Beszámoló
Viccesen
szoktam mondogatni, hogy engemet a Jóisten nem a gyermekek
leltározására küldött erre a földre, hanem szeretni és
szolgálni az életet. Ennek ellenére, most a napközis nevelõk
továbbképzõjén elcsodálkoztam, hogy milyen sokan vagyunk, és
elkértem a kimutatásokat az irodáról. Számoltam, és
elcsodálkoztam, mert a legújabb házunkkal, a most induló
szentkeresztbányai otthonnal együtt talán már túl is léptük az
ezer beiskolázott napközis gyermeket! Bentlakó otthonainkban is
már több mint nyolcszáz élet simul bizalommal hozzánk. Igen,
nevelõink ezernyolcszáz gyereknek kennek zsíros, vajas kenyeret,
és nevelik õket jó szóra, imádságra, tisztességes becsületes
életre a közel ötven otthonunkban.
Csodálatos érzés
volt ezzel a tudattal ülni a homorodfürdõi kis kápolnában, a
nevelõképzõn. A mise elõtti várakozásban a nevelõk csendesen
duruzsolt, énekelt, és én arra gondoltam, hogy kitudná
megmondani, hogy pluszban hány szép házasság, csodálatos gyerek
fog születni csendes, kitartó, jószándékú munkánkból.
Végtelenül kicsinek, törékenynek éreztem magamat, de olyan jó
volt gondolatban megáldani megszeretgetni ezeket a "jövendõ"
gyermekeket, melyek majd talán a mi munkánknak a gyümölcsébõl
is fakadnak, születnek, itt Székelyföldön és Erdély-szerte.
Sokszor nagyon göcsörtösnek, évek viharaitól megtépettnek,
kemény fagyoktól szaggatottnak érzem magam, de a szépre, jóra
nevelt, nagyra nõtt gyermekek nyugodt életébõl születõ sok-sok
kisbaba mosolya erõt ad a továbblépésre. Úgy gondolom, hogy ha
ezerszer újraszületnék, akkor is az élet szolgálatának, az
Isten gyermekbõrbe csomagolt szép, értékes ajándékainak
kibontakoztatásának szentelném minden erõmet, szellemi, anyagi
jav aimat.
Isten kegyelmébõl, most, az év elején, az
ausztráliai út elõtt sikerült találkozni a legtöbb
munkatársammal a nevelõképzõkön, de hosszan is jártam sok sok
házunkat. Nagyon sokan küldtek az elmúlt félévrõl szép képes
beszámolókat, melyeket szeretettel köszönök, és természetesen
várom azokét, akik még tartoznak az elmúlt fél év mérlegével.
Bentlakó otthonaink:
Déván béke és
munkazaj van. Szász Csilla nevelõnõ szépen átvette Karda
Róberttõl a ház vezetését, úgy látom, ha nem számoljuk a
mindennapi kemény munkát - mit már megszoktunk -, maguktól mennek
itt a dolgok. A családokban jókedv és vidámság van, ma hosszan
ölelgettem sok-sok gyerekünket, jó velük találkozni egy-egy
hosszú út után. Valóban az az érzésem, hogy otthon vagyok,
mikor a Dévai gyerekek lerohannak. Több kisebb-nagyobb dévai
kezdeményezés közül talán kiemelném a teázást a nevelõkkel,
Zsókánál. Úgy tûnik, egyelõre csak a hangot tudjuk feltenni a
honlapra, de gondolom, hogy az is érdekes lesz sokaknak. Ez amolyan
kis "kontyos-rádió" szeretne lenni, melyik nem csak viszi
a hírt, hozza a hírt, de rajta keresztül egy csendes, mindennapi
önképzés is beindulhat. A másik dolog, melyért nagyon imádkozom:
egy kis csillár- és függönykarnis-faragó mûhely beindítása.
Van néhány fiunk, kik végeztek a szakiskolával, és biztatom
õket, faragjanak használati dolgokat készülõ házain k számára,
hogy ha bárki betér az otthonainkba, lássa, itt jókedvû és jó
kezû erdélyi magyar, székely emberek élnek.
A sínen
lévõ, már évek óta mûködõ házak hozzák megszokott jó
teljesítményüket: Szászváros, Petrozsény, Zsombolya,
Gyulafehérvár, Kovászna, Szárhegy - mindenik ház szépen
mûködik. Úgy gondolom, hogy ezekben az otthonainkban lassan kezd
körvonalazódni az, amit lelki szemeim elõtt láttam, de magam sem
hittem 15-20 évvel ezelõtt. Szépen, önállóan mûködnek, s
lefedik vidékük gyermekvédelmi szolgálatát. Próbálják a saját
erõforrásaikat kiépíteni, és mindezek mellett tartják egymással
és a központi irányítással az élõ, jókedvû kapcsolatot.
