





BelépésFórum
|
Varázsbácsi2006-11-08 13:47 Varázsbácsi
-Hogy jutott eszébe Madarász Zoltánnak, a varázsbácsinak, ahogy a gyerekek játékosan nevezik, hogy pont itt lépjen fel? -Tavaly olvastam az újságban a dévai árvákról, aztán egy rádióinterjúban hallottam Csaba atyát nyilatkozni arról, milyen nagy örömet szereztek a kicsiknek és nagyobbaknak az Angliából érkező bohócok. Kicsit elszégyelltem magam, hogy a magyar gyermekeket, akiknek nehezebb a sorsuk itt Erdélyben és a Párciumban angol bohócoknak kell szórakoztatni, amikor mi magyarországi magyarok ezt nem tesszük. Néhány hete találkozhattam a Csaba testvérrel és felajánlottam a műsoromat. Örömmel fogadta, és már itt is vagyunk. Tegnapelőtt Déván, tegnap Petrozsényban és Szászvároson, ma Torockón és Szovátán, végül pénteken Nagyszalontán lépek fel. -Mindenütt fergeteges sikere van a bemutatójának. Nyilván, más amit a gyerekeknek összeállít, mint a felnőtt közönség programja. -Ez igaz, és bármilyen meglepő, egyáltalán nem könnyű. Elsősorban azért, mert az óvodáskorú gyermekeket elég nehéz lenne kártyatrükkökkel csaknem egy óráig lekötni. Mesés, érdekes és humoros mutatványokat kombinálok össze, amibe mindig bevonom a gyerekeket is. - Különösen élvezték a kicsik a műsorában, amikor ezeket az óriás léggömböket villámgyorsan felfújta és állatfigurákat varázsolt belőlük, addig hajtogatva őket, akár a háta mögött is, amíg a felismerhetővé nem vált a maci, a csiga, a nyuszi és a többi. - Hosszú hetek kitartó munkájával sajátítottam el ezt a mutatványt nyolc évvel ezelőtt. -Amellett, hogy rendkívül jól szórakoztak a műsor alatt, hosszú ideig lehet beszédtéma, ahol láthatták és nekem már tegnap este egy fiúcska varázsolt is. Megható volt, ahogy gyűrögette a kis markába a papírzsebkendőt és nekem nem volt szabad észrevennem, hogy ott van. - Én is úgy érzem, jó dolog volt adni egy kis színt a hétköznapokba, de mindenütt én kaptam többet, elsősorban a tapstól pirosodó kis tenyerektől, a mosolygó kis arcoktól. FMK Csatolt képek: KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
Legfrissebb
|