Szentes
- Felfokozott érdeklõdés kísérte Böjte Csaba ferences szerzetes
szombati szentesi elõadását. A dévai árvák gyámolítója a gyerekek
neveléséhez adott jó tanácsokat.
Hatalmas taps fogadta Böjte Csaba ferences rendi
szerzetest szombaton Szentesen, a Máltai Szeretetszolgálat Sáfrán
Mihály utcai házában. A dévai árvák gyámolítóját a szeretet embereként
jellemezte a humanitárius szervezet vezetõje, Farkasné Márton Katalin.
A vendégrõl közismert: létrehozta a Szent Ferenc Alapítványt azzal a
céllal, hogy Erdélyben felkarolja az éhhalál szélén tengõdõ
utcagyerekeket. Fáradozásának eredményeként mintegy 1500 árva menekült
meg a nyomortól az alapítvány valamelyik intézményében. A
szerzetes hisz abban, hogy a szeretet mindent legyõz. Azt vallja: a
Jóisten mindenkibe beleadott apait-anyait, hiszen „selejtet nem
termel". Szerinte az Isten gyermekbõrbe csomagolja az ajándékait. A
pedagógusoknak és a szülõknek az a dolguk, hogy segítsék
kibontakoztatni ezt az értéket.
Ez nem film, ez a valóság A
szerzetes felkészíti az árvákat arra is, hogy az életért meg kell
küzdeniük. – Az õzikék az erdõben születnek, de csak kettõ marad meg
belõlük, mert a többit megeszik a farkasok – ezt szokta elmesélni a
gyermekeknek, akiket a börtönbe is elvisz, hogy szembesüljenek azzal:
mi lesz a következménye, ha például lopnak. – Hadd lássák, ez nem film,
ez a valóság – magyarázta. Szerinte aknamezõn járunk, és olyan útra is
léphetünk, amelynek tragikus következménye is lehet. Tíz
éve annak, hogy egy nagyapa felkereste õt két unokájával, akiket
elhagytak a szüleik. Az iskolában megbuktak, kicsapták õket. A
szerzetes segítségével azóta leérettségiztek, már egyetemre járnak. A
pedagógusuk pedig annak idején azt mondta róluk: megeszi a diplomáját,
ha a nyolc osztályt elvégzik. Egy hányatott sorsú kislányt is említett,
aki hamarosan doktorál Oxfordban, miután õk kibontották ezt az Istentõl
kapott ajándékot. – A jó elõbb-utóbb meghozza gyümölcsét – mondta az
atya, aki edzõnek tekinti magát, és azt szeretné, ha a náluk nevelkedõ
gyermekek bajnokok lennének az élet bármely területén.www.delmagyar.hu |