Nekem mindenik otthonba nagyon jólesik bemenni, érzem, hogy jelen
van Isten áldása, szeretete otthonainkban. A gyermekek mosolyából,
abból, ahogy panaszkodás nélkül, csendesen átölelnek, tudom,
hogy jó úton járunk.
Úgy érzem, hogy gondokkal küzdõ
tavalyi házaink, Kisiratos és Torockó szintén szépen
megerõsödtek. Az új seprûk, nem csak a szólás-mondásban
sepernek jól, hanem a valóságban is. Beváltak az új házvezetõk,
öröm hozzájuk menni, mert a vidám jókedv belengi az otthonokat.
Györfi Melinda és Laci Kisiratoson fáradhatatlanul dolgoznak, a
gyerekeink létszáma szépen nõ, a rossz jegyek kiveszõfélben
vannak - büszke vagyok rájuk. Torockón Karcagi Iringó és a
társai szép munkát végeznek, úgy látom, hogy a Székelykõ alá
is visszaköltözött az a vidám, becsületes, munkás élet, a
gyermekkacagás, mely mindenik házunknak jellemzõje.
Szovátán,
Szalontán, Tusnádon is szépen sikerült a házvezetõ váltás.
Úgy érzem, a kipróbált munkatársaim az új helyzetben
feltalálják magukat, a kollégák elfogadják õket, és a
munkájukban örömüket találják. Nemcsak a meglévõ állásainkat
tudták megõrizni, felvállaltak, sikeresen elértek új célokat
is. Szovátán, egy kedves adományozó néni jóvoltából készül
a hátsó ház, benne tizenkét új szoba, fürdõszoba a gyerekek
számára. A nagyobb diákoknak készülõ szobák elõtt lesz egy
szép, nagy, székely nappali, kemencével, jókedvvel, frissen sülõ
kenyérrel, kaláccsal. (A kemence már vígan mûködik, ki arra
jár, beleharaphat a tárgyi bizonyítékokba).
Szalontán
lassan elkészül a harmadik kaszárnya épülete is, ebben már
lesznek vendégszobák is, úgyhogy a közel hetven gyereket számláló
nagycsalád immár sokkal jobb körülmények között fogadhat
segítõkész vendégeket, önkénteseket. Még egy jó hír van
Nagyszalontáról: a város nekünk adta a másik két huszárlaktanya
épületet is. Úgy néz ki, hogy nagylelkû támogatóink jóvoltából
nem utópia e két ház átvételének és felújításának
gondolata. Egy-két év múlva itt egy 12 családból álló, nagy,
mûködõ gyermekfalut talál majd a hozzánk látogató.
Tusnádon
beindult a nyolcadik szociális család, de úgy érzem, hogy a
gyermekek nem csak számban, hanem minden más szempontból is szépen
cseperednek, növekednek. Most készülnek a házunk melletti meleg
forrásból kivont hõvel való fûtés tervei. Ha ez sikerülne,
akkor ez az 1700 négyzetméteres otthon nagyon olcsón fenntartható,
kifûthetõ gyöngyszeme lenne gyermekvédelmi hálózatunknak.
A
tavaly beindult gyimesbükki otthonunk, és a csíkszeredai
lánykollégiumunk is szépen mûködik. Isten áldása van mindkét
létesítményen. A gyimesi házvezetõ házaspárnak megszületett a
saját gyermeke, így a ház benépesítésével kapcsolatosan õk
valóban mindent megtesznek. A vigasztalás otthona engem mindig
erõvel tölt el ebben a sok gonddal küzdõ mai világban. A
csíkszeredai zsúfolt kis kollégium feszegeti a falait, de nem
keseredünk el, mert Csíksomlyón nagyon szépen haladunk az
átalakítási munkálatokkal. Ha Isten áldó keze továbbra is
felettünk lesz, akkor pünkösdi búcsú ideje alatt már az épület
fele jórészt kész lesz belülrõl. Az elmúlt napokban meghoztuk a
részletekkel kapcsolatos döntéseket is, burkolás, a fürdõszoba
felszerelése, színek stb. Nagyon szép, lakható, a célnak minden
szempontból megfelelõ otthon lesz. Én hiszem, hogy a Szent Ferenc
Alapítvány gyermekvédelmi hálózatának központi intézménye
õszire készen lesz a Fogyatékkal élõk tavaly novemberi
jótékonysági koncertjének bevételébõl és a Magyarországi és
a Romániai adófizetõk 2008-as egy- illetve kétszázalékos
felajánlásából.
Árkosi otthonunkból egy új kisbaba
születésérõl kaptam hírt. Sajnos, ez a szép, egészséges
kisbaba nem az édesanyja karjain fogja elhagyni a kórházat, mert
az általunk is tapasztaltakkal egybevetve a gyermekvédelmi hatóság
nem tartja alkalmasnak a kiskorú, állami árvaházból kikerült
anyukát a gyermek felnevelésére. Ez az elsõ eset, mikor egy
anyuka nem büszkén, gyermekével hagyja el az otthonunkat...
