Böjte Csaba az idegenbe kerülõkre is felhívja a figyelmet
Néhány esztendeje egy kolozsvári ismerõsömmel Udvarhelyen jártunk. Ottani vendéglátónk elõvette egyetemi tablóját, hogy beszámoljon társairól. Legtöbbjük, jobb esetben a mai Magyarországon, de inkább Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában él már. Kolozsvári barátom hasonló arányokról számolt be saját egykori csoporttársaival kapcsolatban, pedig róluk nem szabad lemondani. Tudja ezt jól a dévai Böjte Csaba atya is, aki ha módja van rá, velük is foglalkozik.
- A németországi Stuttgarti Magyar Missziónak a vezetõje hívott meg az ottani magyar közösségekkel együtt, és akkor így nemcsak Stuttgartban voltam végül, hanem Frankfurtban, és ottani magyar testvéreinkkel találkoztam egy-egy szentmisei elõadás erejéig – mondta Böjte Csaba.
- Említette, hogy a magyar közösségeket kereste meg. Ezeknek a találkozóknak mi volt a lényege?
- Engem mélységesen meghat az, hogy annyi sok ember, testvérünk elment innen. Amerikába egymillió négyszáz valamennyi magyar ember él. Németországban olyan 120 ezer magyarról beszélnek, és sajnos nagyon-nagyon sokan vannak olyanok, akik nemrég mentek ki Erdélybõl; New Yorkban például azt mondják, hogy közel tízezer erdélyi magyar fiatal él. Amikor elmentem oda, nagyon sokkal találkoztam, és õk mondták ezt az igen-igen nagy számot. Úgy érzem, hogy ezekrõl az emberekrõl nem szabadna lemondanunk, és ezért is próbálok velük egy élõ, személyes kapcsolatot kiépíteni. Azt tapasztaltam, hogy nagy álmakkal, vágyakkal útra kelnek emberek, és sajnos két-háromszáz euróért ottan bébiszitterkednek és kínlódnak, és ez bizony nem az a jóléti társadalom, amit õk innen álmodnak és elvárnak. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos lenne, hogy tartsuk velük a kapcsolatot, és segítsük õket lelkileg is, és segítsük, hogyha valaki meggondolta magát, visszatérjen szülõföldjére. Kérdem én azt, hogy hol van Erdélyben még egy olyan város, ahol tízezer magyar fiatal él? Tény az, hogy ezek jól képzett, értelmes fiatalok. Tehát azt gondolom, hogyha valakinek fontos Erdély jövõje, az a nyugatra szakadt fiatalokra oda kell, hogy figyeljen. Nem egyszerûen találkozni velük, õk nagyon igénylik a hazulról jött embert, és úgy érzem, hogy nagyon is fontos az, hogy ez a kapcsolat ne szakadjon meg, és hogy kibontakozzon. Ne veszítsük el a reményt arra, hogy talán a külföldre távozott testvéreinkkel együtt építhetünk egy jobb országot, vagy egy szebb világot itthon, Erdélyben is.
- Nemrégiben olvastam arról, hogy az értelmiség utánpótlására is gondolt. Szeretne Kolozsváron is létrehozni egy kollégiumot azok számára, akik tovább akarnak tanulni?
- 14 évvel ezelõtt indítottuk be Déván az elsõ gyermekvédelmi központunkat, azóta már nagyon sok, körülbelül negyven helységben végzünk gyermekvédelmi tevékenységet, ebbõl 12 helyen bentlakó otthon van, a többiekben csak napközi otthonok. De mindenesetre a gyerekek nõnek, és azért is dolgozunk, hogy eredmény legyen, és hála istennek van is eredmény, ezelõtt két évvel 15-en érettségiztek, és abból 14-en most is fõiskolán vannak. Tavaly 29-en érettségiztek, és abból 19-en jutottak be egyetemre, fõiskolára, s úgy érzem, hogy morális kötelezettségem, hogy ha én biztatom õket, hogy tanuljanak, hogy haladjanak, hogy kibontakozzanak, akkor erre lehetõséget is teremtsek nekik. Kolozsváron van egy kollégiumunk, ezt ezelõtt két évvel vásároltuk, húsz fõre terveztük, most már több mint húszan vannak, laknak benne. Olyanok, akik nálunk érettségiztek, és akik talán a mi segítségünk nélkül nem tudtak volna sem leérettségizni, ugyanúgy most nem tudnának egyetemen lenni. Az is fontos, hogy nemcsak Kolozsváron, hanem Vásárhelyen is vannak, meg Bukarestben is vannak gyerekeink, olyanok, akik nálunk érettségiztek. Most megvettük ezt az otthont, és kiderült, hogy hat és fél év házbérébõl meg lehetett venni ezt az otthont. A következõ lépés az lenne, hogy ez maradna meg a fiúknak, és kellene venni egy másikat a lányoknak. Kolozsváron van is valamennyi kevés pénzünk, tényleg szeretnénk venni egy otthont. Ha valakinek van egy olyan épülete, amit erre a célra akár átengedne, vagy talán olcsóbban eladna nekünk, akkor én nagyon-nagyon hálás lennék, hogyha ilyen irányban segítséget kapnék.
Bartha Csaba, Kossuth Rádió
