Szövetség az életért!
MEGHÍVÓ
CSOBÁNKÁRA 2007 április 21-re.
2006-ban több mint 10.000 ember bízta ránk az adójának 1%-át. Nagyon meglepett és meghatott ez a hatalmas bizalom és szeretet. Úgy érezzük, hogy ennek a szeretetnek valami nagyon konkrét szép gyümölcse kell, hogy legyen.
Magyarország prímásával, dr. Erdõ Péter bíboros úrral egyeztetve és a kedves Szociális Missziótársulat fõnöknõje, Simon Anna Gabriella jóságából, akik átengedték 100 évre a csobánkai hajdani hadi árvaházat, melyet nemrég kaptak vissza kiüresítve az államtól, szeretnénk létrehozni szentéletû Prohászka Ottokárról elnevezett élet házát.
Szövetség szeretetbõl az élet házáért, mely befogadhatja azokat a gyermeket váró fiatal párokat, akiknek saját otthonuk nem lévén, az abortuszt mint szerencsétlen megoldást fontolgatják. Célunk az lenne, hogy Csobánkán, átmeneti otthonként egy szobát felajánlva, segítsük a fiatalokat, hogy az élet mellett döntsenek. Célunk, hogy az áldott állapotba került kismama testileg, lelkileg felkészüljön a gyermekvállalásra, tisztázza a kapcsolatát párjával, a jövendõ gyermek nagyszüleivel, az állami, gyermekvédelmi hatóságokkal. Az lenne a végsõ cél, hogy a megszületett kisbabának legyen egymást szeretõ, tisztelõ édesapja és édesanyja és a háttérbõl gondoskodó, jóságos nagyszülei, hogy így a baba jó eséllyel induljon neki az életnek, a kibontakozásnak.
Április 21-én szeretnénk imádságos szeretettel, ünnepélyesen is megkötni Csobánkán, ezt a több mint 10.000 ember által vállalt szövetséget az életért, és elkezdeni a konkrét munkát, hogy õszre átadhassuk a felújított házat az "életnek".
A helyszínen délelõtt 10 órától várjuk a kedves vendégeket, az épület megtekintése után, 11 órától a dévai gyermekek köszöntik az egybegyûlteket, majd átadják a szót Csobánka polgármesterének, Török Istvánnak. A polgármesteri köszöntõ után a Szociális Missziótársulat fõnöknõje, Simon Anna Gabriella nõvér az intézmény múltjáról beszél. A Szent Ferenc Alapítvány részérõl Böjte Csaba atya az intézmény jövõjérõl mondja el gondolatait, mely után imádságban kérnénk Isten áldását a Szövetségünkre, kérve az élet Urát, hogy õ vezessen bennünket, tegye munkánkat eredményessé, hogy minél több fiatal párt tudjunk az élet vállalásának az útján elindítani.
Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó meséjével zárul az ünnepség. A szövetség kötés után agapé mellett kötetlen beszélgetésre is alkalom lesz.
A helyszín Csobánka, Margitliget u. 609. hrsz., Csobánka Pomáz felõli végén az utolsó ház. Budapestrõl megközelíthetõ a Szentendrei út felõl. Szentendre elõtt balra kell fordulni Pomáz felé és Pomáz után az elsõ úton balra Csobánka felé, ahonnan már látszik jobb kéz felõl a kastély épülete. Parkolási lehetõség a kastéllyal szemben lévõ épület udvarán, az útról balra fordulva lesz.
Nagy szeretettel várjuk mindazokat, akik a bajba jutott életek szeretetteljes szolgálatára, velünk szövetséget akarnak kötni.
Kisebb testvéri szeretettel: Csaba t.
Déva, 2007. április 10.