Ünnepi megemlékezés Körösztös Krizosztom ferences vértanúról
A
Körösztös család és a Ferences Rendtartomány március 14-én 11
órakor szentmisével majd emléktábla-avatással emlékezik
Körösztös Krizosztom ferences mártír születésének 100.
évfordulójára Pécsett, az egykori ferences templomban. A
szentmisét Bíró László katonai ordinárius mutatja be,
koncelebrál Mayer Mihály pécsi megyéspüspök és Magyar Gergely
ferences tartományfõnök.
Körösztös Imre Krizosztom 1909-ben született Pécsett,
elsõfogadalmát 1927-ben tette le, 1932-ben szentelték pappá.
Magyarországi mûködése után 1938-tól az amerikai magyarok papja
volt. 1941-ben katonalelkészként az orosz frontra küldték,
ahonnan csapatát sikerült épségben hazamenekítenie. 1943
júliusában az újonnan alapított újvidéki kolostor elöljárója
lett, az odatelepített székely, valamint a horvát és a német
lakosság lelkipásztora. 1944. október 23-án szerb
partizáncsapatok szállták meg a várost. Körösztös Krizosztom
azt mondta, amíg a templomot hívek látogatják, a ferenceseknek is
maradniuk kell, ezért a fokozódó veszély ellenére sem hagyta el
Újvidéket.
Amikor a partizáncsapatok letartóztatták a férfiakat,
Krizosztom atyát betegsége miatt szabadon akarták bocsátani, de õ
ezt a lehetõséget csak rendtársaival együtt fogadta volna el, azt
azonban már nem engedték. 1944. október 27-én éjszaka több
férfivel együtt a 35 éves ferencest is „kiemelték” a
tömegbõl. A kiválasztott foglyokat 1944. október 28-án este 8-9
óra körül hármasával összekötözték, majd zeneszó mellett
futásra kényszerítették, miközben a katonák ütlegelték õket.
A barakkokban maradt társaik halálra kínzásuk szemtanúi voltak.
Sírhelyük ismeretlen. Társai, Kovács Kristóf és Kamarás Mihály
atyák tovább meneteltek a rabokkal, hosszú éjszakákon át
gyóntattak, vigasztalták õket. Kovács Kristófot is
ütötték-verték, majd lelõtték. Kamarás Mihály túlélte az
elhurcolást, ma a budapesti Margit körúti ferences közösség
tagja.
Krizosztom atyában a rend a lelkipásztori hûség példáját
látja, ezért is emlékezik meg születésének évfordulójáról
és szeretné elindítani boldoggá avatási eljárását.
Ferences Rendtartomány/Magyar Kurír