Kedves Testvérek!
Nagyon szép napom volt, szeretném megosztani veletek tiszta örömömet.
Akárcsak a szép régi időkben, beültem a nagy buszba, és elindultunk kincseket gyűjteni, a nyomor negyedbe. Ez alkalommal a velem jövő munkatársak gerincét, a frissen érettségizett fiataljaink adták. Elvittem őket a Sztrigy folyó partjára, oda, hol hajdan a Piski csata volt, hogy előkészítsék a terepet, én meg tovább mentem a vajdahunyadi fantomblokkokhoz. Az autó meg sem állt, már gyűrűbe fogtak a gyermekek. Mindenki szeretett volna jönni fürödni, az ajtó kinyílt, és pillanatok alatt sok-sok csillogó szemű apróság szorongott az üléseken. A nagyobb gyerekek vérig sértődve, sírva toporzékoltak, mert ők is akartak jönni, de sajnos itt a nagy busz is kicsi.
A maszatos gyermekek meglátták a kanyargó folyót, és eget rázó kiabálásba kezdtek. Mire én okos tanácsaim végére értem, a nagyja már el is tűnt a habok között. Néhányan a kisebbek, kik még soha nem voltak fürödni, félve bújtak hozzám, vesztükre, mert nem éppen papos rábeszéléssel ölbe vettem, és elindultam velük a víz felé. Kis ragadós kezükkel a nyakamba csimpaszkodva dobhártyámat komolyan próbára tették, de azért elmerültünk a derékig érő vízben, hogy kacagva megismerkedjünk Isten egyik legkedvesebb gyermekével, a mindannyiunkat lágyan átölelő vízzel.
Bármerre is néztem a folyó partján, mindenütt gyermekek - kis és nagy gyermekek - játszottak, fürdőztek vízben, napfényben. 10-12 évvel ezelőtti képek ugrottak be, az akkor ugyanígy éktelenül visíbáló gyerekek, akik most mint frissen végzett, érettségizett fiatalok elővették a sampont, a szappant, és a kicsinyeket okosan, szépen, szelíden, de feltartóztathatatlan lendülettel megmosdatták. Én csak néztem őket, de lassan elöntött egy végtelen tiszta öröm. Kis dolog, nagy dolog, egy nyári fürdés? Nem tudom, de számomra őszinte imádság, Isten tisztelet volt a mai nap. Álmaimat láttam megelevenedni felnőtt gyermekeimben, akik jóságosan hajoltak le a visítozó kicsinyekhez. Ugyanaz a szeretet, amellyel oly gyakran lehajolt hozzám az Isten, mellyel annak idején én is átöleltem s tanítgattam az úszni nem tudó gyermekeket, s mellyel most ők ölelik át a fantomblokkok ragacsos, maszatos kicsinyeit.
Mint pap, nem aranyoztam be egyetlen oltárt vagy szobrot sem, nem építettem a Teremtőnek kőtemplomot, de tudom, hogy most ezekben a szép fiatalokban általam is hajlik az Isten a gyermekek közé. Egy-egy pusziban, szelíd hátbaveregetésben, az ízzel megkent kenyér jóságos átnyújtásában, és a vízbe vetett, nagy sikolyba torkolló bukfencekben benne van az Élet iránti őszinte, tiszta hódolatom, és örvendek, mert a sokszor csontomba vágó több mint egy évtizedes munkám gyümölcseiben, felnövekedett gyermekeimben viszontláthatom ugyanazt a tiszteletet az Élet iránt.
Mennyei Atyám, sok-sok nap eltelt az életemből, jól van ez így! Mert megvan az értéke, szépsége a gyermekkor bontakozó mindennapjainak, a teremtő érett férfikornak is, de csodálatos látni a beteljesülő érett kalászt, megérni az elcsendesülő nagyszülői kort, mikor lassan felnövekvő gyermekeink átveszik a mozdulatainkat, hogy tovább építsék, szépítsék a Te országodat.
Köszönöm Uram a mai napot, s add, hogy sok hasonló napom legyen, itt a földön is, de majd fent a Te színed előtt is.
Add hogy szívedből szívembe nagy folyó fakadjon sötét éjszakában pislákoló hitemből, sok-sok gyertyaláng szülessen. Bármilyen maszatos arcban, elesett lényben is gyermekeim Terád találjanak. Add hogy az élethez hajolva, kicsiket gyámolítva, gyengék hibáit eltűrve, kereszt alatt görnyedezve, mosolyogva, újrakezdve, mindig - mindig Téged szolgáljanak.
Köszönöm Uram, hogy a legesendőbb Életben is hozzád hajolhatunk.
Csaba t.
)
)
)
