





BelépésFórum
|
Tegnapi romokból holnapot építeni2007-09-15 09:39Két új gyermekvédelmi központtal gazdagodott Bihar megye. Szombaton Gálospetriben, vasárnap délután pedig Nagyszalontán vett át egy-egy felújított épületet Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Az új otthonokban nehéz szociális helyzetben levő, zömmel Bihar megyei gyermekek kapnak ezután nemcsak fedelet a fejük fölé, de még egy esélyt arra, hogy teljes értékű felnőttként és ne a bűnügyi statisztikák gyarapítóiként kerüljenek ki a társadalomba. A SZÓRVÁNYBAN EGYRE SZEGÉNYEBBEK A MAGYAROK Szombat reggel szakadó esőben vágunk neki a megyének. Csaba testvért ugyanis érdekli az egész bihari szórvány s az Érmellék helyzete. Mint megtudom, több itteni magyar kereste meg, s kérték a Szent Ferenc Alapítvány segítségét abban, hogy a „szórványnyomorban” kallódó gyermekeknek itt is szeretetbázisokat” építhessenek. Kéri Gáspár székelyhídi fogorvos is lelkén viseli az érmelléki magyarság sorsát. Pár hónappal ezelőtt kereste meg egy tévéműsort követően Csaba testvért s kérte támogatását ahhoz, hogy Gálospetriben gyermekvédő központot hozhassanak létre. Hozzá megyünk először. A doktor úr kérdésemre elmondja, évek óta aggodalommal figyeli a bihari szórványtelepülések és az itt lakók helyzetét. Jól látja, ezekben a gazdaságilag elhanyagolt magyar falvakban egyre nő a szegénység s ezzel párhuzamosan egyre több a veszélyeztetett sorsú gyermek. Nemrég látott egy dokumentumfilmet a Szent Ferenc Alapítványról, ekkor jutott eszébe, hogy a Gálospetriben levő egykori nemesi kúriából lehetne egy gyermekotthont létrehozni. Telefonon kereste meg Csaba atyát, aki életképesnek vélte az ötletet, melyet hamarosan tett követett. Az egykori Fráter-kúriát a helyi tanácstól kapta meg 49 év használatra a dévai alapítvány. ROMOKBÓL MENEDÉKET Kéri doktor csatlakozik hozzánk, ő kalauzol el bennünket a Gálospetriben levő épülethez. A hideg őszi idő ellenére sokan jöttek el az „átvevő” ünnepségre. Nemcsak falubeliek, hanem néhányan az alapítvány szimpatizánsai közül is idelátogattak, hogy együtt nézzük meg, miként változik ez a romhalmaz életházzá. Beregszászi Előd, a felújítási munkálatok vezetője fogad bennünket. Az épület 110 esztendős, a kommunista érában hivatalok működtek benne, majd sokáig semmi. Sokan úgy vélték, teljesen rommá válik az amúgy impozáns nemesi kúria. Szerencsére nem így történt. Körbejárjuk a termeket. Az alagsorban a konyha fog működni, a felső szinten lesznek a lakószobák. Frissen meszelt, kivakolt, átfestett falak, a padlót is kicserélték. Persze akad még itt munka bőven, hiszen az egész épületet kívülről is rendbe kell tenni. A tervek szerint három családot költöztetnének a gálospetri otthonba. A Szent Ferenc Alapítvány Biharban is a már bevált módszerrel, a családmodell elve szerint akar ide gyermekeket befogadni. Azaz egy nevelőszülő vagy nevelőszülő pár mellett helyezik majd el a kis istápoltakat, akik nem a zord árvaházak szigorú intézeti receptje szerint, hanem egy mesterséges, de a családi értékek mentén működő otthonban nőnek fel. A Szent Ferenc Alapítvány nevelőszülőket keres az újonnan induló gálospetri otthonba. Olyan embereket, akik akarnak és tudnak gyerekekkel foglalkozni, akik értik és elhiszik, hogy az emberré nevelés az egyik legszebb, legszentebb „foglalkozás”. Ahogy Csaba testvér megfogalmazza, ez afféle keresztény ANL-lakás”, nem kell érte kamatot fizetni, elég „lelki kamat” a gyerekek iránti szeretet és hűség. Akik úgy érzik, szeretnének az alapítvány munkatársaként gyermekeket