Az egyik
kedves nevelő írt, kérdezi, hogy hogyan lehet egy gyereket
megnyugtatni, szelíddé tenni, hogy tanáraival, nevelőivel
együttműködjön a saját javára. Három megfontolásra érdemes
gondolatot szeretnék megosztani vele, és mindazokkal, akik számára
fontos, a csendes, békés együttműködés, növekedés a jó Isten
jelenlétében.
1. Úgy gondolom, hogy nevelő először
magában kell, hogy csendet, békét teremtsen. Nagyon sokszor a
bennünk lévő feszültség, idegesség tükröződik a
gyermekekben. A házban lévő zárlat miatt a biztosítéktáblában
szakad meg leghamarabb a szál. A családban a gyermek a
legérzékenyebb, a legvékonyabb szála neki van, így általában
nála szakad el leghamarább a szól. A felnőttben lévő
feszültséget reagálja le a kiskorú. Persze az újonnan hozzánk
kerülő gyermekek, hozhatják hazulról is ezt a feszültséget. A
mi dolgunk az, hogy békét teremtsünk magunkban, és
környezetünkben. Isten szeret, ő akkor meghalt értünk a
kereszten, mikor még meg sem születtünk, ő egy biankót
töltött ki érettünk... Nem azért szeret, mert megérdemeljük,
vagy mert rádolgoztunk, ő szeret mint anya a gyermekét, ingyen,
hisz az övéi vagyunk. Ha ezt a csodás titkot megértjük,
akkor egy hihetetlen béke, csendes nyugalom költözik a szívünkbe,
de ugyanakkor egy hatalmas vágy is, hogy mi is átalakuljunk e
csodálatos szép Isten képére és hasonlatosságára. Ez a vágy
aktivizál, szárnyakat ad a szeretetünknek, tenni akarásunknak,
elindít, hogy majd felnőve, Istennel és az emberiség igazi
nagyjaival egy asztalhoz üljünk.
2. Isten selejtet nem
teremtett. A gyermek egy csoda, ha feszült, ingerült, akkor annak
oka van. Két ember között a legrövidebb út az egyenes beszéd.
Öleld meg a gyermeket, és kérdezd meg, hogy mi a gond? Lehet, hogy
túlhajszolt a tanulás, lemaradt, és a felzárkóztatás tempója
meghaladja az erejét. Sebeket hordoz, tüske van a lábában, mitől
nem képes haladni. Ilyenkor az a jó, ha megveregetjük a vállát,
érezze, hogy bízunk benne. Egy kis játék, viccelődés jót tesz,
azalatt a gyerek levegőt vehet, a vélt vagy valós töviseket
kiszedegetjük a lábából, és így új erővel állhat neki a
munkának. Fontos, hogy legyen neki naponta kisebb- nagyobb siker
élménye! A sikerélmény felbátorítja, ösztönzi, és akkor
újabb lendületre kapva újabb eredményeket tud elérni, így
beindulhat egy pozitív láncreakció, és irány a csillagos ég...
Persze fordítva is igaz, a kudarc elbizonytalanít, félelemmel tölt
el, és akkor így nehéz reális eredményeket elérni, ez persze
még jobban leállít, és ilyenkor egy negatív láncreakció végén
a gyermek, az ember teljesen magába zárkózik és duzzogva
begubózik, kudarcot kudarcra halmozva elfordul a világtól, és ez
átcsaphat agresszivitásba, akár önpusztításba is.
3.
Lehet, hogy a gyerek az önmegvalósításnak olyan útját, módját
választotta, ami nem visz semerre. Ugye az állatok között állandó
harc van a falka vezérségért, sajnos ez van a világban is nagyon
gyakran. Ki a nagyobb, erősebb, ki tudja az akaratát a többiekre
rákényszeríteni? Ez nem a Krisztusi út. Ez zsákutca! Jézus azt
mondotta, hogy az a nagyobb, aki mindenkinek a szolgája. Egy orvos,
aki eltávolítja a daganatot a betegből, szolgája a társának. A
kőműves, ki házat épít, a szakács, ki ételt főz, a rendőr,
ki véd és óv, mind-mind szolgálhat is, jósággal, de primitív
állati vágyaitól vezérelve hatalmaskodhat is. A tanár, ki segíti
kitörni a tudatlanság sötétjéből a gyermeket, szolgálja a
gyermeket és nem uralkodik rajta. Talán ennek az útnak a
szépségére a legnehezebb megtanítani a gyerekeket. Aki első akar
lenni legyen mindenkinél kisebb... Hihetetlen erők szabadulhatnak
fel bennünk a szeretetből vállalt szolgálatban. A nevelő ezen a
pályán kell, hogy kihívja szent versenyre a rábízott gyermeket.
Hihetetlen nagy kaland... Szerintem az emberiség léte a tét. Nem
vérszomjas farkasok módjára kellene a falka vezérségért
küzdenünk, hanem Krisztus példájára egymás sokszor piszkos
lábát kellene szeretettel megtisztítanunk. Ez az út felemel,
megszentel, fenntarthatóvá teheti a mi kis szűk világunkat, de
egyedül csak ez teheti fenntarthatóvá a nagyvilágot is. "Aki
elveszíti életét, megnyeri azt", mondotta a világ megváltója.
Igazából ez az egyetlen felfelé vezető út előttünk.
Fontos
hogy ne feledjük: Az elvek, igazságok olyanok mint az élelmiszerek,
az élet finom derűje, jókedve, humora, egy egy csattanós poén
adja meg a tápláló igazságoknak az izét zamatát. Fűszer
nélkül a legtáplálóbb ételt is nagyon nehéz legyúrnunk még
a saját torkunkon is.
Szeretettel, Csaba t.
