Kedves Testvéreim Amerikában, Kanadában!
Isten kegyelmébõl hazaértem szerencsésen Erdélybe. Szívemben csak hála öröm, és köszönet van, amiért láthattam Isten alkotta szép világotokat, és a benne szeretetben, harmóniában otthonra találó családjaitokat, közösségeiteket. Bennem õszinte szeretet és nagy tisztelet van irántatok, kik a háborúk, forradalmak viharától sodródva nem magatokba roskadva elvesztetek, hanem bátran megkapaszkodtatok egy új világ sokszor nagyon kemény földjén, és becsületes, kemény munkával magatoknak ott az idegenben, nemcsak otthont, hanem templomokat, közösségi házakat is építettetek. Sõt városaitok fõterein, parkjaiban, - mint ki otthon érzi magát, - emlékmûveket állítottatok, népünk nagyjairól tereket, utcákat neveztetek el, melyeket a veletek együtt élõ többségi nemzetek is tisztelettel elfogadnak. Õszinte nagyrabecsüléssel vagyok a jól szervezett magyar plébániák, egyházközségek, magyar alapítványok, szervezetek, egyesületek, közösségek iránt, melyek megszólítják, és befogadják, otthont jelentenek a szétszórattatásban, szórványban élõ magyaroknak. Jó volt látni a magyar tévé, rádió stúdiókat, olvasni a kisebb nagyobb értesítõket, újságokat, melyeken keresztül áthídalódik a sokszor sok-sok ezer kilométer, mely elválaszt titeket egymástól. Hihetetlenül szép a ti új hazátok. Isten világa tudtam, hogy nagy és szép, és hogy a Kárpát-medencén kívül élõket is megajándékozta szépséggel, gyönyörûséggel, csodálatos tájakkal, virágokkal, növényekkel, állatokkal, de most a ti jóvoltotokból láthattam is rengeteg Isten teremtette csodát, mely elõtt alázattal csak térdre tudunk borulni, hogy szeretettel hálát adjunk gondviselõ, jóságos Istenünknek. Köszönöm azt a hatalmas nyíltságot, õszinteséget mellyel fogadtatok és megmutattátok életetek árnyoldalait is, azt a kemény életet, mellyel a léteteket fenntartjátok. A rohanó világban feltûnõ veszélyeket, melyek egészen biztos, hogy a mi erdélyi kis világunkat sem fogják elkerülni. Köszönöm azt a nyitottságot, érdeklõdést, mellyel felénk fordultatok, mellyel követitek nemcsak a Kárpát-medencében maradt rokonaitok, népetek életét, de mellyel számon tartjátok gyermekeink, alapítványunk sikereit, eredményeit, örömeit, de kudarcait is. Köszönöm, hogy nagyon sokan szövetséget ajánlottatok az élet szolgálatára. Köztetek hatalmas bátorság töltötte el a szívemet, valahogy úgy éreztem, hogy ha ti ott szinte egyenként tudtatok magatoknak egy szép új világot teremteni, akkor nekünk is itt összefogva, a ti segítségetekkel miért ne sikerülne? Miért ne hozhatnánk létre egy hatalmas "Szövetséget az Életért", melyben alázatos, kemény munkával, más nemzetekkel együtt élve, Erdélyben, a Kárpát-medencében építhetjük Isten Országát, azt a tündér kertet, melyre mindannyian szívünkben vágyunk? Biztos vagyok benne, hogy Isten, aki létre hívott és ki ötmilliárd éve formálja alakítja, szépíti világunkat, tovább is munkálkodni fog, gondviselõ jósága lassan lebontja az átjárhatatlannak gondolt falakat, feltölti a világokat elválasztó völgyeket és bennünket embereket egymásnak testvérévé tesz, hogy valóban egy nagy család gyermekeiként szeretetben, békében éljünk, Isten gyermeki méltóságunkban. Azt is hiszem, hogy a Boldogságos Szûzanya, kire Szent István király bízott, és ki ezer év alatt egészen biztos, hogy sok álmatlan éjszakát élt meg népünkkel, nemzetünkkel együtt, de aki minden nehézségen keresztül vitt bennünket, tovább fogja szõni a magyar nemzet életét, jövõjét is. Mohácsok, Trianonok, forradalmak tüzén, keservén keresztül is, de mindig elõre viszi nagycsaládunkat a holnapba, az életbe. Én hiszek ebben a holnapban, a tündér kertben, Isten Országában, melyért naponta imádkozunk a Miatyánk mondásával. Hiszek a holnapban azért is, mert békével hosszan járhattam Amerika földjén tizenkét nagyvárost úgy, hogy nemcsak a hajam szála nem görbült sehol, de egyszer sem éreztem magamat veszélyben, kellemetlenül. Sehol egyetlen percig sem volt olyan érzésem, hogy bajban vagyok, hogy itt nem szeretnek, nem értenek, nem fogadnak el. És nem csak a magyar vendéglátóink között érezhettük magunkat biztonságban, békében, de az elõadások során a templomokban, közösségi házakban, sõt a repülõtereken, a városok forgatagában, éttermekben is. Istennek legyen hála ezért a nagy útért, mely megerõsített minden szempontból, azon az úton melyen az életet, a szeretetet, a reményt szolgálva jártam, és szeretnék tovább is járni szülõföldemen és a nagyvilágban. Adja a jóságos Isten, hogy barátságunkat, "Szövetségünket az Életért" tovább tudjuk építeni, szõni, Isten dicsõségére, népünk, s az egész világ javára.
Még egyszer mindent köszönök, immár Déváról,
Csaba t.
Déva, 2007 november. 14
