Csak
egy Anya?
Egy
nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei
hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a
foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza
meg a munkáját.
-
"Úgy értem," - magyarázta a hivatalnok- ''van munkája,
vagy csak egy...?"
-
''Persze, hogy van munkám," - csattant fel a nő - ''Anya
vagyok."
-
''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a
megfelelő szó!" - hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen
addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer
csak ugyan ebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri
hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt,
kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak
hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy ''Városi
Nyilvántartó".
-
''Mi a foglalkozása?"-kérdezte. Mi késztetett rá, hogy ezt
válaszoljam, nem tudom. Csak úgy kibuktak belőlem a
szavak.
-
''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi
kapcsolatok területén.'' A hivatalnok megdermedt, a
golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki
rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos
szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet
fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
-
''Megkérdezhetem,"-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel -
"Pontosan mit csinál ezen a területen?"
Hűvösen,
minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam
válaszolni:
-
"Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem)
Laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és
a házon kívül). A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban,
aztán az egész családnak) szereztem már négy elismerést (mind
lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön,
(akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a
24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást
tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal
kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''
A
hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a
nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az
ajtóhoz. Amint ráhajtottam a
kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve,
szaladtak elém a laborasszisztenseim -13, 7 és 3 évesek. Az
emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti
modelljét (egy 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát
tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy
tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és
nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy
másik Anya''. Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier! Különösen,
ha egy cím is van az ajtón. Akkor a Nagymamák "Vezető
tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi
kapcsolatok területén '', és a Dédnagymamák ''Ügyvezető
tudományos munkatársak"? Szerintem igen!!! És hiszem,
hogy a nagynénik a Tudományos munkatárs helyettesek".
