Az önkéntes munka szombatonként Csobánkán tovább folytatódik.

2007-11-01 23:08

Építsük együtt továbbra is összefogásban az Élet Házát!

Kedves Barátaink, kedves Testvérek!
Köszönjük mindazoknak, akik Csaba testvér hívó szavára május óta valamely szombaton önkéntes munkára csatlakoztak csapatunkhoz Csobánkán, és köszönjük mindazoknak, akik adományaikkkal segítettek abban, hogy együtt, szövetségben építhessük fel az Élet Házát. Nagy öröm számunkra, hogy az életért meghirdetett szövetség egyre bõvül.
„Nagy erkölcsi, szellemi, anyagi romlás idején népünk mindig bûnbánó szívvel összefogott és szeretetbõl templomot, házat épített az Élet Urának. Szeretettel biztatom a kedves testvéreimet, hogy most is az elkeseredés, szélsõséges kilengések helyett ezt tegyük: építsük fel az Élet Házát! Egész Európának, de népünknek is a legnagyobb gondja, ahogyan II. János Pál pápa fogalmazott: Elfordultunk az élet kultúrájától. Forduljunk az Élet felé, és egész biztos, hogy ugyanakkor a béke, a boldogság felé is fordulunk. Hiszem, hogy az élet melletti döntésünk morális, szellemi, anyagi újjászületést is fog hozni, nemcsak népünk, de egész keresztény Európa számára." /Csaba testvér/
Hálás szívvel köszönjük mindenkinek az eddigi munkát és segítséget! Nagyon sokan jöttek már segíteni. Volt több olyan szombat is, hogy közel 100-an gyûltünk össze és dolgoztunk együtt.  Jöttek nagycsaládosok gyerekeikkel, jöttek gimnazista és egyetemista fiatalok csoportjai. Jönnek fiatalok, középkorúak és nyugdíjas-korúak, jönnek Budapestrõl és az ország minden tájáról és szegletébõl. Nagyszerû dolog szeretetbõl együtt dolgozni. Csodálatos látni és megtapasztalni azt, hogy az összefogásból milyen nagyszerû dolgok születnek.    Nagyszerû megtapasztalni azt, hogy milyen kezünk munkájával közösen építeni Isten országát. Együtt imádkozunk és dolgozunk az életért!
Szeptember 22-én átvettük a fõépületet és az épület jelképes kulcsát az építõktõl. Az Élet lassanként beköltözik az Élet Házába. Munka azonban akad még bõven, a környezet rendbetételében illetve a fõépületen túli többi épület újjávarázsolásában még sok segítségre lenne szükségünk.
Hívunk és várunk mindenkit, hogy a közös munka örömében részesedhessen. Hívjuk és várjuk szeretettel mindazokat is az elkövetkezõ szombatokon, akik esetleg eddig nem tudtak velünk tartani. Az idei év hátralevõ részében karácsonyig valamennyi szombaton folytatjuk a közös önkéntes munkát és a hozzákapcsolódó közös programokat.
Az önkéntes munkát szeretnénk jól megszervezni, ezért szeretettel néhány kérést megfogalmazunk:
- A munkát és a közös együttlétet reggel 9-kor egy tájékoztatóval és a munka beosztásával kezdjük, ezért kérünk mindenkit, aki az önkéntes közmunkában csatlakozik hozzánk, hogy érkezzen meg reggel 9 órára Csobánkára, a Margitligeti Élet Házához.
- Kérünk tisztelettel mindenkit, hogy ne kezdjen addig munkába, amíg az önkéntes munkát a helyszínen koordináló munkatársunk nem osztotta be valamelyik csapatba, valamelyik munkához.
- Kérjük, hogy az egyes munkákhoz, aki tud, hozzon magával munkaeszközöket és védõkesztyût.
Novemberben és decemberben a következõ munkákban kérjük szeretettel önkénteseink segítségét: 
- Épület-takarítás (Eszközök: vödör, felmosórongy, súrolószivacs, védõkesztyû, tisztítószerek)
-  Sitt pakolás
- Kerti munka, kertrendezés
Az ebédet  szeretnénk együtt elkölteni. Kérjük, hogy mindenki hozzon magával egy-két szendvicset, süteményt, amit egymással megosztva közösen fogyasztanánk el ebédidõben.
Szeretnénk, ha ezek szombatok nemcsak a munkáról szólnának Csobánkán, ezért az önkéntes szombatok délutánjaira meghívjuk zenész, író, mesemondó, néptáncos barátainkat, hogy egy kis programmal, beszélgetéssel, közös zenéléssel is emlékezetessé tegyük a napot. Az ebédet 12.30 órakor, a kis mûsort, közös éneklést, zenélést pedig 13.00 órakor szeretnénk kezdeni, amelyre várjuk szeretettel mindazokat is, akik esetleg csak a délután folyamán tudnak hozzánk csatlakozni. A délidõ pihenõideje után még folytatjuk a munkát - ameddig erõnk, kedvünk és idõnk engedi.

Hálás szeretettel köszönünk minden segítséget, a szervezõk nevében:

Boros András, Gál Klára és Csekõ Krisztina

2007. október  29.

Prohászka Ottokár - Élet Háza 

csobanka.elethaza@gmail.comEz az e-mail cím védett a spamkeresõktõl, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez

H-2014 Csobánka, Margitliget 1.

Telefon: +36(30) 267 7372; +36 (20) 773-8985 

www.devaigyerekek.hu  , http://www.magnificat.ro/

(Megközelítése tömegközlekedéssel : HÉV-vel Pomázig, Pomázi HÉV megállónál lévõ buszállomásról a Csobánka vagy a Dobogókõ felé induló buszokkal. A Csobánkai busz az Élet Háza elõtt áll meg, a Dobogõkõ felé menõ buszról a Csobánkai elágazásnál kell leszállni, ahonnan kb. 200 métert kell gyalogolni az Élet Házáig.)
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu