





BelépésFórum
|
Ezeken az oldalakon gyermekvédelmi központjainkat szeretnénk bemutatni, s róluk a legfontosabb információkat, híreket, elérhetőségeket közreadni.
Intézményünk 1993. szeptember 15-én nyitotta meg kapuit, a dévai ferences kolostor felújítás alatt álló épületében. A kollégium felelős vezetője: Karda Róbert
A két szociális családot befogadó ház 2006 nyarán készült el. Felelős vezető: Halai Mónika Pio Atya 2005-ben az Alapítványunk egy nagyon komoly pénzösszeget kapott a magyarországi adófizetők 1%-ból. Ebből a pénzből sikerült megvennünk, a háromszéki gyámhatoság irányításával Kovásznán, a híres fürdő városban, egy közel 500 négyzetméteres ingatlant. Vezető: Kolozsi Noémi és Kolozsi István Kolozsi Noémi E-mail címe: kolno@freemail.hu Nagyszalontán, Arany János szülővárosában, a Szent Antalról elnevezett otthonunkban már a nyáron minden sínre került, van itt központi fűtés, hatósági engedélyek. Terveink szerint a nyári építkezés után 40-50 gyermeknek lesz itt kényelmes otthona. Időközben a házszentelés is megtörtént, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök úr áldásával. Felelős vezető: Pál Mária Szent Antal
A Hunyad megyei magyarság közel fele a Zsil völgyében lakik. Sajnos az ottani állami iskolák mára már végveszélyben vannak. Petrozsényben, ahol 1997-ben még érettségiző magyar osztály volt, mára már csak egyetlen tanító maradt, aki az összevont I-IV osztály 14 gyerekét oktatja. Nagyon fontos feladat ebben a térségben létrehozni felekezeti óvodákat, I-IV osztályos iskolákat és Petrozsényben egy komoly bentlakással megerősített I-VIII. osztályos iskolát. Az új alkotmány szerint lehetőség van a felekezeti oktatás kiépítésére. Nagyon fontos, hogy minél hamarább, minden szórvány településen, ahol erre lehetőség van, beindítsuk a magyar óvodákat, I-IV osztályos iskolákat. Ennek érdekében kezdtük el és avattuk fel Petrozsényben egy újabb gyermekvédelmi központot. Jézus Szíve Felelős vezető: Ács Éva E-mail: acseva_67@yahoo.com Fényképek
Sajnos a szociális helyzet az elmúlt években nem javult Romániában. Így mind több gyermek szorul szeretetre, felügyeletre a gyermekvédő központokban. Az erdélyi Ferences Rendtartomány nagylelkűen felajánlotta a szászvárosi ferences kolostort a bajbajutott gyermekek megsegítésére. Így 1999. január 29-én megszülethetett a "Szent Erzsébet" gyermekvédelmi intézet. Itt is szociális családokat alakítottunk ki, ahol 6 családban több mint 80 gyermek lakik együtt az őket vállaló "családanyákkal", nevelőkkel. Felelős vezető: Menyhárt Ernő
Szováta egy nagyon fontos, szimbólum jellegű létesítmény: Az ingatlan megvásárlására a magyarországi gyermekek gyűjtötték össze a pénzt, a Magyar püspökkari konferencia kezdeményezésére. A Gyulafehérvári Egyházmegye a Szent Erzsébet napi gyűjtésből komoly összeget ajánlott fel az ingatlan felújítására és Németországban is gyűjtést szerveztek. Ebből kezdhettük el a kilenc lakrész kialakítását. A már nagyon előrehaladott állapotban levő ház azonban 2004 nagypéntekére virradó éjszaka leégett. A romok eltakarítása után megkezdődött az újjáépítés. 2005 szeptemberében szenteltük fel új otthonunkat. Szent József
Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ - Torockó Kedves Amerikai Testvéreim! Nagy szeretettel, és örömmel írhatom le, hogy a nagylelkű jóságotok, mellyel 2005 őszén fogadtatok meghozta a gyümölcsét:, életre kelt a tusnádi, Szent László tiszteletére, és árva székely gyermekeink javára épült gyermekvédelmi központunk. 2006 szeptember 15-én, szentmisét tartottunk, melyben azt kértük a Szentlélek Istentől, hogy jöjjön és életadó jelenlétével szentelje meg a mi erőfeszítésünket, életmentő szolgálatunkat, a gyermekeinket, és a munkatársainkat. Szent László Temesvártól kb. 20 kilométerre, a szerb határ melletti Zsombolyán majd egy tucat gyermekkel beindult egy új házunk, a Szent Mihályról elnevezett gyermekotthon. Ami nagyon fontos, itt a hatóságok is nagyon ragaszkodnak hozzánk, igazából a helybeli polgármester érdeme hogy mi Zsombolyán vagyunk. Felelős vezető: Márkó Piroska Mobil: Magyarországi kapcsolattartó, szervező: Polareczky József |
Legfrissebb
|