
Kedves Testvérek!
Kicsinységem tudatában sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnám
megköszönni a jóságát azoknak, akik sokszor és sokat tettek Isten
nevében a bajban lévő gyermekekért.
Végül arra gondoltam, hogy a gyermekek barátait én a magam szerény
tekintélyével nyilvánosan is megajándékozom, a "GYERMEKEK BARÁTAI"
címmel, tudva azt, hogy minden igazi ajándék attól jön, aki a
legkisebbeknek az Ő nevében adott pohár vizet is számon tartja és
megköszöni.
2004 decemberében, a budapesti Mártírok úti templomban azokat neveztük
nyilvánosan "Gyermekek Barátainak", akik hozzájárultak a szovátai házunk
születéséhez. Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspököt, a magyar püspökkari
konferencia alelnökét, amiért elindították a gyűjtést a szovátai házra,
és amiért évek óta a győri szeretetnapokon komoly erőfeszítésekkel
támogatja a bajban lévő gyermekeinket.
Ugyancsak itt tiszteltük meg ezzel a címmel a kedves Mártonffy Miklós
és Jankovics Vera tervező házaspárt, akik Isten nevében a terveket
elkészítették, és Márton Juditot, aki a kivitelezést felügyelte és
levezette ugyancsak a gyermekek iránti őszinte, önfeláldozó szeretettel.
2006 szeptember 2-án, Szovátán megemlékeztünk Szent Ferenc atyánk
megtérésének nyolcszázadik évfordulójáról, és Erdély nagy püspöke,
Domokos Kázmér születésének 400. évfordulójáról. Ez alkalommal nagy
szeretettel a Magyarországon székelő Dévai Szent Ferenc Alapítvány
kuratóriumának minden tagját a "Gyermekek Barátai" megtisztelő
címmel jutalmaztuk meg, őszinte munkájukért.
Imádságos szeretettel köszönöm Vásárhelyi Tamásnak, a Magyarországon
bejegyzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökének és az ő kedves
feleségének Pasztóy Györgyinek a lelkiismeretes munkát, amit a
gyermekeinkért végeznek. Ugyanolyan nagy szeretettel köszönöm Csák
Jánosnak, Horváth Kálmánnak, Juharos Róbertnek, Pászthy Beának, Hegyi
Jánosnak, Kleinheincz Gábornak, Nemes Ákosnak, Révész Máriusznak a
bajban lévő gyermekek iránti őszinte szeretetet, odaadó munkát. Úgy
érzem, hogy gyermekeink és én magam is mindig számíthattam
segítségükre. Isten fizesse meg nekik is, de a kedves feleségeiknek,
férjeiknek a gyermekeink iránti önzetlen szeretetet.
Hiszem, hogy ezen testvéreim neve nem csak a mi feljegyzéseinkben
maradnak meg, hanem a jó Isten szívében is.
Sok szeretettel, Csaba t.