Kedves Barátaink!
Engem is megszólított az Úr, mint annyiótokat, hogy segítsünk
Csaba testvérnek abban a nemes cselekedtben, amit 15 éve elkezdett.
Talán jobban ismerem azt a heroikus küzdelmet, amit a munkatársak
vívnak nap mint nap a sötétséggel, és gyújtogatják kis lámpásaikat. A
magam módján szeretném segíteni tevékenységüket azzal, hogy az idén is
kinyomtatjuk azt a naptárat, amiben Csaba testvér szép és intő
gondolatait gyűjtöttem össze főként a saját képeim mellé.
A tavalyi fogadtatás biztatott minket arra, hogy van igény ilyen
jellegű kiadványra. Ellentétben sok más könyvvel, tudni kell, hogy a
naptárakból befolyt összeg minden forintja az Alapítványé. Ennél is
fontosabb azonban, hogy azok a remekbeszabott gondolatok, melyeket itt
olvashatnak, olyanokhoz is eljut, akik nem olvassák a honlapot, vagy a
Böjte Csabáról és az Alapítványról szóló könyveket. Segítsük minden
testvérünket elindulni a szeretet útján azzal, hogy a naptárbeli
gondolatokat meismerve,megszívlelik azt.
Keressük azokat a segítőket, akik összegyűjtik egy közösség, egy
város igényeit, és hajlandók felvállalni a terjesztését. Kérjük önöket
jelentkezzenek, hiszen egyedül nem érhetjük el a kitűzött célt, csak
együtt. A postai utánvétes egyenkénti küldés nem lehet megoldás, hiszen
a magas postaköltség, és egyenkénti bajlódást nem tudjuk vállalni. A
kiadványt december első hetében adja át a nyomda. Úgy gondoltuk, az
idén tartót és dobozt nem készíttetünk hozzá, hiszen ezeken az
asztalokon most is van már naptár, aminek az állványát használni lehet,
ezzel olcsóbbá tesszük a naptárat. Úgy gondoltuk, ezer forintnyi
adományt biztosan megér ez a szép kiadvány. Várom a jelentkezők
e-mailjét a
kato.marton@gmail.comEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
címre.
Adja Isten, hogy minél többen vigyük a fényt, amit Csaba atya gyújtott!
Sok-sok szeretettel: Márton Kató
|