Béke Nobel-díj és bambusz zsámoly
hétfő,
2006. október 23. mszfkmb
Amit az új
Nobel-díjasról tudni kell
Ha azt
vesszük, hogy mikro kölcsön gyakorlatával száz
millió emberen segített a világ negyven
országában, Muhammad Junusz akár a közgazdasági
Nobel-díjat is megkaphatta volna, ehelyett azonban a Béke
Nobel-díjat adományozták neki. Talán
azért, mert mikro hitel rendszerével a társadalmi
békét segítette elő a terrorizmussal szemben,
melynek karjaiba oly sokan menekülnek manapság a
szegénység elől.
Régi gondolat, hogy a
szegényeknek is legyen bankjuk. Saját bankjuk, saját
tulajdonukban. A szocializmus előfutárai a XIX. Században
még csak álmodoztak róla, később
megszülettek az első kölcsönös segélynyújtási
intézmények, ám a legszegényebbeknek
nyújtandó hitelt senki sem találta kifizetődőnek
mindmáig. Muhammad Junusz közgazdaságtant tanított
az Egyesült Államokban, mielőtt 1974-ben Bangladesbe
hazatért. Hazájában éhínség
fogadta. Arra kérte diákjait, keressék fel a
negyvenkét chittagongi bambuszzsámoly készítőt,
és kérdezzék meg tőlük, mennyi pénzre
volna szükségük, hogy folytathassák az ipart.
Noha együtt, összesen 27 dollárt kértek,
mégsem akadt olyan bank, amely hajlandó lett volna
kölcsön adni nekik még ily szerény összeget
sem. A bambusz fonóknak nem maradt más választása,
mint az uzsorásokhoz fordulni. Junusz ekkor elhatározta,
hogy a zsebébe nyúl. Kis összegű kölcsöneivel
lehetővé tette, hogy a kisiparosok megvegyék a
bambuszt, és – a bankárok nagy ámulatára
– vissza is fizessék a kölcsönt neki. Így
született a mikor hitel gondolata.
A világnépesség
fele nem élvezheti a banki szolgáltatásokat.
Kölcsönt adni ezeknek az embereknek egyet jelent azzal,
hogy hozzásegítik őket a munkához és a
megélhetéshez. Junusz kölcsönt adott kisebb
gépekre, anyagokra, hogy az emberek elkezdhessenek termelni.
Az általa alapított Grameen Banknak ma már hat
millió kliense van, 96 százalékban nők. A mikro
hitel rendszer gyors terjedésére jellemzően ma már
Franciaország nehéz kerületeiben is meghonosodott.
Persze nem varázspálca a szegénység
ellen, mindenesetre sokakon segít. Egy-egy kölcsön
átlagosan négy főnek biztosít megélhetést.
A kölcsön törlesztése jónak mondható.
A mikro hitel kitalálója reményt adott a
reményteleneknek – írta a Le Monde 2006. október
16-án.
Közreadta: a Magyar Szociális
Fórum kmb