Árvíz utáni krónika...

Árvíz utáni krónika

Folyó év augusztus 23-án a Nyikó mentén – akárcsak más udvarhelyszéki településeken – emberemlékezet óta nem látott árvíz tette tönkre több ezer ember életének munkáját. A tizenhat halálos áldozatot is követelõ árvíz óriási anyagi károkat okozott. Az árvíz közvetlen kárvallottjainak száma meghaladja a kétezret, azonban a mezõgazdasági károk által az érintett falvaknak majdnem teljes lakossága árvízkárosultnak tekinthetõ. A szóban forgó településeken sok családi hajlék lakhatatlanná vált vagy súlyosan megrongálódott. Rengeteg sütõház, házi mûhely, csûr, istálló és más mellékhelyiség összeomlott; állatokat, személygépkocsikat, mezõgazdasági gépeket ragadt el az ár, több ezer hektáron tönkre tette a termést, ugyanakkor nagy mennyiségû betakarított gabonát és takarmányt elsodort a raktárakból. Az árvíz nem kerülte el a középületeket sem: templomokat, iskolákat, mûvelõdési és közösségi házakat rongált meg, ugyanakkor hidak és teljes útszakaszok váltak átmenetileg járhatatlanná.

Az árvíz pusztítása által kiváltott lelki és közösségi hatás egyaránt óriási volt. Szavakkal nem lehet kifejezni azok gyászát, akik elveszítették családtagjaikat. Lelkileg nehéz lesz feldolgozni a halálfélelmet, amely több száz személyt közvetlenül érintett. Hetekkel az árvíz után láttam egy megrázó tartalmú rövidfilmet, amelyet egy tizenéves gyermek készített az árvíz lezajlása közben a saját fényképezõgépével. A félperces felvételt egyfajta búcsúüzenetnek szánta a családja részérõl, akik a riasztó mértékben növekvõ víz elõl a padlásra menekültek: „Itt […] beszél Székelyszentmihályról. Vége… A világvége eljött. Ennyi… Ha valakik megtalálják, emlékezzenek ránk.” Hála Istennek, ez a család túlélte az életveszélyt és most, hónapokkal az árvíz után, velük együtt nem csak az áldozatokra emlékezünk kegyelettel, hanem az árvíz másnapjától kibontakozó, példátlan közösségi összefogásra is visszatekinthetünk. Bizony, azokban a napokban és hetekben rengetegen siettek az árvízkárosultak segítségére, igyekezve adományaikkal, önkéntes munkájukkal hozzájárulni a felépüléshez. A Székelyföldön, Erdély más vidékein, Magyarországon, az amerikai egyesült államokbeli unitárius-univerzalista gyülekezetekben és a világ más országaiban számtalan embertársunk hallgatott a lelkiismeret szavára.   Köszönet érte mindenkinek!

A következõkben írásom személyesebb hangvételt ölt, ugyanis azt próbálom összefoglalni, aminek valamennyire én is részese voltam. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) folyó év augusztus 18–21. között Kobátfalván szervezte meg évi csúcsrendezvényét, a XXIX. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A kétszázharminc fiatal részvételével lezajlott rendezvény elõkészítésében és kivitelezésében a helybeli faluközösség példás módon nyújtott segítséget (adománygyûjtés, szállásbiztosítás, konyhaszolgálat és más szervezési feladatok ellátása stb.). A konferencia utóélete az árvíz elõtti órákig tartott Kobátfalván. Augusztus 23. napjának délutánján a közeljövõbeni viszontlátás reményében búcsúztam el mindazoktól, akikkel az elõzõ hetek közös szervezési munkája barátokká kovácsolt össze. Nem sejtettük, hogy a Nyikó mentén új idõszámítás kezdõdik, és mi már másnap újra találkozunk.

