Meglocsollak jó kedvvel, hittel,
reménnyel....
Honnan ered a locsolkodás szokása, miért is
kopogtatunk be egymáshoz öntözni? - kérdezték a gyerekek, ma,
Húsvét másodnapján.
Persze a nagyszájú csitriket, hogy
bosszantsam, gondolkodás nélkül válaszoltam: Tudjátok, Mária -
Magdolna és a többi nõ, ki kint volt a sírnál, mikor
visszajöttek, olyan lelkesen és bõbeszédûen adták elé azt,
amit láttak, hogy az apostoloknak muszáj volt nyakon önteniük
õket, hogy szóhoz juthassanak.
Na, lett is parázs vita az
én népies magyarázatomból. Hogy én miket gondolok a
lányokról?! Meg hogy õk aztán nem is beszélnek sokat! Jó két
órán át hallgattam a jogos felháborodást, és megígértem, hogy
más magyarázattal állok az amúgy szívesen locsolkodó lányok
elé.
Az elsõ húsvét hétfõi hírnökök az emmauszi
tanítványok voltak, kik a feltámadott Jézussal való találkozás
után lángoló szívvel nem tudtak otthon maradni, és elindultak
vissza Jeruzsálembe, hogy a jó hírrel, örömmel bekopogjanak
mindenkihez. Biztos, hogy házról házra jártak, Jézus barátait
felkeresték, és ujjongva elmondták, hogy õk már találkoztak a
megfeszített, de feltámadt Krisztussal. Úgy gondolom, a jó hír,
az öröm, mint a jó illat töltötte el Krisztus tanítványainak
szívét, életét.
Húsvét hétfõjén mi is csak azért
indulhatunk el, hogy jókedvet, életörömet, vidámságot vigyünk
magunkkal testvéreinknek. Azt gondolom, hogy a mai nagyon is szomorú
világban fontos lenne, hogy útra keljünk, és egymást
vigasztaljuk, bátorítsuk. Én is szeretettel, néhány gondolattal
útra kelek, és kopogok szíved ajtaján.
Mi lehet az ember
reményének, örömének az alapja itt a Kárpát-medencében,
2oo9-ben? Gyermekeimnek elmeséltem egy kedves, régi
történetet. Viharban hánykolódó hajón mindenki pánikol, az
emberek futkorásznak, kapkodnak, néhányan kétségbeesetten
imádkoznak - csak egy kisfiú ül egy sarokban, és csendesen
játszik. Az egyik kétségbeesett utas számon kéri a gyereket:
Hogy tudsz te ilyen nyugodtan játszani, nem félsz, hogy elnyel a
tenger?! Nem félek, mert az én apukám a kormányos, jön az
egyszerû gyermekszívbõl a válasz.
Igen, a mi mennyei
Atyánk beindította ötmilliárd éve, a tudósak szerint ezt a
„Föld” nevû projektet, hihetetlenül sok buktatón keresztül
hozta el a máig az élet csodáját, én hiszem, hogy szeretettel,
jósággal tovább is fogja vinni. Olyan csodálatos, ahogyan
megszólítja az égõ csipkebokorból az Isten Mózest: „Láttam
népem nyomorát, menj, vezesd ki õket a rabszolgaság földjérõl…"
- mondja az Úr. Mózes nem hõbörög, pánikol, fegyverkezik.
Istennek sokkal jobban fáj az õ gyermekeinek gondja, mint nekünk.
Küldi Mózest, de mivel az egyiptomiak is az õ gyermekei, szelíd
intéssel kezdi, majd mivel a fáraó népe nem hallgat az Élet
Urára, lassan egymásután tíz csapás éri az országot. Mózes
nem emeli fel a hangját, nem átkozódik, és nem szervez
terrorakciókat. Isten csendesen megy a maga útján, erõs kézzel,
kinyújtott karral forgatja a történelem kerekét.
Hiszek
a világot formáló Istenben. Hiszek az Úrban, ki a szívükben
gõgösöket letaszítja és az alázatosokat felemeli. Ki nem durván
manipulálja az emberiséget, hanem határozott szelídséggel, mikor
jónak látja, elébb döccenti az élet szekerét. Olyan csodálatos
Dávid királynak a bölcsessége, kinek a kezébe kerül a
barlangban magán könnyítõ Saul király. Egyik katonája meg
akarja ölni a védtelen Sault, de a próféta által már felkent
Dávid lefogja katona kezét, és csak annyit mond: „Saul király
marad, míg az ideje be nem telik...". Igen, Isten az idõ ura.
Az õ szent fölsége tudja, hogy mit miért enged meg. Biztos, hogy
görbe vonalakkal is tud egyenesen írni. És biztos, hogy
nagycsütörtökjeink, nagypéntekeink, ha alázattal kitartunk a
szeretet útján, Húsvét hajnalába fognak torkollni.
Egészen
biztos vagyok benne, hogy mások bûnei nem jogosítanak fel
bennünket, hogy letérjünk a szeretet útjáról. Nem lehet a
gyûlölet, a harag, a bûn eszközeivel megtisztítani a világot. A
kanális szutykos levével nem lehet tisztára mosni az inget. Az Úr
kezében vagyunk mindannyian. Õ megmutatta a mi idõnkben, 1989
decemberében hogy milyen hamar át tudja rendezni a társadalmunkat.
A népet nyúzó, hazugsággal manipuláló, fondorlatokkal kormányzó
diktátorok sorsa intõ jel kell legyen mindazoknak, kiknek Isten
hatalmat ad a kezébe. Hiszem, hogy az Úr, ha jónak látja, újból
kezébe veszi népünk sorsát. Szent Fia meghalt értünk a
kereszten, hatalmas árat adott értünk – lám, õ sokkal jobban
szereti ezt a világot, mint mi. Bíznunk kell az Élet Urában,
és hirdetnünk: az igazságot, az életet, a tiszta szeretetet meg
lehet ölni, el is lehet temettetni, katonákkal õriztetni is lehet,
de harmadnap diadalmason feltámad, hogy köztünk éljen.
Kedves gyerekek, kedves testvéreim, én ezekkel a
gondolatokkal kopogtatok be szívetekbe, és biztatlak, hogy ne
féljetek, Krisztus legyõzte a gonoszt! Bízzatok a szeretet világot
formáló végsõ gyõzelmében, és ne térjetek le arról az útról,
melyen a jóság és a szeretet vezet bennünket!
Szeretettel,
Cs. t.
