A szentföldi keresztények helyzete a kezdetektől Izrael állam megalakulásáig – Gyürki László atya sorozatának első előadása
A
Szentföldön sok emlék található, amelyek Jézusra utalnak. Jézus igazi
kövei a Szentföldön, az ő hívei. Ők Joggal érezhetik magukat Jeruzsálem
ősközössége utódainak. Viszont az ő történetük nagyrészt szenvedések
története. Általában egy kisebbség voltak egy nem-keresztény
környezetben. Gyakran meg kellett tapasztalniuk, amit Jézus
tanítványainak többször is megjövendölt, hogy üldözik és megölik őket.
Történetüket foglaljuk össze.
Péter pünkösdi beszédjére „körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk”
De
Lukács nem hallgatja el, hogy Jeruzsálem keresztényeire egy véres
üldözés szakad rá, amelyben egy bizonyos Saul is részt vett. István az
első áldozata ennek, utána következik az idősebb Jakab, akit karddal
végeztek ki. Az első zsidó felkelés idején Pellába menekültek a
keresztények és itt élték túl Jeruzsálem pusztulását.
Titusz
római hadvezér Kr.u. 70-ben lerombolta Jeruzsálemet. Ez bizonyára
erősen sújtotta a keresztény közösséget is. Hadrián császár 135-ben
minden zsidót, köztük a zsidó keresztényeket is kiutasított
Jeruzsálemből és a város Aelia Capitolina néven pogány város lett.
A
későbbi véres keresztényüldözés természetesen sújtotta a Szentföld
keresztény lakósait is. De még a Nagy Konstantin előtti időkből is van
utalás keresztény életről. A tengerparti Cezareában teológiai iskola
működött, ahol a nagy teológus, Órigenész tanított.
A keresztényüldözés után virágzó kor kezdődött a szentföldi keresztények számára.
Fényes
bazilikák épültek, s az 5. századtól a Szentföld népességének
legnagyobb része keresztény volt. A 6. században már 30 püspöki
székhely volt a Szentföldön.
Ehhez járul még az is, hogy ekkor kezdődik a palesztin szerzetesség arany korszaka is.
Az
első katasztrófa a keresztények számára a perzsa betörés volt Kr.u.
614-ben. A perzsák városokat és falvakat raboltak ki és pusztítottak el
és rengeteg embert lemészároltak. Magában Jeruzsálemben 34.000
keresztényt gyilkoltak le. Majdnem minden templomot, a Szentsír
templomot is, lerombolták, felégették.
Alig hogy a keresztény
közösségek átvészelték ezt a sokkot, – újabb romboló vihar tört a
Szentföld keresztényeire: a muzulmán hódítása. Omár kalifa 638-ban
elfoglalta Jeruzsálemet. A keresztények, és a zsidók is, – még ha
megalázó feltételekkel és korlátokkal is, – de megtarthatták és
továbbra is gyakorolhatták vallásukat. Ezt a türelmet azonban drágán
meg kellett fizetni és bele kellett nyugodniuk abba, hogy csak
másodrendű polgárok lettek.
A négy és fél évszázadban az iszlám
hódítástól a keresztesek idejéig a keresztények 143 nyugodtabb évet
értek meg, 289 év viszont az üldözés és elnyomás ideje volt.
A
12. és 13. században a keresztesek érkeztével egy keresztény közjáték
következett a Szentföldön. De az ország messze nem érte el azt a
virágzó keresztény formát, mint ami a bizánci időben volt. A
bennszülött keresztények továbbra is kisebbségben maradtak egy mozlim
lakosság között. Amikor a mozlimok az utolsó keresztény bástyát, Akkó
kikötővárosát 1291-ben meghódították, ismét befejeződött ez a rövid
keresztény időszak.
Ezután további hat évszázad következett
mozlim uralom alatt. Az 1596-os népszámláláskor a Szentföldön 5.795
volt a keresztények száma az összlakosság 3 %-a. Csak az oszmán
birodalom vége felé köszöntöttek jobb idők a keresztényekre. A nyugati
világ nyomására nagyobb toleranciára számíthattak az oszmán
birodalomban.
Az ország megnyílt a nyugati világnak és az
egyháznak is. Keresztény templomok épültek, ismét felállították a latin
patriárkátust 1847-ben. A szent helyek hivatalos őrzői a ferencesek is
kihasználták a megjavult politikai helyzetet. 1800 körül a Szentföldön
kb. 15.000 keresztény volt, 1886-ban már 42.000. Izrael állam
megalapítása 1948-ban reményt ébresztett a keresztényekben, mivel az új
állam demokratikus közösségnek vallotta magát.
Sajnos ez a
reménység egy virágzó keresztény időre, ami a 20. század első felében
kicsírázott, hamarosan csak illúzió lett. A keresztények száma
rövidesen az összlakosság alig több mint 1 százalékára csökkent. Most
először hosszú történelmében fennáll a veszély, hogy a bennszülött
kereszténység itt egyes területeken egészen eltűnik.
A Szentföld jelenlegi kusztosa Pierbattista Pizzaballa vigasztaló gondolatai kívánkoznak ide:
„Csak
számokban gondolkodni tévedés. Már Dávid királynak is fel kellett
ismerni, hogy egy nép számlálása Isten akarata ellen van. Mi itt egy
kis kisebbség vagyunk és maradunk. De nem hiszem, hogy egyszer teljesen
el fogunk tűnni. Már nagyon régóta ebben a helyzetben vagyunk. A hit
értelmében 'gyengének lenni' jót is jelenthet és pozitív is lehet.
Gyengének lenni úgy is hathat, hogy erősek vagyunk. Ez kötelez minket
és az egyházat, hogy Jézus üzenetéhez visszataláljunk. Mert mi kevesen
vagyunk, az evangélium legjobb tanúi lehetünk”.
