Böjte
Csaba atya és pártfogoltjai is többször feltûnnek Ferkó Zoltán
legújabb könyvében, melynek ötletét a szerzõ életének egyik
legmeghatározóbb szakasza adta.
Ferkó Zoltán 2008
nyarán családjával elvállalta a Boros Gyimesi Hagyományõrzõ
Skanzen és Panzió házigazdaságát. Budapesti lakhelyüket
elhagyva a Gyimesközéplokhoz tartozó Borospatakára mentek
dolgozni. Ez azonban sokkal több volt, mint egy egyszerû
munkahelyváltás, olyan létkísérletbe fogtak, amelynek célja a
globális fogyasztói társadalommal való szakítás és a
hagyományos életmódhoz való visszatérés volt.
Továbbá
azzal, hogy tavaly nyáron Budapestrõl az ezeréves határ
szomszédságába, Borospatakára költöztek, nem szavalatokkal, nem
könnyhullatással, nem zászlólengetéssel, nem melldöngetéssel,
hanem a saját, személyes életükkel mondtak nemet Trianonra és az
egész magyar nemzet, különösképpen pedig annak határon túli
részének pusztulására.
Tudjuk jól, a Magyar Szent
Korona országai, népei ezer esztendõn át éltek, vigadtak,
szaporodtak, s ha kellett, harcoltak és haltak egymás mellett a
szebb, jobb közös jövõért. A régi Magyarország romjain
mesterségesen, erõszakkal és belátás nélkül létrehozott
utódállamocskák pedig még egy évszázadot sem bírtak ki
egészben. Az elsõ adandó alkalommal úgy hullottak széjjel, mint
a rosszul kötött kéve.
A Gyimesekben töltött nyár
alatt arról is meggyõzõdtek, hogy ha egy nap a kamionok nem tudják
majd az élelmiszert a nagyvárosi bevásárlóközpontokba
szállítani, mert nem lesz üzemanyag, vagy rosszabb esetben élelem,
marad még néhány hely a világban, ahol biztos a túlélés. Ez a
könyv sok egyéb más mellett azt is bemutatja, hogyan éltek
nagyszüleink egy internet, mobiltelefon, bankkártya és
gyorséttermek nélküli világban.
A Felnõttkorom
legszebb nyara csak 1990,- Ft-ba
kerül. Megrendelhetõ a szerzõnél ferkozoltan@post.com
e-mail címen vagy a 06/70-771-9767-es telefonszámon. Bizalommal
ajánljuk a kedves Olvasó figyelmébe.
Ferkó Zoltán
+36-70-771-9767