Kedves Laci!
Legyen Isten áldása mindnyájatokon az új tanévben!
Imádkozom értetek, és azért is, hogy a bõvítés jóvoltából a fejetek felett ne csak tetõ, hanem egy nagyon jó szomszéd is legyen. Szívbõl remélem, hogy közelebbrõl beindul a Gyulafehérvári második szociális család is, akikkel szeretetben, egyetértésben fogjátok tudni építeni az Isten országát Erdély õsi fõvárosában.
Testvéri szeretettel, Csaba t.
-----------------------------------------------------------
Kedves Csaba testvér!
Nagy örömmel értesítelek hogy most már a régi családunk egyben van, sõt még két kislánnyal gyarapodtunk is. Õket sajnos el kellet hozzuk az otthonukból az édesanyjuk kérésére, mivel õ nem tudott nekik megélhetést biztosítani, nagyon szegényes körülmények között laktak és többnyire a szomszédok nevelték õket.
Nagy öröm és sikerélmény volt számomra az, hogy mindegyik gyerekünk örömmel, mosolyal az arcukon jöttek vissza a vakációról, még azok is akik tavaly nagyon nehezen tudtak beilleszkedni az itteni programba.
A tanév kicsitt zavarosan kezdõtött, az építkezések végett, aminek még nincs vége, de örömmel viseljük és probálunk megtenni mindent, hogy jó körülmények között, és ha szükség van, akár több lehetõséget biztosítsunk a legkissebbek számára.
Az építkezés folyamatáról küldök pár képet, de nagy szeretettel várunk, hogy személyesen is megnézd ...
Szeretettel: a Bõjte család
(a gyulafehérvári ház vezetje)