
Kedves Testvérek!
Izajás próféta szép sorai csengenek szívemben: "Az utolsó időkben.....ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést." Izaiás 2,
Nem alaptalanul jutottak ezek a mindannyiunk szívét örömmel, reménnyel eltöltő szép sorok az eszembe, mert elkezdődött Szalontán egy laktanya átalakítása gyermekvédelmi célokra.
A hajdani Magyar huszár laktanyát, a Román hadsereg használta ez elmúlt évekig. Hála Istennek, nem kell már a Román- Magyar határon kaszárnya, így bezárták, a városi önkormányzat megkapta az ingatlant, és átadta az alapítványunknak. Csodálatos szimbolikus dolgot látok benne: egy épület együttes, melyben a fiatalok ölni, gyilkolni tanultak oly sok éven keresztül, most újjá születik, hogy a szeretet, és a béke otthona legyen. Igen, a bajbalévő kicsinyeknek otthona lesz, melyben megtanulhatják egymást tiszta szívvel tisztelni, elfogadni, és szeretni. Hiszem, hogy Isten országa lassan, szépen épül ezen a földön, és hogy én is ebben egy kis porszem lehetek örömmel tölti el a szívemet.
Erről a nagyon szép álomról beszéltem néhány nagyon kedves ismerősömnek, és Istennek hála visszhangot váltott ki bennük a gyermekek néma segélykérése. Így támogatásukkal elkezdődhetett, a Szalontai, hajdani huszárlaktanyának, az újjá születése.
Ebben a projektben még az is szép, hogy már most a kezdeteknél amerikai, japán, olasz, magyar, és Romániai testvérek összefogásával indul. És nem csak különféle nemzetiségiek, hanem civilek, egyházi személyek, állami, városi közigazgatásban dolgozok fognak össze, a béke, a szeretet szigetének megteremtéséért.
Mindez számomra, még néhány éve elképzelhetetlen lett volna, utópia, és lám lám Isten malmai lassan de biztosan őrölnek. Hiszem, hogy érdemes álmodni ezen a földön, mert az emberi szolidaritás, Isten segítségével valóra tudja váltani a legszebb álmainkat is.
Nagyon szeretnélek lépésről lépésre mindenről értesíteni benneteket, mert nem csak egy kő épületet szeretnék Szalontán, hanem azt is szeretném, hogy a szíveinkben a remény, a bizalom is felépüljön, és kibontakozzon. A rósz, akármilyen kis győzedelemhez jut, milyen hangos, gátlástalanul hirdeti elkeserítő, fájdalmas tetteit. Úgy gondolom, hogy világunk reményre, hitre, bizalomra feljogosító folyamatait is bátran hirdetnünk kell. Ezért is egyeztem bele örömmel, hogy a kedves Amerikai testvéreink egy szép angol nyelvű honlapon http://www.myspace.com/nhnl folyamatosan bemutassák, hogy hogyan születik szeretetből újjá a három épületből álló együttes, hogy otthona legyen 60-70 bajbalévő gyermekeknek a hajdani kaszárnya.
Isten őrködjön önzetlen álmaink fölött, és vigye jó végre mindazt, mit az ö nevében elkezdtünk, Szeretettel, Csaba t.