Az árvíz másnapján Segesvárról fordultam vissza, annyi kenyérrel és vízzel, amennyi az ODFIE személygépkocsijában elfért. Útközben értesítettem néhány egyletvezetõ-társamat a kialakult helyzetrõl, kérve õket, hogy mihamarabb térjenek vissza a Nyikó mentére. A helyszínen elsõként Szombatfalvi József esperessel, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör vezetõjével, és Bán Gagyi János kobátfalvi tanárral találkoztam, majd néhány helybeli fiatallal nekifogtunk a gyorssegélyezésnek. Közben telefonos úton megkezdtük kapcsolatrendszerünk mozgósítását a segélyezésre és a takarítási munkálatokra. Napközben megkerestem azokat a személyeket, akikrõl feltételeztem, hogy a környezõ falvakban kézbe veszik a szervezés irányítását, és közösen gyorsfelmérést készítettünk az árvízkárosultak létszámáról, a lakhatatlanná vált házakról, valamint a legsürgõsebb igényekrõl. Estére kirajzolódott a legfontosabb tennivalók köre, és kezdtek kialakulni a helybeli szervezõcsapatok is.

Az adományok fogadására két épületet jelöltünk ki: a kobátfalvi általános iskolát és a siménfalvi unitárius paplakot. Mindkét helyszínen külön felelõsei voltak az adományok fogadásának, nyilvántartásba vételének, lepakolásának, adománynemek szerinti csoportosításának. Az adományozóknak igyekeztünk köszönetet nyilvánítani, elkértük az elérhetõségüket, és felvázoltuk számukra a további igényeket. Egyes szállítmányokat átmenetileg raktároznunk kellett, miközben összeállítottuk a családonkénti segélycsomagokat. Az adományok célba juttatását az egyes településeken a helyi adottságok (árvízkárosultak száma és lakóhely szerinti szétszórtsága, a rendelkezésre álló szállítóeszközök, a helybeliek szervezõképessége stb.) alapján különbözõ módon biztosítottuk. Néhány településen szinte mindent házhoz szállítottuk, máshelyen pedig az árvízkárosultakat hívtuk a meghatározott ütemterv szerinti szétosztásra. Mindkét esetben folyamatosan frissítettük az általános igénylistát, és lehetõségeink szerint figyelembe vettük a sajátos szükséghelyzeteket is. A siménfalvi paplakból a helybeli és a rugonfalvi árvízkárosultakhoz igyekeztünk eljuttatni az admányokat, míg a kobátfalvi iskolából a székelyszentmihályi, nagykadácsi, kiskadácsi és kobátfalvi rászorulókat segélyeztük. Gyorsfelmérésünk alapján a két központból segélyezett árvízkárosultak tényleges rászorultságának aránya 40–60% volt, amit az adományszállítmányok egy részének átvételekor, illetve a fennmaradó rész továbbirányításakor figyelembe vettünk.

   Szervezõcsapatunk más alkalmas tagjai a takarítási és helyreállítási munkálatokat irányították. Az elsõ két hétben naponta többtucatnyi önkéntes érkezett kétkezi munkára. Egy részük elõzetes hívás és jelentkezés nélkül jött, mások pedig kérésünkre. A csíkszeredai katonai egységbõl is általában harmincan álltak a rendelkezésünkre. (Augusztus 27-én csak Kobátfalván közel száz önkéntes segédkezett!) A takarítási munkálatok gyors elvégzéséhez sok erõgépre és szállítóeszközre lett volna szükségünk. A szegényes helyi lehetõségeket néhány támogatónk segítségével sikerült valamelyest kiegészíteni. Az önkéntes munkacsoportokat, valamint az erõgépeket és szállítóeszközöket a települések között, illetve azokon belül, úgy osztottuk be, hogy munkájuk együttes eredményessége – a mûködési területünk egészét tekintve – a lehetõ legnagyobb legyen. A rendelkezésünkre álló adatok alapján esténként elkészítettük a másnapi munkatervet, amelyet a tudtunk nélkül érkezõ önkéntesek száma és felszereltsége alapján reggelente pontosítottunk. Ez a tervszerûség pl. Kobátfalván azt eredményezte, hogy az erõgépek, a szállító jármûvek és a melléjük beosztott munkacsoportok nem keresztezték egymás útját, hanem a falu felsõ végétõl kezdõdõen a fõút két oldalán többnyire párhuzamosan haladtak lefele a házak, udvarok és sáncok takarításával, az iszap, a szemét és az épületromok elhordásával. A lehetõségek szerint a szivattyúkat és a vízpumpákat is hasonló tervszerûséggel üzemeltettük. Voltak önkéntesek és hivatásos gépészek, akik több napig maradtak a Nyikó mentén, így természetesen gondoskodnunk kellett az étkeztetésükrõl és a szállásukról, akárcsak a nem helybeli szervezõk esetében. Amint utaltam erre, minden este szervezési megbeszéléseket tartottunk, amelyeken kiértékeltük az aznapi fejleményeket, a két központunk raktárállományát egyeztettük, számba vettük az újabb tennivalókat, és átnéztük a csoportokra, illetve személyekre szabott szervezési forgatókönyvet. Mindez eléggé idõigényes volt, fõleg az elsõ napokban, amikor esténként nem csak a kobátfalvi „hadiszállásunkon”, hanem másik két faluban is munkaülést tartottunk.

