
Kedves Testvérek!
Úgy gondolom, hogy kis adventi könyvecskénk, "Reményt, Jövőt Mindenkinek" nagyon sok örömet szerzett. Legalábbis nagyon sok pozitív visszajelzés jutott el hozzám. Úgy láttam, hogy nem csak az olvasóknak, volt fontos, hanem a kis fiatal szerzőknek is, hisz a tengerentúli barátaink jóvoltából, a díjazott írások szerzői között tíz vadonatúj telefont, tíz órát, és egy köbméter édességet osztottunk ki (sokkal több mű született, mint amennyi a könyvbe bekerült). Nagy volt az öröm, sokan kérdezték, hogy lesz-e még ilyen pályázat.
Kérésükre, a sikereken felbátorodva újabb pályázatot hirdetünk, farsang idejére, "Szent Ferenc Alapítvány virágoskertje" címmel, melyben olyan írások, képek versenyezhetnének, amelyek vidámak, kedvesek, fénnyel, élettel teltek, melyeken nemcsak kacagni lehet, de belőlük akár tanulhat is az ember.
Célom: a gyermekek, a tanárok, a nevelők, vendégeink valós történeteit, fényképeket, eseményeket szeretnék csokorba gyűjteni, melyből e vidám nagycsalád igazi arca láthatóbbá válik. Az évek alatt nagyon sok olyan dolog történt, mire csak mosolyogva tudunk visszagondolni: jó poénok, vidám pillanatok, melyeket a szó, vagy fénykép erejével jó lenne megörökíteni.
Húsvétra ki adnánk egy kis könyvecskébe a díjnyertes alkotásokat, melyekhez én is írnék néhány gondolatot a keresztény örömről, derűről, boldogságról. Úgy gondolom, hogy a világ téved mikor kívülről várja a boldogságot, mert a boldogság mélyen bennünk van, nem külső ajándékok, anyagi javak, vagy szolgáltatások szülik a szívünkbe az örömet, a jókedvet, a derűt, az életerőt, hanem mi kell azt adjuk a világnak, a testvéri közösségben, mely elfogad hibáinkkal, esendőségünkkel együtt, hordoz szeretve, kacagva mert testvérét látja bennünk.
Három kategóriában indítanánk vetélkedőt:
1. kategória: Gyermek: intézeteink jelenlegi, vagy volt növendékei. A
díjak itt értékes fényképezőgépek lennének.
2. kategória: Munkatárs: olyanok kik nálunk dolgoztak, vagy dolgoznak. A
díjazottakat elvinném egy tanulmány útra külföldre.
3. kategória: Segítő, pártoló barát: önkéntesek, vendégek, vagy olyanok,
kik gyermekeinket táborban, vendégségben látták. Ebben a kategóriában
nyerteseket a nagy busszal elvinném egy több napos Erdélyi körútra, az
otthonainkba.
A díj odaítélésére a zsűribe a Gyermekek Barátait szeretném felkérni.
Farsang végéig várjuk a pályamunkákat e-mailben:
viragoskertek@gmail.comA házak vezetőit szeretettel kérem, hogy a felhívást nyomtassák, és függesszék ki. Kívánok mindenkinek sok jókedvet az Úr 2007. esztendőjében is.
Csaba t.