A
tegnap délelõtt egy jachton részben körbe jártuk a Sydney-öblöt.
Az én lelkemnek, mely a Szent Anna-tó méretéhez szokott,
végtelennek tûnt ez a csodaszép vízfelület. A szigetektõl,
félszigetektõl szabdalt hatalmas tengerszem tükrét óriási
hadihajók, többemeletes úszó szállodák (úgynevezett
„Croazierek”) és megszámlálhatatlanul sok fehér vitorlás
hajó szántja folyamatosan, pillanatok alatt eltûnõ barázdákkal.
Vendéglátóimnak mondtam, hogy én ilyen szép fõteret még nem
láttam, hisz a város óriási teste úgy ül a zegzugos part
csodaszép sziklafalán, mint egy végtelen amfiteátrum lelátóján.
Persze ezen a festõi lelátón helyet kapnak, a sydney-i operaház
kagylóhéjat imitáló termei mellett, a hatalmas felhõkarcolók
színes csillogó üveg tornyai, de a hatalmas vízfelületeket
átívelõ roppant nagy acélhidak is.
Ugyanerre a
csodálatos fõtérre nyitja ablakait megszámlálhatatlanul sok
lakóház. A dombok oldalain, míg a szem ellát, ott sorjáznak
mindenütt az elképzelhetetlenül szép, rafinált eleganciával
megépített villák, otthonok, és mindent beborít e szubtropikus
égövnek csodálatos növényvilága: pálmák és mindenféle
egzotikus növények, melyeknek apró másai nálunk cserépben
növelt kincsek, díszei otthonainknak. Csodálatosan szép növények,
hatalmas virágok - mindeniket érdemes lenne külön-külön
megcsodálni, megállni, és hódolattal idõzni elõttük.
Hihetetlen gazdagság, jólét, béke, a szépség tudatosan ápolt,
gondozott otthonai, ligetei, vitorlásai, hatalmas pazar jachtjai, a
szorgos, nyughatatlanul teremtõ emberiség verejtékes
erõfeszítéseinek, munkájának igazgyöngyei sorjáznak e
csodálatosan szép tájon, mely természetes egyszerûséggel
összefogja e sok csodát, mint egy végtelen nyakék, és átöleli
ezt a csodálatos öblöt.
Hatmillió ember él és
dolgozik ebben a városban, melynek végtelen fõtere ez az öböl.
Csekély kétszáz éves állam Ausztrália, ezt a várost is csak
pár évtizede építik tudatosan. Én egyetlen pihe palackot nem
láttam úszni a vízen, de más szemetet sem. A drága parton
egyetlen elhagyott, romos ház sem árválkodik. A milliókat érõ
jachtok a végtelenül hosszú part mellett végig, tömött sorokban
ringatóznak, felügyelet nélkül békességben. Nem láttam a parti
õrség hajóit, rendõröket sem. Itt az az érzésem, megbecsülik
egymás javait az emberek.
Ültünk a vakítóan fehér
hajótesten, a ragyogó napfényben, minden megtett méter újabb
csodát tárt elénk, a víz nyughatatlanul pajkosan paskolta a
partot és mindent, mit elér, a hátára kapott, megtáncoltatott. A
szemem simogatta a sok csodát. Olyan jó látni Istenem szép keze
munkáját. Jó itt lenni! Bensõmben végtelen édességgel újból
és újból ugyanaz a jézusi gondolat hangzik fel: „Szem nem
látta, fül nem hallotta, és emberi értelem fel sem tudja fogni
mindazt, mit Isten azoknak teremtett, kik szeretik õt.”
Döbbenetes…
Hogyan tudná Isten saját magát, mindazt, mit e Földre alkotott
felülmúlni? Hogyan lehet e csodaszép világot látó embernek azt
mondani, hogy még el sem tudod képzelni azt a világot, melyben
várlak, hol örök otthont készítettem neked? Nem tudom a választ.
De én hiszek Jézusomnak, hiszem, hogy vár ránk egy világ, hol
nincs elsõ és utolsó vendég, hol majd egy asztalhoz ülhetünk
Istenünkkel. Sydneyt látva végtelen öröm tölti el szívemet,
mert szép ez a város, melyben az Isten alkotta világba olyan
szépen belesimul az ember alkotta otthon, hajó, híd, minden. Igen
szép ez a csodálatos öböl, de tudom, hogy Istenem ennél is
sokkal szebbet ajándékoz majd nekünk, ha a szeretet, és a jóság
útján követjük õt.
Krisztus drága vérén megváltott
testvéreim, ne lankadjatok! Apró lépteinkkel haladjunk azon az
úton, melyre Atyánk bölcs szeretettel állított. Mérhetetlenül
jó vásárt csinál, ki mindennapi kitartó munkájával szépen
lassan, ahogyan a csillag megy az égen, építi Isten országát. A
szeretet és a béke országát, melynek eljöveteléért naponta
imádkozunk az Úr imájában: „Jöjjön el a te Országod…”
Igen, Istenem, szeretettel kérünk, segíts! Segíts, hogy a
Kárpát-medencét átalakíthassuk tündérkertté, és hogy
becsületes munkánk után elnyerjük a Te mennyei
országodat.
Szeretettel,
Csaba t.