Kedves Önkéntes Segítõink!
Hálás szívvel köszönjük mindenkinek azt az eddigi közös munkát és segítséget, amely lehetõvé tette, hogy az Élet Háza Csobánkán felépüljön! Nagyon sokan jöttek már segíteni, volt több olyan szombat is, hogy közel 100-an gyûltünk össze és dolgoztunk együtt.
Azóta is sokszor, sokan kérdezik, hogy hogyan tudnának segíteni az Alapítvány munkájában és nagyon sokan aztán segítenek is Erdélyben és itt Magyarországon is. Most sem kell messzire mennünk, hogy segíteni tudjunk. Kolozsvári Tibor a tusnádi ház vezetõje jelenleg a csobánkai ház egy évre megbízott vezetõje és azt kérte, hogy ezen a héten szombaton (október 11.) segítsünk a kert rendezésében.
A kérés következõ: akinek ideje és kedve van, kérem, hogy jöjjön el és dolgozzunk együtt a kert karbantartásában és az erdõ megtisztításában. E hét szombaton 9-kor kellene találkoznunk Csobánkán, ahol délután 2-3 óráig dolgoznánk, kinek ereje-kedve szerint. A kijutás Pestrõl közös autóval vagy HÉV-busz kombinációval lehetséges. A csobánkai ház címe: Csobánka, Margitliget 1. (Szentendre felé kell elindulni, Szentendre elején kell Pomáz felé balra menni, át kell haladni Pomázon, majd Pomáz után Csobánka felé balra és beérve Csobánkára a ház az elsõ épület jobbra, egy nagyon szép kastély, már messzirõl látszik.)
Az önkéntes munka szervezése érdekében az lenne a kérésünk, hogy a munkát és a közös együttlétet a szombatokon reggel 9-kor egy tájékoztatóval és a munka beosztásával kezdjük és kérünk tisztelettel mindenkit, hogy ne kezdjen addig munkába, amíg az önkéntes munkát a helyszínen koordináló munkatársunk nem osztotta be valamelyik csapatba, valamelyik munkához. Kérjük, hogy az egyes munkákhoz, aki tud, hozzon magával munkaeszközöket és védõkesztyût. A mostani munka alkalmával a kertet fogjuk rendezni.
Minden segítséget szeretettel várunk!
Kolozsvári Tibor nevében is Érsek Emese
Prohászka Ottokár - Élet Háza
H-2014 Csobánka, Margitliget 1.
Telefon: +36(30) 773-8992
www.devaigyerekek.hu , www.magnificat.ro
(Megközelítése tömegközlekedéssel : HÉV-vel Pomázig, Pomázi HÉV megállónál lévõ buszállomásról a Csobánka vagy a Dobogókõ felé induló buszokkal. A Csobánkai busz az Élet Háza elõtt áll meg, a Dobogókõ felé menõ buszról a Csobánkai elágazásnál kell leszállni, ahonnan kb. 200 métert kell gyalogolni az Élet Házáig.)