypéntekeket legfeljebb levegõvételre használja fel, mert tovább akarja vinni a világunkat. Hiszek benne, hogy gazdagabb és szebb lesz a következõ évszázad, mint a mostani volt, mert elõrefelé megy a mi világunk. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek katasztrófák, cunamik, meg földrengések, akár polgárháborúk is, de az biztos, hogy Isten velünk van, és szeretné az emberiséget megszentelni és felemelni. Nem hiába mondatja velünk nap mint nap a Miatyánkban, hogy „jöjjön el a te országod”. Meg vagyok gyõzõdve, hogy el fog jönni, és az emberiségnek ez a végtelen nagy adventje elõbb-utóbb a végsõ nagy karácsonyba fog torkollni, amikor Istent színrõl-színre magunkhoz ölelhetjük.
Én nagyon sokszor elmondtam a gyermekeimnek, hogy ha valaki készít egy karácsonyi ajándékot, s odaadja az õ kedvesének, s az kibontja, és azt mondja: „csak ennyi?” - az nagyon-nagyon szomorú dolog. A Jóisten megteremtette ezt a világot, magajándékozott különféle érzékszervekkel, szép tájjal, testvérekkel, barátokkal... Kérdés az, hogy tudok -e örvendeni Isten ajándékainak. Meg van e bennem a hála, hogy „Uram köszönök mindent, amit adtál nekem”. Vagy inkább ahhoz a nyafogó nyegle gyerekhez hasonlítok, akinek semmi sem elég szép, semmi sem elég jó. A kedves magyar testvéreimnek azt üzenném, hogy a kapott ajándék öröme járja át a szívünket, tudjunk örvendeni annak, amit Isten nevében kaptunk és kapunk és teljen meg a szívünk hálával, mindazért, amit Isten felkínál nekünk nap mint nap. Kívánok Istentõl megáldott Boldog Karácsonyi Ünnepeket és egy nagyon-nagyon Boldog Új Esztendõt mindenkinek!
Égig érõ fa - belehallgatok