nevelni az új otthonban, jelentkezhetnek Csaba testvér 0744/625-131-es telefonszámán vagy a dévai alapítvány sztf@mail.recep.ro Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez email címén. A frissen meszelt ebédlőben hosszú évek óta először terítenek fehér asztalra. Meghívták az építkezésen dolgozókat, eljöttek a falubeli tanárok s a helyi görög katolikus pap is. Az ünnepség meghitt, családias. Kéri doktor mond rövid köszöntőt, majd Csaba atya asztali áldása után tányérokba kerül a munkavezető meglepetése: bográcsgulyás igazi bihari módra. A megkérdezett helyiek úgy vélik, nagyon jó, hogy „végre megmozdult itt valami”. Talán az új szociális ház, a gyerekek, az otthonba látogatók kicsit felrázzák a szórványgondokba belezsibbadt települést. Az emberek bizakodnak, sokak szerint igenis lesz itt faluturizmus is, és nem fog elkallódni ennek a tájegységnek a sok szép, megőrzésre méltó jellegzetessége. S ki tudja, lehet, az itt felnövekedő árva gyermekek itt telepednek le, itt alapítanak családot, s a bihari szórványban nem pusztul ki a magyar szó. A SZERETET HARCOSAI Nagyszalonta. Az egykori kaszárnyaépület szigorú kerítése mögött bizony még elég nagy a gyom. Hatalmas figyelőtorony rozsdázik csendben, odébb töredezett cementlapok. Ezeken masíroztak egykoron a bakák. Ám nemsokára lábteniszpálya lesz itt, közli velem egy szőke kisfiú. Ugyanis az ő családjuk tagjai most már itt fognak lakni, és megbeszélték, hogy focipályát s mindenféle klassz dolgot hoznak Az épület valóban nagyon szép és modern lett. Ez nagyrészt az olasz származású amerikai úriembernek, Dominic Gallellónak is köszönhető, aki nem kis pénzt szánt arra, hogy rendbe tegyék azt a három kaszárnyaépületet, ahol most a gyerekek laknak. De hogyan is jut el Biharba egy amerikai olasz, aki szemmel láthatóan nagyon örül a szép szobáknak, a zsibongó srácoknak. Mint elmondja, Madarasi Ágnes szalontai születésű jogásznő ismerőse beszélt neki és feleségének a Szent Ferenc Alapítvány árva gyermekeket segítő missziójáról, s így döntötték el, hozzájárulnak egy új szeretetsziget létrehozásához. Gallello úr neje, Nape Gallello egy kedves japán fiatalasszony elvegyül a gyerekek között, akik kézzel-lábbal, mindenféle nyelven magyaráznak neki. A lényeg, hogy megértik egymást. A szépen berendezett, modern társalgóban Csaba testvér köszönetet mond az adakozóknak, majd közösen, először magyarul, majd a vendégekre való tekintettel angolul is elmondjuk a miatyánkot. Az atya rövid beszédet mond, melynek alapgondolata az, hogy abban a házban, mely eddig sokáig a háborút s a pusztító erőszakot szolgálta, ezután a béke és a szeretet harcosai fognak élni és építeni. Hiszen ez a békés harc a szeretet fegyverével való küzdelem a mindennapok szebbé tételéért, az, ami talán megerősíti egész nemzetünket abban, hogy hinni merjen a holnapokban. Csendben állunk körbe a nagy teremben. Még az örökmozgó négyéves Zsoltika is kedvesen komoly arcocskát vág, talán érzi a hálaadó fohász erejét és szeretetét.
Sokféle ez az itt összegyűlt kis közösség. Ahogy nézem az arcokat, ezt a kis csapatot, ahol a nyomortelepről megmentett fiúcskától kezdve az amerikai gazdag üzletemberig mindenki helyet kap, kezdek bízni abban, hogy Csaba testvérnek valóban igaza van és szeretettel s összefogással itt, Biharban is egyre több helyen megtaláljuk annak a lehetőségét, hogy otthonokat teremtsünk és szeretni merjük azokat, akiknek a holnapjáért mi, a jelen felnőttei vagyunk a felelősek. Szőke Mária KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
Legfrissebb
|