Az árvizek után szokásos járványveszély kialakulását megelõzendõ, az illetékes szerveknél rendszeresen szorgalmaztuk a szükséges védõoltások beadását és más közegészségügyi tennivalók ellátását (pl. az állattetemek összeszedését). Jövendõbeli árvizek esetében kulcsfontosságú lesz erre is hatékonyan felkeszülni!

Szervezõ munkánk fontos részét képezte a kapcsolattartás a visszatérõ adományozókkal és a támogató szándékú érdeklõdõkkel, az írott és elektronikus sajtó képviselõivel, a miénkhez hasonló szervezõcsapatokkal, a hivatalos hatóságokkal, intézményekkel, és általában mindazokkal, akik bármilyen jellegû segítséget felajánlottak, illetve akiktõl mi kértünk meghatározott segítséget. Az árvíz okozta károk alapadatait, az általános helyzetképet és a legszükségesebb igényeket tömören összefoglaltuk, s azt három nyelven, felhívásszerû szóróanyagként terjesztettük. A súlyosabb károkat szenvedett családok és középítmények helyzetérõl fényképes adatlapokat készítettünk. Tehát adományszervezõi tevékenységünk és az illetékesekkel való kapcsolattartásunk folyamatos volt.

Lássuk hát, milyen fajta adományokat kértünk, mit hoztak a leginkább a kezdeti idõszakban: ivóvizet, kenyeret és más alapélelmiszereket, fertõtlenítõ- és tisztítószert, matracot és takarót, ruházatot, gumicsizmát, alkalmi munkaeszközöket, konyhai kellékeket stb. Egyes adományozók napokon át meleg ételt biztosítottak az árvízkárosultaknak. A további hetekben az elõbbiek helyét fokozatosan átvették a gabonafélék, az épület- és építõanyagok, a tanszerek, a bútorok, valamint a különféle háztartási gépek és eszközök. Mivel a természetbeni adományok helyszínre szállítása kisebb-nagyobb költséggel járt, természetesen a pénzadományok gazdaságosabbak voltak. A ránk bízott, nem célirányos pénzadományokat vásárlási utalványok formájában osztottuk ki, amelyekbõl az egyes árvízkárosult családok az õket ért kár mértékének egyenes arányában részesültek. A vásárlási utalványok kibocsátásakor figyelembe vettük azokat a korábbi segélyeket, amelyek a mi közvetítésünkkel vagy legalábbis a tudtunkkal jutottak el az egyes családokhoz. A családi károk felmérése egy 121 rovatot tartalmazó ûrlap segítségével történt, amellyel nyilvántartásba vettünk minden számottevõ ház körüli és mezõgazdasági kárfélét. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a ránk bízott pénzsegélyek és természetbeni adományok szétosztásakor az árvízkárosultak között sem felekezeti, sem faji alapon nem tettünk különbséget.

