Csaba testvér, mit jelent az hogy Húsvét? - kérdezi az egyik
szászvárosi kislány. Csaba testvér kézen fogja és egy
cseresznyefához vezeti. A kolostor udvarában a kislánnyal együtt
mi is választ kapunk a kérdésre.
Feltámadást
ünnepelni Dévára indultunk. Két tele autó, nyolc üres lélek.
Azért megyünk, hogy feltöltekezzünk. Válaszokat, csendet, Istent
keresünk. Csaba testvér mellett a kolostor udvarán zárt világba
csöppenünk. Nem a több száz éves vaskos falak zárnak el minket,
hanem a kert különös hangulata, amibe nem szűrődik be a 21.
század. Jó itt. Jó lassan és mélyen a cseresznyefa alatt
magunkba szívni illatot s tudást.
Legyetek
nyitott kapuk. Legyetek befogadók a világra, a másik emberre. Ne
zárkózzatok önmagatokba - hallgatjuk az üzenetet. Majd Csaba
testvér azt kérdezi: vajon ha meg kellene rajzolnotok saját
címereteket, mi lenne rajta? Mennyire lenne nyitott az a kapu?
Nagycsütörtök,
nagypéntek, kereszt. Hol itt a töltődés? S mégis, harmadnapra a
két ferences szerzetes rendbe teszi a mi „lelki-szingliségünket”.
A keresztben nem a fájdalomra, hanem Isten végtelen szeretetére
mutatnak rá. Mennyire nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy az
életünket adjuk érte. Mennyire nagyon csodálatos az az Isten, aki
legyőzi a halált és reményt ad nekünk a feltámadásban.
Reményt a
gazdasági válságban is. A 91 éves Bíró Antal atya saját
versein keresztül —
amelyeket mind fejből idéz —
tanít minket arra, hogy nem állhatunk meg. Nem eshetünk kétségbe
és hogy mindig legyen tervünk a jövőre. Ő maga négy évvel
ezelőtt 87 éves korában ültette azt a cseresznyefát, aminek most
itt ülünk az árnyékában. Aminek a terméséből ezen a tavaszon
ő is enni fog.
Ez hát a
Húsvét üzenete —
mondja Csaba testvér. Jézus feltámadt és úrrá lett a halálon.
Reményt adott az örök életre. Reményt, hogy ha ma ültetünk
valamit, akkor az gyümölcsöt terem. Ezért hát nekünk is bátran
bele kell vágnunk új dolgokba. Házat építeni, családot
alapítani, fákat ültetni. Gyümölcsöt kell teremni, akár az
elültetett fák.
Vasárnap, a
szentmise után indultunk el Déváról. Utunk a Maros völgyében
vezet, ahol a tavaszi napsütésben hosszú kilométereken keresztül
kísérnek minket a virágzó cseresznyefák. Illatuk s látványuk
reménnyel tölti be a lelkünket.