A
kolozsvári diákok, bár huncutok, és néhányan bizony ebbõl-abból
meg is buktak, mégis csak a mienkek, szeretni való nagykamaszok. Az
idén többször is meglátogattam õket, mindig örömmel a
szívemben voltam velük, és büszkén jöttem ki a kapun tõlük.
Terveztünk most, a vizsga idõszak végére egy nagy kirándulást,
de a potszeszió, mely érdekes módon nagyon felkeltette a
figyelmüket, elvonta õket a kirándulás örömeitõl. Remélem, ha
kitavaszodik, majd sikerül pótolni a mulasztásokat. Isten
kegyelmébõl, egy nagylelkû kolozsvári nõ adományából és a
Norvég diákok támogatásából elkészült a második otthon is
Kolozsváron. Még néhány külsõ simítás van hátra meg a
bebútorozás, és õsztõl indulhat. Remélem, közelebbrõl, néhány
szép fényképpel alátámaszthatom a leírtakat.
Napközi
otthonaink szépen fejlõdnek. Közülük néhányan nagyon komoly
ingatlanokra tettek szert. A parajdi otthont a napokban látogattam
meg. Ez a közel negyven gyermeket befogadó szép ház õsz óta
mûködik a helység központjában, szorgos kezek munkájának
köszönhetõen az emelet is nemsokára elkészül. Három kis szoba
fürdõszobával, tornáccal úgy gondolom, hogy a pünkösdi búcsúra
már lakható lesz alapítványunk vendégei számára.
Elképzelésünk, hogy a sokat köhögõ, asztmára hajlamos
gyerekeknek fogunk itt gyógy-táborokat szervezni, mert a közelben
lévõ sóbányába naponta lejárhatunk kezelésre, ahogy itt
mondják: kúrára.
Nyárádszerdai otthonunk is már nemcsak
a maga negyven gyermeket tudja szépen befogadni, gondozni, hanem
vendégszobájában szeretettel vár, fogad önkénteseket, kik be
tudnának kapcsolódni két kedves nevelõnõnk munkájába.
Sófalván, Oroszhegyen is nagy szeretettel adnának szállást olyan
önkénteseknek, segíteni vágyóknak, kik hosszabb idõre jönnének.
Kápolnásfaluban, Esztelneken csak most vásároltuk, kezdtük el
kialakítani saját iskolaházunkat. Úgy érzem, jó úton járunk.
A polgármesterek, plébánosok, iskolaigazgatók mind-mind pozitívan
nyilatkoznak a nevelõink munkáiról. Gyergyóújfalu polgármestere
egy nagyon szép, tágas otthont bocsájtott a rendelkezésünkre a
napokban, a gyergyóhodosi plébános a kántori lakot engedte át a
gyerekeknek, Gyimeshidegségen a nagylelkû plébános a gyerekeket a
hittanterembe, úgymond a plébániára fogadta be nagy-nagy
szeretettel, és támogatja õket és nevelõnket minden jóval. Sok
ház szinte minden szükségest a helyi közösségtõl kap. Például
tûzifát a tanácstól, közbirtokosságoktól, élelmet a helyi
hívektõl vagy a vidékrõl elszármazottaktól. Úgy érzem, a
legtöbb napközi otthon annyira beépült a helyi közösség
életébe, hogy ha valamilyen okból kifolyólag a központi
alapítvány megszûnne, az egyes házak úgy is tovább mennének,
élnének Isten kegyelmébõl nyugodt lélekkel indulhatok útnak
Ausztráliába, mert a gyermekeink mindenütt jó kezekben,
biztonságban vannak, a házvezetõk és a nevelõk lelkiismeretesen
végzik a mindennapi feladataikat. A két területi koordinátor Robi
és Balázs példa értékûen végzik a dolgukat, kézben tartják a
meglévõ és a születõ létesítményeket, rálátásuk van az
otthonok minden ügyes-bajos dolgára, de ismerik a támogatóinkat
is. Tartják az élõ kapcsolatot azokkal az anyagi, jogi
forrásokkal, melyek fontosak az alapítvány életében.
Alázattal
úgy érzem, hogy tiszta szívvel, gond nélkül bármelyik házunkba
betoppanhatna bárki, bármikor, úgy, ahogyan kovásznai házunkba
beállított a Román Köztársaság elnökének felesége, Maria
Basescu. Nem kellene szégyenkeznünk és magyarázkodnunk, mert
meggyõzõdésem, hogy megtaláltuk az utat, melyen Isten akarata
szerint járnunk kell ahhoz, hogy gyermekeink szépen felnõjenek,
kibontakozzanak mindannyiunk örömére...
Déva, 2oo9.
Február 24.
Nagycsaládunkat imáitokba, jóságotokba ajánlom,
szeretettel,
Cs. t.