Amint az elsõ két hét elsõsegélyszerû tevékenységei alábbhagytak, az idõigényesebb helyreállítási és újraépítési tennivalók kerültek elõtérbe. Megrongálódott családi házak és középületek kisebb-nagyobb javítási munkálataihoz próbáltunk segítséget közvetíteni. Néhány nagyobb, kimondottan házépítésre szánt adomány csoportosításával a legrászorultabb családoknak új házakat álmodtunk. Amikor annyi felájánlás állt már a rendelkezésünkre, hogy egy ház alapjának beöntéséhez elégnek tûnt, nem haboztunk az alapásás megkezdésével. Egyrészt az évszak is sürgetett, hiszen állítólag „õsszel csak a bolondok építenek” – amint ezt egyesek „biztatólag” tudomásunkra adták –, ugyanakkor joggal számítottunk arra, hogy ha nekifogunk a házépítésnek, akkor nagyobb eséllyel sikerül újabb támogatókat megnyernünk. Számításunk beigazolódott, így jelenleg négy új családi ház építését irányíthatjuk. Miközben az idõ szorításában még az is megtörtént, hogy mûszaki terv nélkül emelkedtek a falak, azzal a komoly elvi kérdéssel szembesültünk, hogy a Nyikó menti falvak építészeti örökségét mennyiben sikerül érvényesítenünk? Sajnos, nem dönthettünk szívünk szerint – vagyis a hagyományos faházak mellett. Lehetõségeinket többek között az is korlátozta, hogy mindenik házat árterületre voltunk kénytelenek építeni, így a valószínûleg újra bekövetkezõ árvizekre való tekintettel a biztonsági szempont volt az elsõdleges.

Már az elsõ napokban nyilvánvalóvá vált, hogy azt, amit órák leforgása alatt elpusztított az árvíz, csak hosszú hónapok közös összefogása révén lehet valamiképpen helyrehozni. Ennek érdekében szervezõcsapatunk szeptember 5-én átalakult segélyezõ bizottsággá, amely Kobátfalva, Székelyszentmihály, Nagykadács és Kiskadács kárvallottjainak hosszú távú megsegítését tûzte ki célul, elsõsorban az adományszervezés és méltányos alapú célba juttatás, valamint a családi házak és középítmények helyreállítása, újjáépítése területén. A Siménfalvi Önkormányzati Hivatal „talpraállásával” és megerõsödésével egyidejûleg szeptember elején a községközpont segélyezési munkálataiból fokozatosan visszavonultunk. Azóta Siménfalván a közigazgatás vezetõi, valamint a helybeli unitárius és református egyházközségek elöljárósága irányítja a szervezést, mi pedig a „felsõ” négy falura összpontosítunk.

A bizottság tagjai az egyes falvakban tevékenykedõ szervezõk, az egyházi hatóságok, az ODFIE, valamint az árvízkárosultak képviselõi. Munkánkba természetesen másokat is bevontunk. Önszervezõdõ bizottságunk szorosan együttmûködik a környékbeli árvízsújtotta településeken tevékenykedõ, hasonló szervezõ csoportokkal, a területileg illetékes siménfalvi önkormányzati hivatallal, különbözõ segélyszervezetekkel, egyházakkal, közintézményekkel és minden segítõ szándékú magánszeméllyel.

            Az általános adományszervezõi, segélyezési és házépítõ tevékenységünk folytatása közben további falugyûléseket tartunk, amelyeken az árvízkárosultak és bárki más részt vehet, véleményezhetik munkánkat, megfogalmazhatják panaszaikat és javaslataikat. Ezáltal lehetõség nyílik a közvetlen tájékoztatásra és párbeszédre, így az esetleges félreértések tisztázódhatnak, és a segélyezés nyomán egyesekben alaptalanul kialakult méltánytalanság-érzet megszûnhet. Szakemberek bevonásával a továbbiakban fokozottabban oda kell figyelnünk az árvízkárosultak lelkigondozására is, mert a borzasztó élmények által okozott lelki sebek talán így könnyebben enyhülnek. Ilyen vonatkozásban emlékezetes marad az Erdélyi Unitárius Egyház püspökének, teljes elöljáróságának és több mint félszáz papjának lapátos-vedres, de ugyanakkor lelkigondozói jelenléte az árvízkárosultak körében szeptember 2-án, akárcsak Tõkés László református püspök másnapi körútja, és az általuk tartott vigasztaló, hiterõsítõ istentiszteletek sora.

