Kedves Testvéreim!
„Az Úr kiválasztott más hetvenkettöt, és elküldte őket kettesével maga elött minden városba és helységbe…” Lk 10,1
Isten kegyelméből kipróbálhattam kb. 30 fiatallal megélni a fenti evangéliumi sorokat. Jézus Krisztus nevében elindultunk egyszerűen, szegényen, az Isteni gondviselésben bízva és így Vármező, Remete, Köszvényes, Mikháza, Jobbágytelke Székelyhódos volt egy - egy napig az otthonunk. ((Szováta környéke)). Szívemben nagy hála van, amiért Istenem nevében bejárhattam ezeket a csodálatos szép tájakat, falvakat. Munkánkban egyedül a Jézusi tanítás vezetett. Betértünk a gazdagok, előkelők házába, de elmentünk a legszegényebbekhez is. Mindenhova Isten békéjét próbáltuk vinni. Nem vendégeskedni akartunk, hanem szolgálni. Meghallgattuk az emberek gondját-, baját – örömét. Ahol engedték, próbáltunk segíteni, voltak közülünk, akik arattak, takartak, szőnyeget mostak, téglát vetettek, házat tapasztottak stb. Csodálatos volt az, hogy mindenki szeretettel fogadott, még a szektások is megvendégeltek. Vadidegen emberek házában szálltunk meg, és megtapasztalhattuk, hogy Jézus Krisztusban testvérek vagyunk. A mi Urunk nevében megnyílnak az emberek szívei, és nagyon sok - nagyon mélyről jövő gond, fájdalom vált láthatóvá. Mély családi tragédiákba, egyszerű emberek mindennapi hősies helytállásaiba, kimondhatatlan kemény, szívós munkában eltöltött évekbe tekinthettünk bele. Alázattal köszönöm azt a tiszta őszinteséget, mellyel fogadtak bennünket. Egész napos családlátogatás után este hétre meghívtuk a templomokba az új barátainkat. Annak ellenére, hogy „nagy dolog idő” volt, a plébánosok csodálkozására mindenütt a szentmisére szépen, sokan összegyűltek. A szentmise után a fiatalokkal, gyermekekkel eljátszottunk, így utunkat hangos gyermekkacagás kísérte. Szinte hihetetlen, de a hat faluban egyetlen személy sem volt elutasító, „idegen” számunkra. Sehol sem kellett a port lerázzuk a lábunkról.
Boldog emlékű Csiszer Elek atya, és a többi ferences emléke elevenen él az emberek szívében. Mikházán a polgármesterrel az élen az egész falu ott volt a szentmisén, és mint a régi szent gyökér fiatal hajtásait fogadtak, kérték, hogy költözzünk vissza minél hamarább. Egy bácsi kezemet szorongatva mondta, hogy a vak Simeon példájára azt kérte, hogy az Isten engedje meg, hogy megláthassa a ferences szerzetesek Mikházára való visszaköltözését. Szelíden azt is mondta, az ős öregember, hogy eléggé meg van fáradva, úgyhogy iparkodjunk a költözéssel, mert ö addig nem tud meghalni, míg az évtizedek óta tartó imádsága meghallgatásra nem talál. Egy húsz éves háromgyerekes anya arra kért, hogy kereszteljük meg őt is, a gyerekeit is. Nagyon jó volt látni szent elődeink munkájának a gyümölcseit.
Nagyon jó Jézus Krisztus nyomában lépni, Szent Ferenc atyánk példájára kolduló vándor barátnak lenni. Úgy gondolom, hogy ez az, amit szívesen csinálnák egy életen keresztül.
Szeretettel, Csaba t.
