Emberiség története a
jóság, a szeretet kibontakozásának a története. Az évezredek mûvészi
alkotásai mindig a a szolidaritást, az egymás melletti kiállás, a
másik érdekeinek is alázatos felvállalását énekelték meg. Az õskor
egyszerû falfestményeitõl kezdve, melyen a vadászok közösen közelítik
meg a zsákmányt, egészen a mai kor filmjeiig, alkotásaiig minden arról
szól, hogy együtt közösen nagyobb esélyünk van megoldani életünk
gondjait, könnyebb váll a váll mellett haladva elhárítani a
mindannyiunkra leselkedõ gondokat, veszedelmeket, mint külön külön, kis
csapatokba szervezõdve. Ezért születtek a törzsek, a városok,
nemzetek, országok, és ma ezért tömörülünk az Európai Unió határai
közé.
Testünkben ezért állnak össze a sejtek, és nem vitáznak,
hogy ki mennyivel járult hozzá az élelem megteremtéséhez, hanem
mindannyian ugyanabba a vérkeringésbe kapcsolódva élnek, fejlõdnek és
meghalnak, ha valamelyik életfontosságú szerv kiesik a láncból. Persze
széttrancsírozva a szervek tovább élhetnek, de a közösség, a tudat
örökre meghal, és a szervek is meghalnak, ha nem vállalja fel az új
test alázatos szolgálatát, a nagy egészben.
A testvériség, egyenlõség, szolidaritás eszméi évezredek alatt
bontották le a rabszolgaság, a jobbágyság falait, és szülték meg az
egységes társadalmat, hol se rang, se vagyon nem teszi lehetõvé, az
emberek osztályokra való szétválasztását. Az egymás után jövõ
társadalmak anyaföldje, melybõl az élet újból és újból kinõ az a
testvéri szeretet, az egymás kezét megfogó jóság, az életre - halálra
kötött szövetség. A törzsek, az államok, a birodalmak mindig az
összefogásból, az egymásra figyelésbõl, a szeretetbõl születtek, és
akkor hulltak szét darabjaikra, mikor az önzõség elhatalmasodva,
pártokra szakadva, mindenki csak magára, vagy a bandájára gondolt.
A mi népünket is egy vérszerzõdés hozta életre, Árpád vezér,
és utána olyan sokan vállalták, hogy közösségünket megszervezve
megvédenek minden külsõ és belsõ bajtól. Egy nép elöljárói, az élet
szolgái, jópásztorok, kik övéikrõl gondoskodnak. Az erõsebb a bátrabb,
az ki Istentõl többet kapott, hivatott megvédeni, fenntartani a
közösséget, szolgálni szeretettel. Az individuum beteges kiszolgálása,
az önzés, akár egy osztály, egy réteg önzése a nép halála lesz. A
felnövekvõ generációk mindannyiunkat el fognak tartani, és nem csak a
szüleiket, miért varrnánk a tandíjat egyedül a gyermekeket vállaló
szülök nyakába?
Szomorú, hogy ma vannak emberek, kik nyíltan ki mernek állni, és
hangosan arról beszélnek, hogy nem kell szolidaritás, nem kell
összefogás, nem kell az egymásra figyelés. Döbbenten nézem, hogy vannak
ma olyan emberek, politikailag megszervezett közösségek, melyek az
önzést dícsõítve állnak a népek elé. Akik nem elég, hogy a gyöngéd,
másokhoz lehajló emberségükbõl kivetkõztek, hanem saját gyengédség
nélküli önzõ képükre hasonlóságukra szeretnék a társadalmat, az
országokat is átalakítani. Akik szeretnék anyagi javaikat felhasználva,
az egészségügyi, és szociális hálót darabokra szaggatva, az embereket
immár a nemzeten belül vasfüggönyökkel elválasztani. Rákos daganatok,
növekedésükben, csak magukra gondolva, felfalva mindent harácsolnak, ha
maguk nem pusztulnak, elpusztítják az életet.
Nem vagyunk egyformák, ahogy a testen belüli szervek
sem. Vannak akik a jég hátán is megélnek, és vannak kik ügyetlenül, még
a sült galambot is elrepítik. Világunk összetartó ereje a szolidaritás,
a gazdagok, erõsek kötelessége a gyengék gyámolítása, a közösség
életben tartása, a testvéri szeretet.
Tudatosan nem arról beszélek, hogy Krisztus mit tett és tanított,
de még arról sem, hogy mit kér a becsület és a haza, hanem csak arról,
hogy az emberi létforma a jóság és a szeretet. Az önzés, az elfordulás,
bezárkózás maga a halál. Úgy gondolom, hogy mások önzése, bûne nem
jogosít fel senkit az gyûlöletre, a haragra, a szeretettõl való
elfordulásra.
Nem azért kell jónak lenni, mert megérdemli a világ, vagy mert az emberek rádolgoztak a velük
való szolidaritásra,
hanem azért mert jó dolog jónak lenni, és szolidaritást vállalni
másokkal. Jó dolog egy kenyeret ketté törni, és szeretettel megosztani
azokkal, akiknek nincs.
ferences egyszerûséggel, Csaba t.