            A közösségi összetartozást és a közhangulatot közmûvelõdési elõadások szervezésével próbáljuk kedvezõen befolyásolni, így a közeljövõben népi táncbemutatókat, régizene-elõadásokat és verses-zenés mûsorokat szervezünk több helyszínen. Támogatóinkkal együtt tavasszal nekifogunk Kobátfalva központjának felújítási munkálataihoz, a helybeli óvoda- és iskolaépület rendbetételéhez, illetve bõvítéséhez, a Bodolló nevû patak medrének szabályozásához. Kiskadácsban imaházat és új fedeles hidat szeretnénk építeni, Székelyszentmihályon pedig a faluközpont rendbetételéhez járulunk hozzá. Az anyagi feltételek biztosítása mellett a közmunkában való részvételre is számottevõ felajánlásaink vannak: nem csak Erdélybõl és Magyarországról jelentkeztek elõre, de még az amerikai egyesült államokbeli unitáriusok részérõl is csoportosan jelezték jövõbeli kalakázási szándékukat. Közben nyomatékosan szorgalmazzuk a Nyikó-meder alapos kitakarítását és szabályozását, ugyanakkor felajánlottuk együttmûködésünket a különféle árvíz-, tûz- és polgárvédelmi tennivalók felmérésére, valamint a lakosság ilyen irányú felkészítésére nézve. A tapasztalatcsere és a tervek összehangolása az elõbbi területeken kulcsfontosságú, ezért részt veszünk minden ezt szolgáló kezdeményezésben.

Háromhavi tevékenység után idejét éreztük annak, hogy eredményeinkrõl és jövõbeli terveinkrõl beszámoljunk mindazoknak, akik velünk együttmûködve nagymértékben hozzájárultak a Nyikó menti árvízkárok enyhítéséhez. Bizottságunk november 27-én tartandó nyilvános tevékenységi beszámolójára meghívtuk mindazokat, akik (1) kitüntettek bizalmukkal akkor, amikor adományaik célba juttatását ránk bízták, (2) akik a szervezésben, tapasztalatuk megosztásával segítettek, valamint (3) akik tevékenységünket kapcsolatrendszerük útján vagy a média által tették hatékonyabbá. Tevékenységünk és terveink véleményezése, tapasztalatunk közös kiértékelése és jövõbe mutató javaslatok megfogalmazása által, remélhetõleg, e rendezvény résztvevõi mind hozzájárulnak munkánk sikeresebb folytatásához.

Befejezésül a gondviselõ Istenhez fordulok, arra kérve õt, hogy õrizzen meg mindenkit világszerte a pusztító természeti csapásoktól, azonban ha elkerülhetetlenül sor kerül ilyenekre, rendeljen ki olyan jószívû adományozókat, önkéntes munkásokat és szervezõtársakat, amilyeneket 2005 szomorú augusztusában és a következõ hónapokban számunkra megadott!

Kobátfalva, 2005. november 23.   

Szabó László

---------------------

A Dévai Szent Ferenc Alapítványnak köszönhetõ 700 négyzetméter mennyiségû, I. osztályú padlódeszkát a kobátfalvi központú Segélyezõ Bizottságunk 2005. december 7-én vette át. A mellékelt fényképek tanúsága szerint azt átmenetileg két helyszínen (Nagykadács és Siménfalva) tároltuk. A kiosztásra képtelenek voltunk azonnal sort keríteni, mert a részletes kárfelmérésünk alapján kiszámolt összigénylés nagyságrendekkel nagyobb volt a rendelkezésünkre álló mennyiségnél. Néhány hetet várnunk kellett arra, hogy a más támogatóink által korábban felajánlott, szintén tekintélyes mennyiségû deszkasegély megérkezzen.  Erre a múlt év végéig sor került, ami alapján a bizottságunk megállapította a szétosztási arányokat, vagyis a rászoruló árvízkárosult családokra jutó egyenkénti deszkamennyiséget. (Amúgy tisztelendõ Böjte Csaba atyát telefonos és világhálós úton minderrõl már december derekán értesítettem.) A tényleges szétosztásra a következõ napokban, legkésõbb a jövõ héten kerül sor. Én legközelebb január 16-án megyek Kolozsvárról a Nyikó mentére, amikor a helyszínen tájékozódom a szétosztás folyamatáról és a helybeli munkatársaimtól megkapom az elszámoláshoz szükséges kimutatások másolatát. Azt követõen újból jelentkezem egy beszámolóval.

Türelmes viszonyulásukban reménykedve, tisztelettel és hálás szívvel üdvözlöm Önöket: Szabó László